Vilma
-7 °C
4 °C

Másfélszeresére nőtt a Graphisoft profitja

Napi Gazdaság
2004.05.13. 08:02
Kisebb forgalomból nagyobb eredményt ért el az első negyedévben a Graphisoft. Az amszterdami székhelyű, de az óbudai Graphisoft-parkban működő szoftvercég a tavalyi 796 ezer euró után idén 1,24 millió euró adózott eredményt ért el, különösen a japán piacnak köszönhetően.

Tavaly az ArchiCAD legújabb verziója volt a növekedés motorja, 2004-ben viszont, főként Európában, némileg visszaesett a kereslet az építészeti szoftver iránt. A kontinensen 12,4 százalékkal csökkentek az eladások, míg Észak-Amerikában csaknem 10 százalékkal nőttek. Ez utóbbi azonban az árfolyamváltozás miatt az uniós fizetőeszközben visszaesést jelent. Az igazi hajtóerőt láthatóan a japán piac jelenti: az első negyedévben Japánban jenben 60 százalékkal nőtt a Graphisoft forgalma. A csendes-óceáni térség többi országában ugyan szerényebbek a számok, de az oda irányuló eladások euróban még így is 20,6 százalékkal bővültek.

Az adó előtti eredmény kevesebb, az adózott több mint másfélszeresére emelkedett. Az 1,24 millió eurós negyedéves profit 2000 első negyedéve óta a legmagasabb érték. Négy évvel ezelőtt a Graphisoft éves eredménye meghaladta a 4 millió eurót. Megfigyelők most abban bíznak, hogy az idén is sikerül megközelíteni ezt a szintet, noha a jelenlegi piaci környezet az európai építőipar visszaesése miatt össze sem hasonlítható a négy évvel ezelőttivel.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!