Judit
3 °C
6 °C

Felfüggesztették az olasz UMTS koncessziót

MTI
2000.10.23. 14:53
Olaszországban az egyik pályázó kivonulása miatt hétfőn felfüggesztették a harmadik generációs (UMTS) mobiltelefon-koncessziók versenytárgyalását. Az öt engedélyért induló hat pályázó eddig összesen 12,16 milliárd dolláros ajánlatot tett, hétfőn azonban a Blu konzorcium kiszállt, mivel a főrészvényesi csoport szándékai ellenére a cég közgyűlésén nem volt meg a folytatáshoz szükséges 80 százalékos szavazatarány. A szabályok azt diktálnák, hogy a Blu kivonulása után az aukció azonnal befejeződik, és az öt UMTS-licencet a legutolsó ajánlati árakon kiosztják. Giuliano Amato olasz kormányfő azonban hétfőn azt mondta, hogy miniszteri szintű egyeztetést kezdeményezett a folytatás mikéntjéről. Ha a verseny ezen a ponton mégis véget érne, az azt jelentené, hogy az olasz UMTS-tenderből a kormány által várt 20-30 milliárd eurónál sokkal kevesebb folyna be az államkasszába.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.