Vilma
-7 °C
4 °C

Történelmi küszöb a termékenység csökkenésében

MTI
2004.10.10. 19:03
Az emberiség többsége 2003 vége óta olyan országban él, amelyben a termékenység szintje az egy asszonyra számított 2,1 gyermek alá csökkent, ami "történelmi küszöb" átlépését jelenti - olvasható a francia demográfiai intézet (INED) közlönyének októberi számában.

Az egy asszonyra jutó 2,1 gyermek a népesség változatlan fenntartásának követelménye.

Gilles Pinson, az INED kutatója és Chris Wilson, a németországi Rostockban működő Max Planck Intézet demográfusa közös tanulmányukban rámutatnak, hogy alacsony termékenység nem csak a fejlett országokban fordul elő. Brazíliában a vonatkozó szám 2,01, Libanonban 1,98, Thaiföldön 1,91, Tunéziában 1,90, sőt már az emberiség egyötödét képviselő Kínában is csak néhány tartomány múlja felül az egy asszonyra eső 2,1-es határt, Indiában pedig több állam 200 millió feletti összlakossággal már ez alatti termékenységi rátát mondhat magáénak.

Ugyanakkor az emberiségnek még mintegy 20 százalékára jellemző az egy asszonyra számított négy vagy több gyermek. Az egyik különösen termékeny övezet Afganisztántól India északi részén át Pakisztánig terjed, a másik az Arab félsziget nagy részét, Dél-Afrikát és a Szahara térségét öleli fel.

A világátlag 50 év alatt az egy asszonyra eső 5,4 gyermekről 2,1-re csökkent. A termékenység gyorsabban változott az INED szerint, mint bármilyen más fejlődési mutató (így a jövedelmek növekedése vagy az oktatás terjedése, amivel általában összekapcsolják).