Vince, Artúr
-11 °C
-1 °C

Százmillió dollárt hozott első nap a Halo 2

MTI
2004.11.10. 16:31
A Microsoft új videojátéka, a Halo 2 első napi eladási értéke elérte a 100 millió dollárt, közölte Peter Moore, a cég egyik elnökhelyettese. A bevezetés a játékok történetének egyik legnagyobbika, eltörpülnek mellette a film- vagy a zeneipar legsikeresebb első napjai is. Az árusítást kedden kezdték meg világszerte; boltok ezreit kellett már éjfél után kinyitni a kíváncsi vásárlók előtt. A már előzetesen értékesített 1,5 millió játékon felül hatalmas ütemben kezdődött az eladás: az egyik kereskedő az első 11 percben 8500-at adott el, egy másik már délig 200 ezret értékesített.

Moore elmondta, hogy a 100 millió dollárból 78 millió az előjegyzések révén folyt be. A játékban egy szuperkatonának kell megmentenie a földet az idegenektől. A játéknak két verziója kapható: az alapkiadás 49,99 dollárba kerül, a "Collector's Edition", melyhez a készítés folyamatát is bemutató DVD is tartozik 54,99 dollárért vehető meg. Az elemzők szerint a Halo 2-ből összesen mintegy 10 millió talál majd gazdára, ennek mintegy fele már novemberben elkelhet. Az eredeti Halóból 5 milliót adtak el, mindezidáig ez az Xbox legkelendőbb játéka.