Natália
-3 °C
7 °C

Valaki ingyen építene 3G hálózatot a Vodafone-nak

MTI
2005.01.19. 14:26

A Vodafone Magyarország 4-6 héten belül dönt arról, hogy az idén induló harmadik generációs mobilhálózat berendezéseit melyik cégtől vásárolja meg - közölte Vitai Attila, a társaság vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten. A távközlési cég jelenlegi rendszerét a Nokia építette ki, de nemzetközileg Siemens, Ericsson és Nortel eszközöket is vásárol. Vitai közölte, jelentkezett már olyan cég, amely akár ingyen is kiépítené a rendszert, számukra viszont lényeges szempont a kompatibilitás biztosítása.

A vezérigazgató újságírói kérdésre válaszolva megjegyezte: a 3G-piacra vonatkozó céljaikat nem befolyásolhatja az, ha esetleg a versenytársaknál pár héttel később jelennek meg szolgáltatásaikkal a piacon. Hozzátette: képesek lehetnek akár elsőként megjelenni a piacon.

A Nemzeti Hírközlési Hatósággal kötött UMTS-szerződés értelmében egy éven belül meg kell indítania a 3G-n alapuló szolgáltatásokat legalább Budapest belvárosában.

A mintegy 2.500 bázisállomásból álló jelenlegi rendszer beruházási értéke 500 millió euró, és ugyanennyi a hálózat országos kiépítése. A cégnek a 3G-ből befolyó árbevétel 0,3 százalékát, de 2019-ig legalább 8,5 milliárd forintot kell az államnak kifizetnie.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!