Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

A toll is terjesztheti a madárinfluenzát?

MTI
2005.03.07. 07:44
A fertőzött állatok tollai is terjeszthetik a madárinfluenzát, állapította meg egy brit mikrobiológus.

Mint Hugh Pennington, a BBC egyik mezőgazdasági műsorában elmondta, jó dolog, hogy Nagy-Britannia betiltotta a kínai baromfihús importját, a rettegett betegséget, a madárinfluenzát azonban a kacsák, csirkék és pulykák tollai is terjeszthetik. A vírus ugyanis képes továbbélni a madarak tollazatát gyakorta szennnyező ürülék mikroszkópikus maradványaiban, figyelmeztetett a kutató.

A párnák készítésére használt importált toll így könnyen lehet fertőzés forrása, hiszen ha a vírus bekerül az országba, megfertőzheti nem csak a baromfiakat, hanem a lakásokban élő madarakat, illetve más háziállatokat is, ezzel hozzájárulva a vírus mutációjához, terjedésének megkönnyítéséhez

A szakértő szerint a madártoll behozatalt olyan országokra kellene korlátozni, ahol a betegséget megfelelő ellenőrzés alatt képesek tartani az egészségügyi hatóságok.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) folyamatosan arra figyelmezteti tagországait, hogy szinte elkerülhetetlen a madárinfluenza egy olyan mutánsának megjelenése a közeli jövőben, amely képes emberről emberre terjedve, sok millió halálos áldozatot követelő, világméretű járványt okozni.