Mária
-7 °C
3 °C

Nőtt az Albacomp részesedés a noteszgépek piacán

MTI
2005.04.19. 14:40
Az Albacomp Rt. az idén több mint 10 ezer noteszgépet akar eladni, s 10 százalékra szeretné növelni a mobil számítógépek piacán a részesedését, szemben az egy évvel korábbi 7.200 darab értékesített géppel, s 7,3 százalékos részesedéssel - közölte a társaság vezérigazgató-helyettese kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Deme Csaba elmondta: a noteszgépek piacán nagy a verseny, ami megmutatkozik az árcsökkenésben is. Az Albacomp például az idei év első negyedévében 44 százalékkal több, összesen 1.616 hordozható gépet adott el, mint egy évvel korábban, ám az ebből származó árbevétele csak 10 százalékkal nőtt.

Az Albacomp pozícióját azonban mutatja, hogy míg tavaly a noteszgép piac Magyarországon 44 százalékkal nőtt, addig a társaság 105 százalékkal több ilyen számítógépet adott el.

A társaság az idén is nagyobb növekedést tervez a piacinál: az előrejelzések szerint a piac 35 százalék körül bővül, az Albacomp pedig több mint 50 százalékkal növeli eladásait.

Az eseményen Marosvári Gábor, az IDC Hungary senior elemzője elmondta: előrejelzésük szerint 2009-ig éves szinten több mint 17 százalékkal nő a noteszgép-piac, s 2006-ban az eladott számítógépeknek már több mint egyharmada, összesen 33,6 százaléka hordozható eszköz lesz. Az idén ez az arány 31,7 százalék, 2007-ben 35,9 százalék, 2008-ban 36,2 százalék, 2009-ben pedig 37,8 százalék lesz. Ezzel szemben az asztali gépek eladása a következő négy évben az IDC előrejelzése szerint éves szinten csupán 6 százalékkal nő.