Mátyás
8 °C
11 °C

GVH-bírság kábeltévé-csomag miatt

Napi Gazdaság
2005.05.26. 16:00
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa megállapította, hogy a FiberNet Kommunikációs Rt. visszaélt gazdasági erőfölényével, amikor tavaly novemberében Csongrád és Nyergesújfalu településeken az előfizetők előzetes megkérdezése nélkül alakította át kábeltelevíziós programcsomagjait.

A csütörtöki közlemény szerint a Versenytanács a jogsértés megállapításán túl kétmillió forint bírságot szabott ki, továbbá előírta a FiberNet Rt. részére, hogy év végéig az említett települések előfizetői körében végezzen igényfelmérést, és azt figyelembe véve módosítsa programcsomagjai tartalmát.

A FiberNet Magyarország harmadik legnagyobb szélessávú elektronikus hírközlési szolgáltatója. A társaság csaknem száz magyarországi településen mintegy 150 ezer család számára biztosítja a kábeltelevízió-szolgáltatást. A cég további akvizíciókkal, fejlesztésekkel és a meglévő hálózat bővítésével meghatározó szerepet kíván betölteni a magyar szélessávú távközlési piac konszolidációjában.

A FiberNet Kommunikációs Rt.-ben tavaly augusztusban szerzett többségi tulajdont a New York-i székhelyű Warburg Pincus tőkebefektető társaság. A tranzakció értéke mintegy 72 millió dollár volt, a felvásárláshoz szükséges forrásokat a Raiffeisen Bank biztosította. A Warburg Pincus a részesedést a kelet-közép-európai regionális magántőkealaptól, az Argus Capital Partnerstől vásárolta meg.

Teneriffe - Loro Park

Teneriffe és Spanyolország legmagasabb pontja a Teide ami a hasonló nevű Nemzeti Parkban terül el.

Bali

Tanácsok és TOP 5 látnivaló.