Judit
3 °C
6 °C

Három és fél milliárd a dél-alföldi informatikai fejlesztésére

MTI
2005.08.18. 15:17

Az elmúlt három esztendőben mintegy 3,5 milliárd forint támogatás érkezett a dél-alföldi régióba az információs társadalom fejlesztése érdekében - mondta az informatikai és hírközlési miniszter csütörtökön Békéscsabán. A szaktárca kihelyezett regionális miniszteri értekezletén Kovács Kálmán hozzátette: a támogatás zömét, közel kétmilliárd forintot, az elektronikus önkormányzati szolgáltatás-fejlesztésre fordították.

A miniszter elmondta: az eMagyarország program keretében szinte minden településen létesült eMagyarország Pont, amivel biztosították a közösségi internet-hozzáférés technikai hátterét.

Kovács Kálmán kiemelte, hogy az év végére, illetve a következő év elejére a régió településeinek szinte teljes körében lesz szélessávú internet-elérhetőség.

Az információs társdalom költségviszonyairól szólva azt hangsúlyozta, hogy a régióban a mobiltelefon-szolgáltatók nagyon jelentős tarifacsökkentést hajtottak végre, de a helyi internetszolgáltatások terén is csökkentek az árak.

A miniszter a térség három megyéjének vezető önkormányzati képviselőivel közös nyilatkozatot írt alá a nap folyamán. A közös nyilatkozat szerint a térségben prioritást élvez a papírmentes ügyintézés, piaci és közigazgatási tartalom- és elektronikus szolgáltatás-fejlesztés. A felek egyetértettek abban is, hogy az információhoz való minél szélesebb hozzáférés érdekében biztosítani, illetve fejleszteni kell az infrastrukturális feltételeket.

A tanácskozás résztvevői ugyanakkor rögzítették, hogy fejleszteni kell az info-kommunikációs technológiák használatához szükséges tudást és készségeket.