Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Akusztikai kongresszus Budapesten

MTI
2005.08.30. 13:40
Forum Acusticum címmel augusztus 29-e és szeptember 2-a között Budapesten tartják az Európai Akusztikai Szövetség (European Acoustics Association, EAA) negyedik kongresszusát az ELTE lágymányosi kongresszusi központjában. A hangot ünneplő rendezvénysorozatot Antwerpen, Berlin és Sevilla után Budapesten stílszerűen délutáni hangversennyel nyitották meg a Művészetek Palotájában, ahol a Nemzeti Hangversenyterem változtatható akusztikáját is bemutatták.

A kongresszus 30 országból érkező 600 előadója az akusztika szinte minden területével foglalkozik. Külön hangsúlyt kapnak az akusztika és a kommunikációs technológiák összekapcsolásával foglalkozó tématerületek, valamint az egészséges (csendesebb, rezgésmentesebb) környezet megteremtését célzó erőfeszítések, pl. a környezeti zaj jogi szabályozása Európában. Az EU zajcsökkentési törekvéseinek fontos eszközei az egységes elvek szerint készülő zajtérképek.

Számos előadás szól a gépkocsik és repülőgépek, valamint a légi, közúti és vasúti közlekedés zajának csökkentéséről. A zenei szekció a modern és a historikus hangszerek fizikájával, a hangszintézis legújabb módszereivel és teremakusztikával foglalkozik. Külön hangsúlyt kap egy elhanyagolt terület: az iskolai osztálytermek zaja. A szubjektív, fiziológiai és pszichológiai akusztika új eredményeinek ismertetése mellett az emberi hangképző szervek működése és gyógyítása is szóba kerül.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!