Natália
-3 °C
7 °C

Ismét hódít a Rubik-kocka Japánban

MTI
2005.09.07. 15:55
Huszonöt évvel megjelenése után Japánban újra hódít a Rubik-kocka: az idén eddig 150 ezer darabot adtak el belőle, és a forgalmazó szerint az év végéig ez a mennyiség akár a fél milliót is elérheti. Mint a The Guardian című brit lap internetes honlapján olvasható, a bűvös kockát főként a harmincas éveikben járók és a gyerekek veszik, az előbbiek már csak nosztalgiából is, hiszen ők akkor voltak gyerekek, amikor 1980-ban először jelent meg a "játék" a távol-keleti szigetországban. A kocka azért is hódíthat megint, mert sokan unják már a bonyolult videojátékokat.

"A slágercikkektől eltérően a bűvös kocka a nagy kezdeti vásárlási roham után is megmaradt Japánban" - mondta a Kyodo japán hírügynökségnek Isimoto Kazuhiro, a Megahouse forgalmazó cég illetékese. Hozzátette, hogy az idei eddigi 150 ezer darab az ötszöröse a tavalyinak, s hogy várakozása szerint év végéig félmillió is elkel a kockából. Az első megjelenésekor a kockából nyolc hónap alatt négymillió darab kelt el belőle, olykor hosszas sorban állások árán. Később kicsit enyhült a roham, de a Japánban eladott mennyiség meghaladta a 8,5 milliót, a világon pedig összesen több mint 300 millió darabot értékesítettek a magyar Rubik Ernő által feltalált "játékszerből".