Mária
-6 °C
-2 °C

Fűvel fűtenek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

MTI
2005.09.14. 09:35

Úgynevezett zöldenergia program megvalósítása kezdődött el Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a tervek szerint elsőként önkormányzati intézmények térnek át fűgranulátum alapú fűtésre - tájékoztatta a szervezéssel megbízott nyíregyházi Nyírség Kht. műszaki igazgatója az MTI-t.

Az elképzelések szerint a helyhatósági közintézményekben pellet égető kazánokat helyeznek üzembe, amelyet helyben termesztett energiafűből, préseléssel készített granulátummal fűtenek - közölte Kornherr Tibor.

A közhasznú társaság műszaki vezetője elmondta: az elkészült tervek alapján Szabolcsban létrehoznának egy fűpellet égető kazánokat összeszerelő üzemet, s a tárgyalásokat már meg is kezdték a kazánok jelenlegi gyártójával, a budapesti ÉGSZÖV Részvénytársasággal.

A megye tizenegy kistérségében egy-egy granulátumot készítő üzem is létesülne, amely ellátná fűtőanyaggal az önkormányzati létesítményeket, később pedig az új fűtési módra áttérő lakosságot is.

Kornherr Tibor kiemelte: egy új energetikai iparág alakul ki így Szabolcsban, amely 800-1000 embernek ad majd munkát.

Emellett a számítások alapján 63 ezer hektár gyengébb minőségű földterületen vethetnének energiafüvet a gazdálkodók, akik a fűtési alapanyag-termeléssel évente 5 milliárd forint árbevételhez juthatnának, továbbá a földalapú támogatást - a hektáronkénti 40 ezer forintot - is igényelhetnék természetesen tevékenységükhöz.

A műszaki igazgató hangsúlyozta: Szabolcs megyében a gázfogyasztás a múlt évben több mint 300 millió köbméter volt, s ha ennek a gázmennyiségnek csak a 20 százalékát kiváltanák fűgranulátummal a közintézményekben, akkor mintegy 4 milliárd forint lenne a fogyasztói megtakarítás. Megjegyezte, hogy az energiafűből préselt granulátum az elégetése során szinte nem bocsát ki kén-dioxidot, így nem szennyezi káros anyagokkal a levegőt.

A Nyírség Kht. vezetője szólt arról is, hogy az első pellet égető kazánt már elhelyezték a Nyíregyházához közeli Nagyhalász általános iskolájában, s a kisvárosban tavasszal 10 hektáron vetik el az energiafüvet a termelésre vállalkozó gazdálkodók.

Az oktatási intézmény az új fűtési móddal évente 700 ezer forintot takarít majd meg, míg a fűtermelők évi 800 000 forint árbevételre számíthatnak, a területalapú támogatáson kívül - közölte.

A négy éves időtartamra tervezett szabolcsi zöldenergia programot a Nyírség Kht. és az érintett önkormányzatok európai uniós és nemzeti fejlesztési forrásokkal valósítják meg - tette hozzá a műszaki igazgató.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!