Miklós
-7 °C
2 °C

Beindul az IT mentor képzés

MTI
2005.09.15. 14:39
Megindul az IT mentor képzés januárban Magyarországon, amelynek célja, hogy az elsősorban hátrányos helyzetben lévőkkel is megismertesse az informatikai eszközök használatát - mondta Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter az MTI-nek csütörtökön. Kovács Kálmán hangsúlyozta, hogy az 1-3 éves képzésben részt vevő mentorok elsősorban az időseknek és a fogyatékkal élőknek nyújtanak majd segítséget egyebek között az elektronikus ügyintézésben. Hozzátette, hogy a felsőfokú képesítést szerző mentorok elsősorban a közösségi internetpontokon nyújtanak segítséget a világháló használatában, esetleg ügysegédként teljesítenek megbízásokat és segítik a hátrányos helyzetűek képzését is.

A program beindításához a szervezők 350 millió forintos uniós támogatás nyertek. Kovács Kálmán szerint az országban mintegy 10-15 ezer mentorra lesz szükség. "Az első szemesztereken 500 hallgató jelentkezésére számítunk" - mondta a miniszter, hozzáfűzve, hogy előnyt élveznek a 45 éven felüli inaktív munkavállalók, illetve a fogyatékkal élők. A szemeszterekre, amelyek a Budapesti Gazdasági Főiskolán indulnak januárban, az ősszel kell jelentkezni. Az informatikai tárca szándékai szerint a képzésben hamarosan a határon túliak is részt vehetnek, a pontos helyszínről azonban még nem döntöttek.