Savasodnak a tengerek

  • MTI
2005. szeptember 29., csütörtök 09:23

Az üvegházhatásból származó szén-dioxid mennyiségének növekedése az eddig feltételezettnél gyorsabb ütemben savasítja a tengereket, s ennek következtében 50-100 év alatt a sarkvidékeken fontos tengeri organizmusok tűnhetnek el.

A veszélyre egy nemzetközi kutatócsoport figyelmeztet a Nature című brit tudományos magazin legújabb, csütörtöki számában. A tanulmányban, amelynek elkészítésében a bremerhaveni Sarkvidék- és Tengerkutató Intézet (AWI) is részt vett, az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának jelentős mértékű csökkenését sürgetik a kutatók.

A tanulmány szerint mindenekelőtt a hideg vízi korallokat, a tengeri uborkát és a vízben lebegő szárnyas csigát fenyegeti veszély. Ezek az állatok fontos táplálékot jelentenek más állatok számára a rákoktól a lazacokon át egészen a cetekig, ezért kiveszésükkel az egész poláris ökoszisztémát érintő súlyos következményektől lehet tehát tartani.

Az AWI adatai szerint az olaj és más fosszilis energiahordozók felhasználásával minden ember naponta átlagosan tizenegy kilogramm szén-dioxidot termel, amely a légkörbe jut. "Ebből négy kilogrammot a világtengerek vesznek fel, enyhítve ezzel az üvegházhatást. Sajnos a tengervíz és a szén-dioxid reakciójából sav keletkezik, amely képes számos tengeri lény mészhéjának feloldására" - áll az intézet jelentésében.

Ha a szén-dioxid-koncentráció jelenlegi növekedési üteme fennmarad, akkor a sarkvidéki tengerekben élő szárnyas csigák ötven év alatt egyszerűen feloldódnak. A melegebb tengerekben is ez történik, csak lassabban. Veszély fenyegeti a hideg vízi korallokat is, amelyek különösen az észak-atlanti vizekben elterjedtek.

Ismertebb, trópusi rokonaiktól eltérően ezek a korallok csak nagyon lassan növekednek. Létüket már ma is erősen fenyegetik a halászok által alkalmazott fenékhálók.

"A jóslások elkerülése érdekében 13 alternatív számítási modellbe tápláltunk be adatokat. Az eredmények összehasonlításakor mutatkoztak kisebb eltérések a különböző modellek között, de az alapvetően fontos következtetés minden esetben ugyanaz volt: A tengerek elsavasodása sokkal gyorsabb, mint azt eddig gondoltuk" - mondta Reiner Schlitzer, az Alfred Wegener Intézet professzora.

Shopline

  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft
  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!