Timót, Xénia
-10 °C
-1 °C

Az Albacomp webáruházat nyitott

MTI
2005.10.05. 11:57
Az Albacomp Rt. megnyitotta internetes boltját, a társaság honlapján a vállalat által forgalmazott mintegy ezer számítástechnikai termék kapható - jelentette be a társaság kiskereskedelmi üzletág igazgatója szerdán Budapesten. Bölcsföldi László elmondta: az internetes üzlet megnyitása mellett egy online piackutatás eredményei és a világban tapasztalható trend alapján döntöttek. Hozzátette: a társaság tavalyi 15,2 milliárd forintos árbevételéből 5-600 millió forint jött a kiskereskedelemből, az idei árbevételüknek kevesebb, mint 10 százaléka származik majd a kiskereskedelmi eladásokból, amelynek fejlődéséhez hozzájárulnak már az online eladások is.