Mária
-7 °C
3 °C

Egy magyar a támogatott fiatal európai kutatók között

MTI
2005.11.09. 17:07
Nusser Zoltán, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének kutatója is elnyerte az idén a fiatal európai kutatók számára kiírt európai pályázatot. A rendkívül komoly anyagi támogatással járó Fiatal Európai Kutatók Díját szerdán vehette át Budapesten Magyar Bálint oktatási minisztertől. Az európai fiatal kutatói pályázatot az Európai Tudományos Alapok Vezetőinek Szervezete az Európai Tudományos Alapítvánnyal közösen hirdette meg. A pályázat 25 nyertese öt évre minimum 750 ezer, maximum 1,2 millió euró támogatásban részesül. A támogatásnak az a célja, hogy a fiatal tudós saját kutatói csoportot kialakítva öt éven át dolgozhasson egy európai kutatóintézetben. A magyar tudós a szaglás idegrendszeri alapjainak megértése területén kifejtett tudományos munkájával került az idei nyertesek közé.