Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Távolsági rekordot döntött a Boeing

MTI
2005.11.10. 16:12
Megdöntötte csütörtökön minden idők leszállás nélküli távrepülési rekordját az amerikai Boeing repülőgépgyár egy 777-200LR típusú gépe, amely Hongkongból a lehetséges leghosszabb utat választva jutott el a londoni Heathrow repülőtérre.

A gyár kék-fehér színeire festett, kétmotoros óriásgép 23 órás, csaknem 20 ezer kilométeres repülés után szállt le csütörtök délután a Heathrow-n. Az úttal a vállalatnak kifejezetten a rekorddöntés volt célja, a rekorddal pedig az, hogy vevőket szerezzen a jövőre piacra kerülő új típusnak.

A Boeing 777-200LR a világ leghosszabb hatósugarú utasszállító repülőgépe lesz (LR: Longer Range, vagyis nagyobb hatótávolság). Az amerikai gyártó szerint a típus messzebbre tud repülni tankolás nélkül, mint a jelenlegi rekorder, az európai Airbus A340-500-as típusa, amely már menetrendszerű forgalomban közlekedik.

Az A340-500-ast a Singapore Airlines használja a világ jelenlegi leghosszabb menetrendszerű útvonalán, a Szingapúr-New York közvetlen járaton; a több mint 16 ezer kilométeres út 18 órát vesz igénybe.

A Hongkong-London utat a menetrendszerinti járatok nyugati irányban teszik meg, a szerdán indult, csütörtökön Londonba érkezett Boeing 777-es azonban kelet felé indult, átszelve a Csendes- és az Atlanti-óceánt. Az út során a gép mintegy 200 ezer liter üzemanyagot fogyasztott.

Az ilyen extrahosszú repülőutakat elsősorban a környezetvédők bírálják, mondván: ekkora távolságon éppen a hatalmas súlyú üzemanyagteher szállítása okoz tetemes túlfogyasztást, és ezzel jelentős környezetszennyezést.

Veszélyekre hívják fel a figyelmet az orvosok is, akik szerint az ilyen időtartalmú repülések során fokozott kockázata van a mélyvénás trombózis (DVT) kialakulásának, amely egyébként is a hosszú repülőutak egyik fő egészségügyi veszélye.

A 300 személyes Boeing 777-200LR hivatalos üzemi hatósugara 17350 kilométer; ez lehetővé teszi a London-Sydney távolság leszállás nélküli megtételét. Ezen az útvonalon, amely világ leghosszabb menetrendszerű repülőútja, az utasszállító repülőgépek jelenleg egy ázsiai - rendszerint bangkoki, szingapúri vagy hongkongi - leszállást iktatnak be.

Az új Boeing-típusra eddig összesen öt megrendelés futott be a Pakistan International Airlines, illetve a tajvani Eva Air részéről.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!