Ambrus
-7 °C
3 °C

Indiában terjeszkedik a Microsoft

Napi Gazdaság
2005.12.09. 09:31

A világ vezető szoftvervállalata, a Microsoft Corp. 1,7 milliárd dolláros befektetést hajt végre Indiában az elkövetkező négy évben - jelentette be tegnap a társaság. A 3000 új munkahelyet létrehozó és mindenekelőtt a kutatás-fejlesztésre koncentráló befektetést elsősorban az ázsiai ország olcsó és jól képzett munkaereje, illetve a gyors növekedési kilátások indokolják. Az előrejelzések szerint India bruttó hazai terméke (GDP) 7-7,5 százalékkal bővül a márciusig tartó költségvetési évben, egy tapasztalt indiai programozó évi fizetése pedig mintegy hetede egyesült államokbeli társáénak. India ma már a világ egyik vezető szoftverhatalma, az iparág 17,2 milliárd dolláros forgalmat bonyolít évente, az országban pedig az idén 284 ezerrel nő a diplomás mérnökök száma. A Microsoft nem akar lemaradni a versenyben, amit az is bizonyít, hogy a társaság a helyi nyelveken is elérhetővé tette szolgáltatásait.

Az ázsiai országban több, a technológiai szektorban érdekelt vállalat is terjeszkedik, legutóbb a világ legnagyobb chipgyártója, az amerikai Intel Corp. jelentette be, hogy a következő öt évben több mint egymilliárd dollárt költ kutató-fejlesztő bázisa fejlesztésére és egy kockázati tőkealap létrehozására (NAPI Gazdaság, 2005. december 6., 5. oldal), és expanziós tervei vannak a Cisco Systems Inc.-nek is. Ázsiában is akadnak azonban gondjai a Microsoftnak: a dél-koreai versenyfelügyelet tegnap 33 milliárd vonra (31,9 millió dollár) büntette a vállalatot. Az indoklás szerint a büntetést tisztességtelen piaci magatartás miatt szabták ki a társaságra, és fel szólították, hogy válassza le a Messenger és Media Player programokat a Windows operációs rendszerről.