Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Fellőtték a Galileót

MTI
2005.12.28. 08:37

Szerdán felbocsátották az európai Galileo navigációs irányítási rendszer első kísérleti műholdját a kazahsztáni Bajkonurból. A Giove-A elnevezésű műholdat Szojuz hordozórakétával állították pályára 23 200 kilométeres magasságban.

A Galileo az amerikai GPS navigációs rendszer európai alternatívája. 2010 végéig 30 Galileo-műholdat állítanak Föld körüli pályára, ezek a műholdak tíz centiméteres pontossággal képesek a helymeghatározásra. Egészében 3,8 milliárd euróba kerül a projekt, amit az Európai Bizottság és az Európai Űrkutatási Ügynökség ( ESA) finanszíroz.

A Galileo az első olyan navigációs rendszer- szemben az amerikai GPS-szel és az orosz Glonas-szal-, amit polgári célokra alakítanak ki, és azt a magángazdaság szereplői működtetik majd. Ezzel együtt a működtetők el szeretnék érni, hogy a rendszer korlátlanul álljon a polgári felhasználók rendelkezésére , vagyis katonai, stratégiai megfontolásokból ne korlátozzák annak elérhetőségét, mint az a balkáni háború idején az időlegesen korlátozott GPS-jelekkel történt.

A szakértők azt várják, hogy mintegy 140 ezer új munkahely jön majd létre a Galileo széleskörű, a forgalomirányításban, az autópálya díjak beszedésénél, a biztonságtechnikában történő felhasználása révén.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.