Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Változó internet-szolgáltatások

MTI
2006.01.03. 13:06
A szélessávú technológia marad 2006-ban is az informatikai iparág egyik húzóereje, ám némi hangsúlyváltás következik be, és várhatóan üzleti konfliktusok jelentkeznek két - karrierje elején álló - új technológiában: a televíziózás és a telefonálás területén - jósolják elemzők. A Datamonitor és Jupiter nemzetközi internet-elemző cégek munkatársai egybehangzóan úgy látják: az öt éve kezdődött trend folytatódik és egyre többen szörföznek a világhálón nagy sebességen. Ian Fogg, a Jupiter elemzője szerint a szolgáltatók ezért idén elsősorban arra törekednek majd, hogy minél változatosabb, hasznosabb és érdekesebb szolgáltatásokkal próbálják megnyerni a fogyasztókat. A szakember a BBC brit közszolgálati rádió és televízió honlapján kifejtette: a szélessáv terjedése nyomán az internet szolgáltatók komoly versenytársakra lelhetnek az online televíziózás terén a médiapiac egyik vezetője, a közszolgálati BBC, és az informatikai ipar egyik óriása, az amerikai Apple részéről. Mindkét cég tervezi ugyanis, hogy beszáll az online tévéüzletbe.

Az internetes telefóniában a világháló cégeinek várhatóan a VoIP-technológiában élen járó szoftvergyártókkal a Skype-pal és a Vonage-dzsal kell megmérkőzniük 2006-ban. Ígéretes és hasznos hatása lehet a szélessáv terjedésének, hogy egyre több felhasználó tölt fel saját maga által létrehozott tartalmat a világhálóra, és ez az aktivitás töretlennek látszik az újévben is - véli a Jupiter elemzője. Ennek legjellemzőbb példájaként a blogok, internetes naplók terjedését említette a szakember. A szélessáv által mára valóra válhat a kreatív állampolgárok új generációjáról szőtt álom, amelyet az internet-korszak hajnalán jósoltak - tette hozzá Ian Fogg. Más előrejelzések ezzel szemben némi borúlátással árnyalják a 2006-ra festett képet és újabb digitális szakadékot vetítenek elő. Nagy-Britanniában tavaly november elindult az első ADSL2+ szolgáltatás, amely másodpercenként 24 Mb-ot ígér, a jelenleg elterjedt egyszámjegyű teljesítménnyel szemben. A Point Topic brit elemző cég arra hívta fel a figyelmet, hogy az új szupergyors szolgáltatás felhasználása erősen függ a telefonvonalak minőségétől, s a jelenlegi viszonyok között még Nagy-Britanniában is csak a lakosság 5 százaléka tudja kihasználni az ADSL2+ nyújtotta lehetőségeket.