Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Vígasztaló robotfóka az Alzeimer-kór ellen

MTI
2006.02.17. 07:41
Az Alzheimer-kór tüneteinek enyhítésére is alkalmas terapeuta bébifóka-robotot fejlesztettek ki a Japán Tudományos és Technikai Intézet (AIST)munkatársai.

A Paro névre hallgató mű-bébifóka antibakteriális bundája alatt számtalan érzékelőt és mikromotort rejt, így majdnem úgy viselkedik, mint egy igazi élő állat: mozog, kacsint a szemével, reagál a simogatásokra és egyéb emberi gesztusokra.

A robotfókát tizennégy agyműködési zavarral küszködő idős emberen tesztelte az AIST, egy japán klinika, illetve egy speciális laboratórium. Az eredmény igen reményteljes, hiszen a betegek felénél javultak a kognitív funkciók.

A "vigasztalóállatka" kifejlesztését a japán állam kezdeményezte és a finanszírozás jelentős részét is vállalta. Azért is esett a választás éppen egy bébifókára, mert ilyen állatot a betegek valószínűleg soha életükben nem érintettek, így nem tudják összehasonlítani az igazi és a műállat reakcióit sem.

"Ha macskát vagy kutyát választottunk volna, minden bizonnyal azonnal észreveszik a különbséget" - vélték a tudósok. A fókát már 2005 márciusa óta árulják, eddig ötszáz darabot adtak el belőle, és számos idősek otthonában használják az öregséggel kapcsolatos neuro-degeneratív betegségségek megelőzésére.

A japán társadalom jelentős részét alkotják idős emberek: a szigetország lakóinak egyötöde idősebb hatvanöt évesnél. 2015-re a lakosság egynegyede tartozik majd ebbe a korosztályba.