Mária
-6 °C
-2 °C

Havok: grafikus processzorokba költözik a fizika

Prohardver
2006.03.23. 14:23
A játékok evolúciója során a megjelenítés részletessége mellett mind fontosabb szempont a tárgyak, anyagok fizikai jellemzőinek hiteles visszaadása. Erről a múlt évben leginkább az Ageia által kifejlesztett PhysX fizikai modell, illetve fizikai gyorsítóchip (Physics Processing Unit, PPU) kapcsán esett szó. A bővítőkártyán a számítógépbe kerülő PPU azonban költségnövelő hatása miatt megrögzött játékosok számára sem feltétlenül elfogadható megoldás, így nem túl meglepő, hogy az Asus tavaly elkészült PhysX kártyája máig nem került piacra. Jövője – mind az Ageia, mind legfőbb vetélytársa, a Havok számára – inkább olyan szoftveres megoldások és middleware-ek fejlesztésének van, melyek a bevált konfigurációk erőforrásait használják ki a jelenleginél sokkal jobban, elsősorban úgy, hogy a fizikával kapcsolatos számításokkal a CPU helyett a grafikus processzort terhelik.

A Havok épp egy ilyen megoldást jelentett be, melynek alapja a játékfejlesztők szélesebb köre számára idén nyáron elérhetővé váló Havok FX köztesszoftver. Minthogy a cég fizikai modelljét jelenleg is számos stúdió licenceli, várhatóan az új motort is sok játékban felhasználják majd. A Havok FX révén a fizika kezelése egyetlen GPU-ban, a rendereléssel párhuzamosan is történhet; ehhez egy Shader Model 3.0-kompatibilis videokártyára van szükség, a szükséges számítási teljesítményt is figyelembe véve legalább egy GeForce 7600-ast (vagy ezzel összevethető, más gyártótól származó kártyát) ajánlanak.

Izgalmas az NVIDIA-val közösen fejlesztett, SLI Physics néven készülő megoldás is, amelyben a kétkártyás konfiguráció egyik GPU-ja végzi a kép renderelését, a másik pedig igény szerint vagy a fizikai modellel van elfoglalva, vagy ha erre nincs szükség, beszáll a renderelésbe az első GPU terhelésének csökkentése, illetve az ábrázolás részletességének növelése céljából.

A Havok FX motor tízezernél több test mozgásának egyidejű számítását támogatja, és nemcsak a merev és rugalmas szilárd testek kölcsönhatásait teszi valósághűbbé, hanem olyan modellekkel is elboldogul, melyek hagyományosan nagyobb kihívást jelentenek (folyékony, füst- és ködszerű anyagok, számos apró testet tartalmazó térrészletek, ruhák stb.). A feladat áthárítása a grafikus processzor(ok)ra a CPU, illetve a CPU által használt külső interfész jelentős tehermentesítésével jár, így a realisztikusabb ábrázolással egyidejűleg nőhet a megjelenítési sebesség is.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.