Judit
-2 °C
8 °C

Ismeretlen erő gyorsítja az űrszondákat

MTI
2006.04.05. 10:21

Az emberiség által a világűrbe juttatott szerkezetek közül eddig legmesszebbre, tőlünk 13 milliárd kilométerre a NASA Pioneer 10 és 11-es kis szondái jutottak, mert elhagyva a Naprendszert, már a Galaktikában haladnak tovább. A 10-est 1972. március 2-án, a 11-est éppen 33 éve, 1973. április 4-én lőtték föl - azzal a feladattal, hogy felderítsék Naprendszerünk (akkor még) legkülsőként ismert bolygóját, a Plutót is. Fő feladatuk azonban útközben a Jupiter, majd a Szaturnusz nagybolygók felderítése, s főleg lefotózása volt. Mellettük elröppenve, a nagybolygók gravitációs ereje adott lendületet a továbbhaladáshoz. Nagy sikerként könyvelték el, hogy a Plutót is alaposan megvizsgálták, s berendezéseik tovább haladva is sokáig működtek.

Ám az útjaikat optikai és rádió-távcsövekkel követve, azt tapasztalták, hogy a szondákat ugyanabban az időben, egymástól távol, valami felgyorsította. A bolygóközi térbe érve pedig kis mértékben ugyan, de a haladási irányuk is egymásétól eltérőre változott. Olyan mértékben, amit már nem lehetett a műszerek pontatlanságával magyarázni. Egyes asztrofizikusok a mai fizikai ismereteinkkel nem magyarázható változások okaként megkérdőjelezik a tömegvonzás alaptörvényének a világmindenségre kiterjedő érvényét, mások egy új, ismeretlen erőhatást tételeznek fel. A misztikumot kedvelők a sokszor emlegetett "sötét energiákat" okolják a pálya megzavarásaiért.

Az okok felderítésére az Európai Unió űrügynöksége, az ESA úgy döntött, hogy szondát indít a jelenség vizsgálatára. A Deep Space Gravity Probe (a távoli űr gravitációját vizsgáló) szonda tervezése már folyik, felbocsátásának időpontját azonban még nem határozták meg.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!