Mária
-6 °C
-2 °C

Az informatika nem generációs kérdés

MTI
2006.05.05. 11:01

Technikai újdonságok és az ember címmel tartják következő beszélgetésüket az e-világi beszélgetések.hu című sorozat résztvevői hétfőn este 6-kor a Jövő Háza Fogadóban, a II. kerület Fény utca 20-22-ben.

A kerekasztalnál Talyigás Judit, az MTI Adatbázisainak és Archívumainak igazgatója, Dömölki Bálint, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács szakértője és Magyar Gábor, a Budapesti Műszaki Egyetem tanára foglal majd helyet.

Talyigás Judit az MTI-nek elmondta, hogy az informatikai eszközök és szolgáltatások hihetetlen méretű fejlődését éli meg a mai ember, és a hozzáértők felelőssége, hogy felhívják a figyelmet az internet adta lehetőségekre és, hogy azt minél többen használni tudják, akár egész életen át tartó tanulásra.

Az informatika, a távközlés fejlődésével az ember nagyobb szabadsághoz és egyúttal biztonsághoz jut térben és időben. Az igazgatónő példaként említette a mobiltelefont és azt az új EU szabályt, amely szerint az új autókat kötelező lesz fölszerelni olyan szerkezettel, amely baj esetén önműködően értesíti a mentőket.

Talyigás Judit arra is fölhívta a figyelmet, hogy az internet csak akkor ér valamit, ha a megtalált adat felhasználásához az embernek van általános műveltsége és tudása. A legkülönbözőbb szakmák és kultúrák használják az informatikát és a szakértők felelőssége is, hogy fölkészítsék az embereket a technika adta lehetőségek minél sokoldalúbb hasznosítására. Alapvető az internetes hozzáférés, és ez egyre több közösségi ponton megvan az országban. Az igazgatónő példaként hozta föl a könyvtárakat, iskolai klubokat, művelődési házakat, ahol értő segítőkkel azok is elsajátíthatják az alapvető számítástechnikai ismereteket, akik nem a fiatal korosztályhoz tartoznak, mert az informatika nem generációs kérdés, hanem kíváncsiság kell hozzá és tanulás - tette hozzá.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.