Vilma
-8 °C
3 °C

A négyemeletnyi ragadozó dinoszaurusz falkában vadászott

MTI
2006.05.17. 13:45

Az argentínai Plaza Huincul várostól mintegy 25 kilométerre találtak rá hat évvel ezelőtt a Mapusaurus rosae-nak elnevezett ragadozó dinoszaurusz kövületére, amely olyan magas volt, mint egy négyemeletes épület, és több mázsával nehezebb a félelmetes Tyrannosaurusnál. (A rózsaszín a nevében azoknak a szikláknak a színére utal, ahol rábukkantak). Tudományos leírására azonban csak most került sor.

A további ásatások során ugyanis felszínre hoztak még sok száz csontot, amelyek legalább 7-9 különböző korú és nagyságú egyedhez tartoztak. A fiatal példányok alig 5,5 méteresek, a felnőttek 14 méteresek lehettek. A munkálatokat irányító Philip J. Currie szerint a felfedezések alapján felül kell vizsgálni azt az eddigi tudományos álláspontot, mely szerint a ragadozó dinoszauruszok méreteik és agresszivitásuk miatt magányosan vadásztak. Az egy helyen talált sok csont arra enged következtetni, hogy falkában ejtették el zsákmányukat - írta a La Repubblica című olasz napilap.

A Mapusaurus hátsó lábain járt, nagy, erős állkapcsa volt és penge fogai. Currie és társai ugyanebben a zónában találtak egy óriási növényevő dinoszauruszt is, az Argentinosaurust, amely 40 méter hosszú és 100 tonna súlyú volt. Méretei azonban nem voltak kivételesek. Százmillió évvel ezelőtt Patagónia az óriások földje volt. Az Argentinosaurussal többé-kevésbé azonos korszakban más fajtákhoz tartozó, más nagy növényevő dinoszauruszok is éltek ott.

Egyelőre még vita tárgya, hogy Argentína területén miért nőttek ilyen nagyra. Van, aki azt gondolja, hogy a klímaváltozás kedvezett rendkívüli módon a növényzet, vagyis a táplálékuk fejlődésének. Mások szerint fejlődési verseny alakult ki préda és vadász között, és párhuzamosan nőttek a méreteik.