Sára, Márió
-12 °C
-1 °C

Pályára állította első műholdját Kazahsztán

MTI
2006.06.18. 11:28
Pályára állította első saját műholdját vasárnap Kazahsztán, s ezzel az ázsiai ország belépett az önálló űrkutatási programmal rendelkező országok klubjába.

A KazSat-1 műholdat a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőtérről indított orosz DM-3-as hordozórakéta állította geostacionárius pályára közép európai idő szerint röviddel reggel fél nyolc után. A szputnyik tv-műsorokat és adatokat továbbít Kazahsztán, továbbá Közép-Ázsia és Oroszország központi részének területeire, illetve műholdas összeköttetést biztosít az előfizetőknek. A csaknem egytonnás távközlési műhold a tervek szerint 12-15 évig szolgál majd. A Kaz-Sat-projekt 65 millió dollárba került az energiahordozókban gazdag Kazahsztánnak.

Asztana nagyszabású saját űrprogramot dolgoz ki 2020-ig, amelynek keretében a tervek szerint hamarosan felbocsátják a KazSat sorozat két újabb távközlési műholdját, továbbá olyan tudományos célokat szolgáló szputnyikokat, amelyek segítenék a földrengések előrejelzését. Kazahsztán saját műhold-tervező irodát hoz majd létre a kisebb szputnyikok fejlesztésére.

A Kaz-Sat-1 még orosz-kazah együttműködésben készült egy 2004-ben megszületett űregyüttműködési megállapodás alapján. A műhold fellövését egy a startállástól három kilométerre épített megfigyelőpontról megtekintette Nurszultan Nazarbajev kazah és Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki egy regionális biztonságpolitikai tanácskozáson vesz részt Almatiban.

A fellövést eredetileg tavaly decemberre tervezték, de műszaki problémák miatt elhalasztották.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Kezdje az évet egzotikus körutazással!

Fedezze fel Madagaszkár, Burma, Peru kincseit, Indiát a kelet csodálatos világát.