Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Tőzsdére vitték Graphisoft Parkot és a Bookline.hu-t

MTI
2006.08.28. 13:29
A hétfői tőzsdenapon két új papírral, a Graphisoft Park és a Bookline.hu részvényeivel lehet kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén; a részvények kereskedését ünnepélyes csengetéssel nyitották meg a két cég vezetői, Kocsányi János, a Graphisoft Park vezérigazgatója és Márffy György, a Bookline.hu igazgatóságának elnöke.

Az A kategóriába bevezetett és euróban denominált 0,02 euró névértékű Graphisoft Park 870 forinton nyitott, és az első fél óra után 800 forinton állt. A B kategóriába bevezetett 100 forint névértékű Bookline.hu nyitóára 910 forint, és az első fél órában változatlan marad.

Szalay-Berzeviczy Attila tőzsdeelnök a bevezetés alkalmából tartott sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a Budapesti Értéktőzsde történetében első alkalommal vezetnek be egy időpontban két részvényt. A tőzsdeelnök hozzátette, hogy a TvNetwork részvényeivel együtt háromra emelkedett az idei bevezetések száma.

Szalay-Berzeviczy Attila közölte azt is: a BÉT erőteljesen dolgozik azon, hogy a Trigránit részvényeit a budapesti tőzsdére is bevezessék. Megjegyezte: a Mol a legjobb példa arra, hogy magyar részvény forgalma a hazai parketten a legnagyobb. Az 1,6 milliárd euróra értékelt TriGránit nemrégiben jelentette be, hogy a londoni vagy bécsi tőzsdére lépés lehetőségét vizsgálja.

A Graphisoft Park a szoftverfejlesztő és ingatlanhasznosító Grahisopftból vált ki azért, hogy az ingatlanfejlesztésekhez külső forrást vonjon be. A 212 ezer 633,48 euró alaptőkéjű Graphisoft Park 10 millió 631.674 darab egyenként 0,02 euró névértékű részvényét vezették be a tőzsdére. Az új céget augusztus 21-én jegyezte be a cégbíróság.

A 82.354 négyzetméteres Duna parti földterülettel és azon ingatlanokkal rendelkező társaság - a kibocsátási tájékoztató szerint - 2008 végéig mintegy 40-44 millió euró értékű ingatlanfejelsztést valósít meg, beleértve a már megkezdett beruházásokat is. A Graphisoft Park az üzemi szintű nyereséget tervezi profitként kifizetni, mondta a sajtótájékoztatón Kocsány János vezérigazgató.

A Bookline.hu internetes kereskedelmet folytató társaság a teljes alaptőkét, 3.275.000 darab egyenként 100 forint névértékű részvényt vezetett be a Budapesti Értéktőzsde B kategóriájába. A tervek szerint már ősszel a könyvkereskedelem mellett más termékek - elsősorban műszaki cikkek - internetes kereskedelmét is bevezetik.

Az internetes piac növekedésétől függően a cég akvizíciókat is tervez, de a pontos tervek még nem születtek meg - válaszolta az MTI kérdésére Márffy György. Az esetleges akvizícióktól függ az új részvények kibocsátása is - tette hozzá. A társaság elsősorban a növekedésre koncentrál, így középtávon nem tervez osztalékot fizetni.

A Bookline.hu a tőzsdei bevezetéshez a bevezetés költségeinek 50 százalékát, 12,5 millió forint támogatást nyert el a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium alapjából.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!