Natália
-3 °C
7 °C

Holdfogyatkozás csütörtökön

MTI
2006.09.06. 15:00
Részleges holdfogyatkozás lesz csütörtök este 20 óra 5 perckor, és a ritka jelenség az egész ország területéről megfigyelhető. Szeptember 7-én, csütörtökön a Hold "bebújik" a Föld árnyékába, érdekes, kissé eltorzult látványt nyújtva annak, aki 20 óra 5 és 21 38 között felnéz az égre. "A Hold felszínének mintegy húsz százaléka kerül teljes takarásba, ennek következtében égi kísérőnk úgy néz majd ki, mintha +megskalpolták+ volna, olyan lesz, mint egy kicsorbult tányér" - mondta el az MTI-nek Mizser Attila, a Magyar Csillagászati Egyesület főtitkára.

A jelenséget az egész ország területéről szabad szemmel is meg lehet majd figyelni, a Holdat a keleti égbolton, viszonylag alacsonyan kell keresni. Mint Mizser Attila elmondta, a Hold fénye elég erős ahhoz, hogy áthatoljon a városi szmogrétegen és az időjárás sem rontja majd el a látványt, mert az előrejelzések szerint tiszta lesz az ég. A magyar Csillagászati Egyesület a holdfogyatkozással egy időben szabadtéri előadásokat tart az óbudai Polaris Csillagvizsgálóban, ahol a látogatók a gyakorlati magyarázatok és az aktuális csillagászati problémák megismerése közben szabad szemmel, vagy távcsöveken is végigkövethetik a Hold elsötétülését. "Érdemes szabad szemmel, vagy egyszerű kézi távcsővel megfigyelni a jelenséget, a fény és az árnyék homályos határvonalában ugyanis így lehet igazán gyönyörködni" - javasolta a szakember. A Hold legközelebb csak jövőre, március 3-án, 4-én fogyatkozik meg újra, igaz akkor teljesen árnyékba vonul.