Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Cellből épít szuperszámítógépet az IBM

IT News
2006.09.07. 12:42
Az IBM építi az amerikai energiaügyi minisztérium Los Alamos-i Nemzeti Laboratóriumának új szuperkomputerét – jelentették be a felek tegnap. A Roadrunner névre keresztelt masina egyik különlegessége, hogy hibrid rendszerében együtt dolgoznak az AMD Opteron és az IBM-Sony-Toshiba hármas által fejlesztett – a PlayStation 3 játékkonzolban is felhasznált – Cell processzorok; a másik pedig az, hogy teljesítménye a tervek szerint 1 petaflop lesz, azaz másodpercenként 1000 billió művelet végrehajtására lesz képes. Ez közel négyszer több „lóerő”, mint amellyel a világ jelenleg leggyorsabb szuperszámítógépe, a szintén az IBM által épített BlueGene/L rendelkezik.

Az új rekorder klasztert a kereskedelemben is kapható hardverekből építik: alapját a legfeljebb négy Opteront processzort támogató System x3755, valamint a Cell csipekre épülő BladeCenter H szerverek alkotják. Mindkét processzorból 16-16 000 kerül majd a gépbe. A rendszer Linuxot és egy olyan speciális szoftvert futtat majd, amely a két platform között osztja el a feladatokat.

Hogy ez lesz-e az első petaflop teljesítményű rendszer, ma még nem tudni, mert számos vállalat és ország verseng az elsőségért. Az Egyesült Államokban az IBM mellett a Cray is állami támogatással fáradozik egy ilyen monstrum megépítésén, miközben Japán és Kína is gőzerővel dolgozik azon, hogy 2010-ig elkészüljön a világ legerősebb szuperszámítógépével.

A Roadrunnert a minisztérium olyan szimulációk futtatására fogja használni, amelyekkel kiválthatók az USA atomfegyver-arzenáljának naprakészen tartásához szükséges földalatti kísérletek.