Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Szétnyitották a nemzetközi űrállomás új napelemtábláit

MTI
2006.09.14. 17:59
Szétnyitották a nemzetközi űrállomás új napelemtábláit csütörtökön. A két, összesen 73 métert áthidaló, 17,5 tonnás aranyszínű szerkezet révén meg lehet kettőzni az űrállomás áramtermelő képességét. A szétnyitása egy kisebb számítógépes gonddal kezdődött: nem reagált a földi űrközpont parancsára az a gépezet, amely a napelemeket állandóan a Nap irányában tartja. A számítógépes programban jelentkező gondot végül sikerült megoldani, s ezután nyitották ki az elemeket. A műveletet nagyon lassan, külön-külön hajtották végre, és közben egy félórás szünetet is tartottak, hogy az elemek felmelegedhessenek. Egy korábbi alkalommal ugyanis két másik napelem egymásba gabalyodott a kinyitás során, és egy űrhajósnak ki kellett mennie az űrbe, hogy szétválassza őket. Az elemeket a tervek szerint csak decemberben aktiválják, amikor egy újabb űrutazás alkalmával módosításokat végeznek el az űrállomáson. Két újabb napelemtáblát is felszerelnek akkor. Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA 14-szer akarja felküldeni az űrrepülőgépeket a következő négy év során, mialatt teljesen felépítik a még csak félig kész, százmilliárd dolláros űrállomást.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.