Natália
-3 °C
8 °C

Hardverbe épül a BitTorrent

Index
2006.10.26. 16:28
A BitTorrent a napokban jelentette be, hogy együttműködik olyan ázsiai hardvergyártókkal, mint az Asus, a Planex és a Qnap. A megkötött szerződések értelmében a cégek hamarosan megjelenő routereiben és médiaszervereiben BitTorent kliens lesz, azaz a jövőben számítógépre sem lesz szükség a multimédiás tartalmak letöltéséhez. A BitTorrent üzleti vállalkozásként igyekszik meghódítani újabb cégeket, kisebb stúdiókat.

A BitTorrent kitalálója, Bram Cohen 2004-ben kezdett vállalkozást építeni a technológiára, ekkor alkalmazta Ashwin Navint, a sikeres bankárt és a Yahoo! üzleti fejlesztőjét, akinek segítségével a következő évben látványosan fellendítette üzleti sikereit, közös együttműködésbe kezdtek a filmstúdiókkal és más cégekkel is.

2006-ban a BitTorrent megállapodást kötött a Warner Bros. Stúdióval, mely szerint a stúdió felhasználja filmjei legális terjesztésében a fájlcserélő technológiát. A BitTorrent a megállapodás óta folyamatosan kezdeményez szerzői jogokat védő üzleti együttműködéseket. A filmstúdiók remélik, hogy a BitTorrenttel sikerül visszaszorítani a kalózkodást és rávenni az emberek jelentős részét, hogy illegális letöltések helyett kiváló minőségű, legális tartalmakat töltsenek le fizetség fejében. Egy amerikai kutatás szerint a peer-to-peer rendszerről mozifilmeket letöltők 38 százaléka 5 dollárt fizetne egy film legális letöltéséért, 47 százalék 50 centet fizetne egy-egy tévéműsor letöltéséért.