Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Rokonunk, a tengeri sün

MTI
2006.11.12. 08:51
A tengeri sün 25 ezer génjéből 23 300-at fejtettek meg eddig, és ezekből 7077 azonos az emberével - mutatták ki a tüskés vízi állat genomját megfejtő tudósok a Science friss, pénteki keltezésű számában megjelent tanulmányukban. A kaliforniai bíbor sün (Strongylocentrotus purpuratus) így genetikailag még közelebb áll az emberhez és más gerincesekhez, mint korábban sejtették, ezért még inkább felhasználható tudományos kutatásokra, mint az általánosan alkalmazott bizonyos légy- és féregfajok, amelyek génállománya ugyancsak részben közös az emberével. A tengeri sün genomjának elemzése során kitűnt az is, hogy az eddig tanulmányozott állatok közül éppen ez a tengeri faj rendelkezik a legfejlettebb immunrendszerrel. Eltérően más fajoktól, belső biológiai védelmi rendszere nem az antitestekre alapozódik, ez magyarázhatja hosszú élettartamát: egyes példányai megérik a száz évet is.