Szilárda
-2 °C
7 °C

Itt a cyborg lét!

MTI
2006.11.24. 12:46
Parányi implantátum az agyban, és kész a közvetlen kapcsolat a komputer és az ember között: a kommunikáció ultrahanggal és infravörös sugarakkal zajlik majd, és lehetségessé válik két emberi agy között a direkt összeköttetés, beszéd nélkül is. A Die Welt című német napilap online kiadásában számolt be részletesen a svájci Luzernben zajló Európai Futurista Konferenciáról, s idézte Kevin Warwickot, a kibernetika professzorát, aki szerint mindez már nem science fiction, hanem a közeljövő.

A jövőkutatással foglalkozó tanácskozáson a professzor azt vázolta fel, hogy az emberi agyba ültetett chipek révén sokkal jobb lesz az emlékezet, de a betegségek is gyógyíthatók. A Parkinson kórban szenvedők például képesek lesznek mozgásukat koordinálni, az állandó reszketést leállítani, és járni, amint az implantátumot aktiválták.

Kevin Warwick víziója szerint az új eljárás rendkívüli lehetőségeket rejt az emberek számára, hiszen a gondolatolvasás is lehetővé válik. A professzor roppant érdekes kísérletet hajtott végre saját magán és feleségén. Sikerült összekapcsolnia saját és neje idegrendszerét egy kétirányú chippel, és egy számítógéppel. Az eredmény: felesége tapasztalatait szó szerint a saját testén érezte a tudós... Arról nem szólt a Die Welt online beszámolója, hogy konkrétan mik voltak ezek a tapasztalatok.