Tech hírek

A nevetés az univerzális ősnyelv

  • MTI
2006. december 14., csütörtök 13:07 | Frissítve: 2006. december 14.

Az evolúció biológiájával foglalkozó tudósok szerint úgy hatmillió évvel ezelőtt alakulhatott ki az emberi nevetés. Ennek ellenére a tudomány csak viszonylag rövid ideje kutatja, pedig ha az ember ennyi ideje nevet, akkor ennek a tulajdonságnak segítenie kellett a túlélést az evolúció során. A Die Welt című német lap online változata és a bajor közszolgálati rádió és tv internetes portálja egyaránt foglalkozik a nevetéssel, amely az egész világon egyforma. A nevetés fertőző és egy kis kacaj hangja is képes mosolyt csalni az arcokra. Brit kutatók most azt vizsgálták, miért van ez így, miért fertőző a nevetés?

A Journal of Neuroscience című szaklapban közzétett tanulmány alapján a kísérlet résztvevőIt úgynevezett mágneses rezonancia tomográffal vizsgálták, miközben különböző zajokat játszottak le nekik, köztük a nevetés és az ünneplés hangjait, de kellemetlen hangokat, kiáltást, sírást is. Minden zörej kiváltott egy neuronális választ az agy azon területén, amely az arcizmokért és a mozgatóizmokért is "felelős". A nevetésre kétszer olyan erősen reagált az agy, mint a kellemetlen zörejekre.

A londoni egyetem kutatói ebből azt a következtetést vonták le, hogy a pozitív érzelmek "fertőzőbbek", mint a negatívak. A vizsgálatból kiderült, hogy a nevetési mechanizmus az agyban automatikusan működik - véli Sophie Scott, a tanulmány egyik szerzője, aki szerint tudjuk, hogy az emberek utánozzák egymást és öntudatlanul is egymáshoz illesztjük a gesztusokat és a mimikát.

Az impulzus, hogy a másikkal nevessünk, ugyancsak ennek a magatartásnak a következménye, és akkor is működik, ha csak halljuk a nevetést. A nevetés egyfajta szociális ragasztóanyag, amely egyben igen egészséges is, hiszen a test közel 300 izma válik aktívvá egy jóízű nevetés során - írja a Die Welt.

Bookline

C-travel ajánlatok

  • Korfu, Kréta, Rodosz a legszebb helyek Görögországban!
    Korfu, Kréta, Rodosz a legszebb helyek Görögországban! Ha nem hiszi, nézze meg saját szemével! Válassza ki utazását ajánlataink közül!
  • Tavaszi zsongás Fenyőharaszton
    Tavaszi zsongás Fenyőharaszton Foglaljon most, és élvezze Ön is a természet ébredését, a tavasz gyönyörű dallamos hangjait, a várva-várt napsütés jótékony sugarait egy klasszicista Kastélyszállóban megszállva!
  • Húsvét Balatonszemesen
    Húsvét Balatonszemesen töltse nálunk családjával a húsvéti ünnepeket! A felnőtteket wellness részlegünkön a teljes feltöltődés várja. A gyermekeket tojásfestés, vidám tojáskeresés mellett változatos animációs programok várják.
hirdetés