Judit
-2 °C
8 °C

Visszaélt erőfölényével a UPC

2001.01.23. 17:36
A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt ötmillió forintra bírságolta a UPC Magyarország Kft.-t - közölték a keddi tárgyalást követően. A versenytanács a nagykanizsai és a székesfehérvári kábeltelevíziós szolgáltatási szerződésben, a UPC által múlt évben egyoldalúan felemelt előfizetői díjat és az új műsorkiosztási rendszerre történő átállás körülményeit kifogásolta. A versenytanács nem értett egyet azzal, hogy a UPC levélben értesítette ügyfeleit a díjemelésről, olyan feltételek megváltozása miatt, amelyet az előfizetők nem ellenőrizhettek le, és hogy az új szerződésekben egyoldalúan megfogalmazta azt a kitételt, hogy ha a megváltozott feltételek nem felelnek meg az ügyfélnek, akkor az felmondhatja a kábeltelevíziós szerződést. Kifogásolták továbbá, hogy korábban három fajta szolgáltatási csomagot kínált a szolgáltató, majd bizonyos fejlesztések elvégzése után, az új rendszerben bizonyos tv-csatornákat, csak dekódoló-átalakító berendezéssel lehetett nézni. A versenytanács a kifogásolt szerződési feltételek alkalmazásától 2001. március 31-ét követően eltiltotta a UPC-t.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.