Pénzben mérhető kárt okoz a spam

  • MTI
2007. január 25., csütörtök 11:26

Egy száz fős magyar vállalat munkatársai naponta átlagosan 40 kéretlen emailt kapnak a szakértői statisztikák szerint, és ezekkel egyenként mintegy 10 másodpercet foglalkoznak: 2 500 forintos óránkénti munkaerőköltséggel számolva a levélszemét így havi 600 000 forint kárt okoz a cégnek, amit egy sikeres vírus- vagy adathalász támadás további súlyos összegekkel terhelhet.

Bódis Ákos, a levélszemét szűrő szoftverekkel foglalkozó Yellow Cube 2000 Kft. ügyvezető igazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: az USA-ban minden tíz internetes levél közül 9 spam. Magyarországon még nem ennyire rossz a helyzet, de kéretlen levelek aránya egyre inkább közelíti a nemzetközi szintet. Több magyar internetszolgáltató esetében már 45-80 százalékos az arány.

Az eseményen elhangzott: mivel a spammerek folyamatosan tesztelik és kijátsszák a szűrő szoftvereket, a felhasználó akkor jár el helyesen, ha többet is alkalmaz ezek közül. A spamküldés fejlődéséről elhangzott, hogy valószínűleg már a közeljövőben tömegessé válhat a levélszemét az internetes telefónia és mobiltávközlés területén is. Ha ugyanis a spam küldésének kedvez egy technológia, akkor azon a területen biztosan megjelenik valamilyen, például SMS vagy MMS formájában a levélszemét.

Shopline

  • Virágszál
    Fábián Janka: Virágszál Ár: 3499 Ft − 20% Kedvezményes ár: 2800 Ft
  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!