Judit
-2 °C
8 °C

Azonosítottak egy bőrrákot okozó gént

MTI
2001.08.15. 11:19
Amerikai kutatók azonosítottak egy olyan gént, amely a bőrrák legveszélyesebb fajtájának, a melanomának a kialakulásához járul hozzá. Az erről szóló keddi bejelentést a Johns Hopkins egyetem tudósa, Rhoda Alani tette, aki a kísérleteket végző csoport munkáját irányította. Az "Id1" blokkolja azt a gént, amely a "rákos állapotot közvetlenül megelőző szakaszban" levő sejtek rosszindulatú burjánzásának féken tartásáért felelős. A kísérletekről közzétett tanulmány megállapítása szerint az "Id1" fokozott jelenléte csak a melanoma kezdeti szakaszában mutatható ki - vagyis akkor, amikor a rákos bőrszövetekből a kór még nem kezdte meg a halálos behatolást a szervezet belsejébe. E gén azonosított jelenléte tehát mintegy korai vészjelzőként szolgálhat. Akiknél a melanoma még nem hatolt a bőrszövetek alá, azoknál 5 éves távlatban a túlélési arány 97 százalék. Akiknél a tumor elérte a nyirokcsomókat, a túlélési valószínűség csupán 50 százalékos, akiknél pedig már más szerveket is megtámadott, csupán 20 százalékos.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.