Antal, Antónia
-7 °C
0 °C

Kedden tárgyalja a kormány a Hírközlési Törvény rendeleteit

MTI
2001.11.28. 18:10
A távközlési liberalizációhoz szükséges rendeleteket kedden tárgyalja a kormány, s így nem lesz akadálya annak, hogy karácsony előtt megkezdődjön a piacnyitás - közölte Sík Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosságának vezetője. A kormánybiztos kifejtette: a helyi előfizetői hurok átengedéséről szóló kormányrendelet már elkészült, a maradék nyolc rendeletet pedig, így például az előfizetői szerződésekre, illetve a szolgáltatók választására és összekapcsolásra vonatkozókat kedden tárgyalja kormány. Sík Zoltán elmondta, hogy a kormányrendeletek mellett miniszteri rendeletek és készülnek. A tervek szerint ezekből a dokumentumokból összesen 23 készül, ám ezek nem mindegyike kell a távközlési liberalizáció decemberi megindulásához. A kormánybiztos aláhúzta: a piacnyitáshoz szükséges kormány- és miniszteri rendeletek időben napvilágot látnak, ugyanakkor lesz több olyan rendelet is amelyik csak később készül el. Így például nagy valószínűséggel csak jövőre öntik végleges formába az internet-szolgáltatók és a telefon-szolgáltatók közötti díjmegosztásról szóló rendeletet. Sík Zoltán elmondta: a szükséges rendeletekről a hírközlési törvény megszületése, nyár közepe óta egyeztetnek az érintett társaságokkal és szervezetekkel. A sokféle érdek egyeztetése azonban sok időt vett igénybe, s ezért nem készülhettek el hamarabb a rendeletek.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!