Ambrus
-7 °C
3 °C

Három ajánlat a Cesky Telecomra

MTI
2002.04.02. 18:41
Három ajánlat futott be a cseh kormányhoz a Cesky Telecom AS országos telefonszolgáltató állami részének megvásárlására. A Wall Street Journal Europe keddi jelentése szerint az ajánlattevők között van brit magánbefektetők egy csoportja, valamint a svájci Swisscom AG. A harmadik jelentkezőt a lap nem jelölte meg. Az egykor az érdeklődők csoportjában levő Deutsche Telekom AG és a görög Hellenic Telecommunications Organization SA már nincs a jelentkezők között. A cseh állam 2,57 milliárd eurós bevétellel számol saját 51 százalékos részének privatizálásából. Az ár mellett az ügyletet más feltételekhez is kötik: az új tulajdonosnak részesedését legalább három évig meg kell tartania, miközben szerkezetileg átalakíthatja a céget és üzletágakat is kiszervezhet. Az ajánlatok elfogadásáról, illetve elvetéséről még április elején döntenek, így a kormány még a júniusi választások előtt kivitelezheti az üzletet. Ha viszont nem találnak megfelelő vevőt, el is halaszthatják az eladást. A Cesky Telecom 4 millió előfizetői vonallal uralja a cseh távközlési piacot és 51 százalékos résszel bír a az ország legnagyobb mobilszolgáltatójában, az Eurotelben.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!