Mária
-6 °C
-2 °C

Hazánkban tilos az emberklónozás

MTI
2002.04.11. 10:12
Kapcsolódó cikkek (1)
Magyarországon az emberi embrió klónozása tilos, amit egy közelmúltban hozott törvény is megerősít - közölte Mikola István az MTI érdeklődésére. Az egészségügyi miniszter egy olasz nőgyógyász nagy nemzetközi érdeklődést kiváltó bejelentésére reagált, amely szerint immár 8. hete terhes egy asszony, akinek szervezetébe klónozott embriót ültettek. A világ első klónozott gyermeke állítólag arab állampolgárságú lesz.

Mikola István felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország egy március 1-jén kihirdetett törvényben csatlakozott az Európa Tanács egyezményéhez az emberi lény klónozásának tilalmáról. - Az ember klónozásába ma belekezdeni kalandor akció, mert olyan súlyos etikai problémákat vet fel, amelyek még tisztázatlanok - mondta Mikola István. A miniszter úgy vélekedett: biomasszát lehet előállítani, de embert nem lehet klónozni. - Az ember több mint hús, vér, ideg, az embernek lelke van, akit a szocializáció tesz végül is megismételhetetlen, kopírozhatatlan egyéniséggé - hangsúlyozta Mikola István.