Judit
3 °C
6 °C

Fiatal műszaki fejlesztőket díjaztak

MTI
2002.04.11. 17:24
Az Ipar Műszaki Fejlesztéséért Alapítvány (IMFA) átadta Az év kiemelkedő fiatal műszaki alkotója pályázat díjait csütörtökön Budapesten - tájékoztatta Kemény Tamás az IMFA ügyvezető igazgatója az MTI-t. Elmondta,hogy felhívásukra 22 pályamű érkezett, egyetemi műhelyekből, kutatási-fejlesztési intézményekből, kis- és középvállalatoktól, valamint hazai és multinacionális vállalatoktól. Az alapítvány kuratóriuma a pályázatok díjazására 2 millió forintot szavazott meg, ezen felül 7 jelentős cég, illetve szervezet további egymillió forint értékű különdíjakat ajánlott fel.

A 800 ezer forintos első díjat Gótzy András nyerte el, a háromdimenziós mozdulatlan mozgó óriásplakát kifejlesztéséért és megvalósításáért. A második helyezett Baranyi Péter 600 ezer forint jutalomban részesült A szinguláris értékalapú szabályozótervezés és alkalmazása a robotikában című pályázatáért. A 300 ezer forintos harmadik díjat Görbe Zoltán kapta A hűlési idő analitikus és kísérleti meghatározása és felhasználása a nagyszilárdságú acélok hegesztés-technológiájának tervezéséhez című dolgozatáért.

Különdíjat kapott az Ericsson kutatólaboratóriumának munkatársa, Valkó András Cellular IP megoldásával. Ez egy olyan, számítógépes hálózatok számára kifejlesztett protokoll, amely megfelelő hálózati berendezésekben alkalmazva biztosítja az internet helytől független, és helyváltoztatás közbeni elérését.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!