Antal, Antónia
-7 °C
0 °C

Hazai képviseletet nyitott a vállalatirányítási rendszereket fejlesztő dán Navision

MTI
2002.05.06. 15:07
Az integrált vállalatirányítási rendszerek fejlesztésével foglalkozó dán Navision kelet-európai terjeszkedésében meghatározó szerepet szán magyarországi leányvállalatának - mondta Per Pedersen, a vállalat nemzetközi osztályának vezetője hétfőn, sajtótájékoztatón, Budapesten.

Elmondta: a tavaly ősszel megalapított Navision Magyarország Kft. az idén várhatóan 2,5 millió euró árbevételt ér el, ami az elkövetkező években a többszörösére nőhet. - A magyar leányvállalat közép-kelet-európai központként is működik majd, ezzel alapozva meg a multinacionális cég jövőbeni növekedését - jelezte Per Pedersen. Kifejtette, hogy vállalatuk 2005-ig megduplázná tavalyi 850 millió dán koronás forgalmát és 20 százalékkal növelné 200 millió dán koronás nyereségét. A társaság a magyar és egyéb kelet-európai országokban nyereséget az első években nem remél.

A Navision Magyarország Kft. célja, hogy három éven belül az integrált vállalatirányítási rendszereket használó kis- és középvállalatok 20-22 százaléka a társaság termékét alkalmazza - mutatott rá az ügyvezető igazgató. Az anyacég harminc országban van jelen, világszerte összesen 1200 embert foglalkoztat. Per Pedersen nem kommentálta azt a múlt héten megjelent sajtóértesülést, amely szerint a koppenhágai tőzsdén jegyzett társaságot eladnák a Microsoftnak.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!