Újjáéledt a kekszes lánclevél

2005.07.22. 13:11
3 hozzászólás

Négy évi tetszhalált követően valaki ismét útjára indította a Győri Keksz állítólagos bezárása felett busongó lánclevelet. Mint az Index megtudta, csak a levél tért vissza, a bezárás terve nem. Valakinek sikerült újra felfedeznie a "Danone bezárja a Győri Kekszet" témában több mint négy évvel ezelőtt készült hoaxot.

Keksz

A levél a jelek szerint sokakra az újdonság erejével hatott, és a véradásra buzdító lánclevelek lelkes továbbítói gondolkozás nélkül elküldték ezt is összes ismerősüknek. Szerintük az újrahasznosított hoax hitelességét tökéletesen bizonyítja, ha friss dátummal kapják meg. A HírTV-n beolvasták a levél tartalmát, majd a Győri Keksz tiltakozására a tévé honlapján jelent meg helyreigazítás.

A bumerángként visszatért levéllel kapcsolatban egy hete keresték először a Győri Keksz ügyfélszolgálatát. Az ottani munkatársak azóta minden érdeklődőnek elmondják, hogy kacsa az újból felröppent hír.

A Győri Keksz Kft. időközben közleményt is kiadott, amelyben a 2001-ben útjára indult levél felbukkanására figyelmeztet Nagypál Judit humánerőforrás-igazgató. A közlemény szerint a levél hamisan állítja, hogy a Danone csoport gyárat zár, és eltünteti a Győri Keksz termékeket. Jelenleg is működik két üzem, Győrött és Székesfehérváron. A cég szerint a lánclevél újraindulásának egyetlen oka az lehet: az, hogy kárt okozzanak a márkának.