Most éppen a Media Marktból lopkodják a gyerekeket?

2006.08.31. 14:30
4 hozzászólás

Újra terjed a bevásárlóközpontban elrabolt, kopaszra nyírt és droggal elkábított kisgyerekről szóló rémhír az interneten. A lánclevél szerint most a Media Marktban tűnt el egy kisfiú.

A rettegő szülőknek foglaltuk össze a hírrel kapcsolatos tudnivalókat.

A lánclevél

"Egy nagyon durva hírt hallottam, elég biztos forrásból, aki úgy érzi,
tartsa szem előtt:

néhány napja egy csaj (anyuka) bent volt a Westendben a Media Marktban
vásárolt a kisfiával (két év forma kisgyerek). Anyuka vásárolgatott,
próbált figyelni a gyerekre, de mindannyian tudjuk, hogy pár
másodpercre már MI is veszítettük szem elől a már járni tudó (futkározó) gyereket. Szóval ITT is ez volt, anyuka egy perc után elkezdte keresni a gyereket, aki sehol. Szólt a biztonságiaknak, Ők sem találták. Néhány perc múlva lezárták a Media Marktot, átkutatták, de sehol. Addigra már a teljes Westend biztonsági őr szolgálata a gyereket kereste, be is mondták a hangosba, de még mindig semmi. Kihívták a rendőröket és hermetikusan lezárták a Westend-et. Senki se ki se be. Kb. Negyed óra múlva jött AZ anyukához egy őr, hogy NE ijedjen meg, megtalálták a kisfiút a wc-ben, de már Le volt vágva a
haja, és már át volt öltöztetve, nyilván el akarták rabolni. A rendőrség egyelőre nem veri nagydobra, nem ez AZ első eset, és a társaság leleplezését fontosabbnak gondolják, mint azt, hogy figyelmeztessék a szülőket..."

A tények

A lánclevél idén júniusban kezdett terjedni a magyar postaládákban, akkor a helyszín a Cora (később az Auchan) volt, a kisfiú pedig kislány. A rettenetes történet, ami a Babaszoba.hu fórumán indult, a Fókuszt is megihlette, vonatkozó riportja itt látható.

A június 29-i műsorban a Fókusz munkatársai végighívták azokat a telefonszámokat, amik a fórumozók szerint a történet szereplőihez tartoznak. A próba kudarcba fulladt, a telefonszámokon válaszoló nők és férfiak ugyanis ismerősük ismerőseitől, esetleg egy ismerős ismerősének az ismerősétől hallották a megbotránkoztató történetet.

A legendákkal és hoaxokkal foglalkozó Urbanlegends.hu szerzői egy kísértetiesen hasonló történetet ábrázoló belga képregényt is találtak, amiben egy belga IKEA-áruházat jelöli meg helyszínként, és a magyar lánclevelekhez hasonlóan szintén a piaci szereplők és a rendőrség összjátékát firtatja.

A történet tehát nem csak Magyarországon él, a hivatalos szervek viszont sehol sem tudnak hasonló, megtörtént esetről. A Fókusznak júniusban a budaörsi rendőrkapitány azt mondta, kétévente ha egyszer eltűnik egy gyerek a Budaörs-környéki bevásárlóközpontokból, de rendszerint fél órán belül megtalálják.

A biztonság kedvéért rákérdeztünk a Media Markt-os változatra a BRFK-nál. A sajtóosztály ügyeletese az Indexnek elmondta, a rendőrség nem kapott bejelentést a budapesti Westend City Center műszaki áruházából eltűnt gyerekről. "Bejelentés nem volt, ennek megfelelően az eltűnéses esetekben szükséges közigazgatási hatósági eljárás sem indult. Álhírek alapján pedig a BRFK nem indít nyomozást" ? fogalmazott.