A pápa közbenjárásával elkezdődhet Trianon felülvizsgálata?

2006.09.13. 13:35
1 hozzászólás

Többéves hoax indult újra útjára, a titokzatos pápai emberi jogi szervezet, az Institutum Pro Hominis Juribis főtitkárának aláírásával. A nyílt levél szerzője az ENSZ háborús törvényszékéhez fordul az első és a második világháborúban, Magyarországot ért anyagi és földrajzi kár visszatérítése reményében. A kérvény a II. János Pál pápa által, 1984-ben alapított szervezet alapszabályára hivatkozva a trianoni és a párizsi tárgyalások felülvizsgálatát kéri, miután országunk igaztalan és igazságtalan módon vesztette el területeinek nagy részét.

Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy akkor mi az igazság?

A lánclevél

A hoax

Következőhasábokon egy, a szerkesztőségünkbe eljuttatott, eddig eltitkolt anyagot adunk közre. Kötelességünknek érezzük, hogy az írás napvilágot lásson legalább lapunkban, ha már a "független" magyar sajtó 2001. februárja óta hallgat róla. Trianon felülvizsgálata talán megkezdődhet, szégyelljük magunkat, hogy nem magyar kezdeményezés eredményeként!

Őexcellenciája Carla del Ponte Főügyész - ENSZ Háborús Törvényszéke New York - Hága
Tárgy: Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS kérelme az Egyesült Nemzetek Emberi Jogok Chartája alapszabályára hivatkozással, az egyenlő elbírálás elvének biztosítása a Magyar Nép számára Excellenciád!

Őszentsége II. János Pál Pápa 1984. januárhó 12-én kelt Enciklikájában megalapította az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézetet.
Az Intézet az Egyesült Nemzetek Szervezete által 1948-ban alapított Emberi Jogok Chartája erkölcsi alátámasztására és fontosságának kihangsúlyozására szolgál. Az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet kormányoktól, pártoktól független.

Alapszabálya szerint segítenie kell azon személyeket, népeket, népcsoportokat, akiket emberi jogaikban megsértettek, gondoskodni kell arról, hogy a sérelem megszűnjön, illetve ha szükséges, nemzetközi fórumokon is képviselni kell a sértettek érdekeit. Mint a fent említett Intézet főtitkára, az alábbi petíciót terjesztem elő:

Javaslom az 1920. június 4-én Trianoni és az azt kiegészítő 1947. Évi szeptember hó 15-i Párizsi Békeszerződések jogi szempontból történő felülvizsgálatát.

A felülvizsgálat eredményeképp kérem annak megállapítását, hogy a fenti szerződések érvénytelenek és kérem a szerződések hatályon kívül helyezését. A nemzetközi joggyakorlat, valamint a Nürnbergi Nemzetközi Bíróság határozataira figyelemmel kérem az Egyesült Nemzetek Szervezetének Nemzetközi Bíróságát, hogy az egyenlő elbírálás elvének alapján mentesítse a Magyar Népet az I. világháborúban való részvétele miatt kiszabott kollektív büntetés és annak következményei alól. Mint az INSTITUTUM PRO HOMINIS JURIBUS Intézet főtitkára az ügyben egy Nemzetközi Vizsgáló Bizottság felállítását javaslom, a Vizsgáló Bizottság tevékenységének eredményeképpen pedig tárgyalás kitűzését.

A teljes levelet itt olvashatja el

A tények

A levél 2001 óta járja a magyar postaládákat és emailfiókokat, ennek ellenére a szervezet nem létezik. Ezek a tények:

A szervezetet nem említik a Vatikán hivatalos honlapján, alapítása az 1984-es enciklikák között nem szerepel. Az Institutum Pro Hominis Juribis kizárólag a levél szövegében létezik, de abban a magyar nyelvű hálón jókora találati aránnyal. A legendavadász Urbanlegends.hu tavaly márciusban foglalkozott a történettel, Ablonczy Balázs történész segítségével elemezték a levél szövegében fellelhető történelmi pontatlanságokat, csúsztatásokat és hamis állításokat. Részletek itt.

A levél címzettje, Carla del Ponte bár valóban az ENSZ főügyésze, azonban kizárólag a volt Jugoszlávia, illetve Ruanda területén elkövetett háborús bűnök felülvizsgálatára hivatott ügyek tartoznak hatáskörébe, ő vezette például a Milosevics-pert is.

Szélsőjobboldali és revizionista internetes oldalak az utóbbi öt évben előszeretettel foglalkoztak a levéllel, ezekből kiderül, 2001-ben szamizdatként már MIÉP-gyűléseken is terjedt, fénymásolt formában, 2003-ban jelent meg a Nemnemsoha.hu-n szkennelve, majd a Nemzetőr és a Kapu lapokban is. A Kuruc.info idei cikke pedig már szkeptikusan fogalmaz a levélről, pontról pontra cáfolva állításait.

Az aláíró, Prof. Ludwig von Lang a szervezethez hasonlóan kizárólag a levél kontextusában létezik. Az interneten terjedő találgatások szerint a levél aláírója, Prof. Ludwig von Lang valójában a Svájcban élő Láng Lajos. Láng Lajosról is keveset tudni, érdekes adalék azonban, hogy 2000. december 16-án a TV2 Tények című műsorában szerepelt azzal a történettel, hogy a svájci emigrációban harminc éve vezeti mély illegalitásban a "Szabad Magyar Exil-kormányt", amelynek ő a miniszterelnöke. A történet szerint erre a pozícióra Lángot Kéthly Anna kérte fel az emigrációban 1960-ban. A História című történelmi folyóiratban Strassenreiter Erzsébet: Kéthly Anna védelmében című, 2002-es cikkében cáfolta Láng állításait.

A lánclevél tehát évek óta terjed, azonban az az alapszabály, amelyre hivatkozva Trianon felülvizsgálatát kéri, nem létezik, ugyanis az a szervezet sem létezik, amelynek ez lenne az alapszabálya. Hamis állítás az is, hogy egy pápai szervezetről lenne szó, ráadásul a címzett sem kompetens az idézett témában. A levél aláírója, Ludwig von Lang a világhálón hozzáférhető adatok szerint szintén nem létezik, de ezúton is megköszönjük, ha információt küldenek róla.