Megszünteti a kormány a közlekedésben a diákkedvezményt?

2006.09.22. 15:57
0 hozzászólás

Az új lánclevél szerint rossz idő jön a diákokra, ugyanis a kormány megszünteti a közlekedés kedvezményeit. Így akár két-háromszoros árat is fizethet az az iskolás, aki vonatozásra, távolsági buszozásra, ne adj isten, metrózásra adja a fejét. De ami még ennél is szörnyűbb, a lánclevél szerzője úgy tudja, január egytől a múzeumokban, állatkertekben sem lesz már olcsóbb semmi. A szöveg szerint szeptember 23-án, a Parlament előtt demonstrálnak az elégedetlenkedők.

A lánclevél

"Gondolom sokan hallották , hogy a kormány január 1 től bevonja a Diákjegyeket. Ez azt jelenti, hogy az eddigi távolsági jegyeknek, mint a MÁV nál és a VOLÁN nál az eddig fizetett összegnek a 2-3szorosát kell fizetnünk, valamint minden létesítményben (strandon, állatkertben stb ) is megszűnik ez a kedvezmény. Ez a levél salgótarjánból fog indulni, itt van egy pár diák aki úgy gondolja, hogy a kormány ezt már nem engedheti meg magának és ez ellen tennünk kell!!! Tüntetést fogunk szervezni szeptember 23.-án 17 órakor a Parlamentnél. Ezt a levelet azért küldtük, hogy tudjál róla , hogy mi teszünk ellene és ha Te is osztozol a véleményünkön akkor csatlakozz! Kérlek ha Te is ez ellen vagy akkor küld tovább ezt a levelet, hogy mindenki tudjon róla! Köszönöm , hogy végigolvastad ezt a levelet!"

Mi van?
Az igazság az, hogy még nincs döntés a közlekedés reformjáról, csak október elején kerül a kormány elé a tömegközlekedés új tarifarendszerének tervezete. Nem lehet tudni, hogy dönt a kormány, de az biztos, a január elseji időpontot, és a kedvezmények megszüntetését, mint tényállítást kezelni, korai vállalkozásnak tűnik. A tervezetről július közepén a gazdasági tárca szakállamtitkára sajtótájékoztatóján a díjak reformjáról nem árult el részleteket, csak annyit mondott: a terveik szerint a szabályozás lehetővé teszi a cégeknek, hogy minőségi többletszolgáltatások fejében eltérjenek a díjtáblázatban alkalmazott bázisártól. Ha egy cég többet vállal - például légkondicionálóval felszerelt buszokat indít -, az alapárnál magasabb díjakat is szedhet.

Az Index a lánclevél kapcsán újra megkérdezte a tárcát, és Ábrahám Gergely szóvivő azt mondta, a kormány egyelőre nem módosította a közlekedési kedvezmények rendszerét: "Nem született semmilyen kormányzati döntés az utazási kedvezmények módosításáról. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kizárólag az utazási kedvezmények felülvizsgálatán dolgozik. Az elképzelésekről a tárca társadalmi egyeztetést is fog folytatni októberben, ugyanekkorra várható, hogy a kormány döntést hoz az ügyben" – írta az Indexnek.

A BRFK sajtóügyeletesétől azt az információt kaptunk, hogy ebben az ügyben senki nem jelentett be szeptember 23-ra tüntetést a Parlament elé. Ha a lánclevélnek valós az alapja, szerzője feltehetően a Fidesz nagygyűlésére utal a szövegben, amit végül nem tartanak meg.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.