A számok sokkolóak: míg december első hetében még 41,4 százalékos elérést mutat az Iwiw a magyar netezők körében, karácsony hetében már csak 5,9 százalékot, és azóta is ekörül mozog.
Mivel ez nagyjából egybeesik az Iwiw dizájnváltásával, a neten rögtön elindult két összeesküvés-elmélet is. Az egyik szerint a felhasználók utálják az új felületet és tömegesen hagyják el az Iwiwet, a másik szerint az új dizájnnal járó technológiai váltás, és az ajaxos oldalak bevezetése (a ezzel a technológiával nem kell az egész oldalt újratöltenie a böngészőnek, ha azon változik valami) a töredékére csökkentette az oldalletöltések számát, és ez látszik a Statcounter grafikonján.
Az esetet még furábbá teszi, hogy sem a magyar Webaudit, sem az Alexa, sem a Google szolgáltatása, a Trends nem mutat hasonló csökkenést az Iwiwnél, egyedül a Statcounter, amit egyébként aránylag hiteles forrásnak szokás tartani webes forgalommérésben.
Valójában a Statcounter a közösségi oldalak látogatottságát annak alapján méri, hogy azokra az oldalakra, ahol van Statcounter-mérőkód (ez nagyjából hárommillió weboldal a világ minden táján), mennyien érkeznek az adott közösségi oldalakról. Magyarul nem látogatottságot mér, hanem az iwiwes, facebookos hírfolyamokban előforduló linkekre való kattintásokat. Hogy ez miért esett vissza drámai mértékben a Statcounter mérésében, rejtély, mindenesetre az összes többi forgalomelemző cég mérése cáfolja, hogy ez az Iwiw látogatottságának zuhanását tükrözné.
Az Iwiwnél kérdésünkre elárulták, hogy a Webaudit publikus statisztikái a reálisak, a közösségi oldal forgalma most is nagyjából a december elejei, napi 1,1-1,2 millió látogató között mozog, és a Statcounter mérésében (ami alapvetően csak nagyvonalú becslések megtételére alkalmas) van a hiba. Az iwiwes hírfolyamban a dizájnváltás óta a megosztott linkek és videók, vagyis a kattintható tartalmak száma egyébként nagyjából 10 százalékkal csökkent.

Hozzászólások
2011.01.21 23:53:56mbaye
Iwiw-en lehetett ismerkedni, facebookon meg mindenki olyan adatvédelmi beállításokat használ, hogy még azt se lehet kideríteni, hogy az illető felfi vagy nő.
Az iwiw egy rakás fos, de a facebook még annyira sem érdekel. Még nagyobb parasztok nyomulnak rajta, még több emberrel lájkoltatják a kutyájuk születésnapját, elcseszik az idejüket a farmville-es hülyeségekkel.
Az email funkció viszont még nekem is vonzó lehet.
2011.01.22 00:46:20ultramarin
nagyon belassult a wiw a váltás óta szerintem, unalmas kivárni míg betöltődnek a lapok, és nem az internetem lassú
2011.01.22 00:46:42ahenci
Most nem erre kéne használni:
[link]
???
Erre a faszbúk alkalmatlan... totál.
2011.01.22 00:59:07veny
Ennyi tamagocsifüggő lúzert egy rakaton... :-P
2011.01.22 01:14:17BigO
a wiw nem túl jól kezelhető a váltás óta.A régi megszokott menüpontok után kolbászolni kell, keresem, ez meg itt most mi, áhh feladom, akkor azt nem nézem meg...
-átlagfelhasználó-
2011.01.22 01:40:39Kobunko
facebook -> gyors, iwiw -> lassú. egyikért sem rajongok, de az információ miatt jó, ha fent vagyok. de az egyikkel gyorsan végzek, a másik idegesítően lassú. mint az origo. szándék van, csak épp ha sürgős (mint általában), akkor a másikhoz nem nyúlok, mert minek. lehet dolgozni rajta, amint egál lesz, már váltok is :)
2011.01.22 01:49:14Kúró Rudi
De jó lenne, ha nem csak az ilyen gumicsont témáknál lehetne hozzászólni! Drága index! Szólásszabadságot!
2011.01.22 01:52:37Kúró Rudi
Senki se áltassa magát, hogy a FELHASZNÁLÓJA egy-egy közösségi oldalnak! Ő maga a TERMÉK!
A Facebook egy CIA projekt, az angolszász hatalmi gépezet egy kiválóan működő fogaskereke. Az iwiw ugyanez az NBH (ÁVH) esetében. Pl. az APEH az iwiw adatok elemzésével is kutat adócsalókat. Akinek egy csöpp esze is van, nem használ ilyen oldalakat.
2011.01.22 02:32:59A'sel
azert az mennyire ciki 2011-ben hogy iwiw-re csak meghivoval mehetsz :D
2011.01.22 05:27:08tiborc2008
Abban a pillanatban megszüntettem az iviv hozzáférésemet, amint a tetves féreg tégeci megvette.
2011.01.22 06:36:47Guboo
Az iwiw arra jó, hogy a régi ismerősöket, osztálytársakat, katonatársakat megtaláljam és egy esetleges találka könyebben megszervezhető legyen.
A facebook inkább a közeli barátok kapcsolattartó oldala. Szerintem!
A CIA, hogy miként tart nyilván emiatt, az meg nem igazán izgat, mert ha bombát akarnék elhelyezni valahol, akkor biztos, hogy nem tennék fel egy fotót róla.
Egyébként nem igazán értem, hogy mi a sz@rt tudnának rólam meg, ami felhasználható ellenem?
2011.01.22 06:40:50Guboo
Felhívnak mobilon a CIA-tól és beszerveznek afganisztáni kémnek havi 1millió dollárért!
Ám legyen! Végigcsinálom a hat hónapos képzést és utánna felmondok! A zsebembe 6 millával!
Na csörögne már a mobilom?
Legalább változik az egyhangú életem! Állandóan dolgozni, szórakozni, utazgatni már rohadt unalmas!:)
2011.01.22 06:47:24Guboo
Kúró Rudi:
"A Facebook egy CIA projekt, az angolszász hatalmi gépezet egy kiválóan működő fogaskereke."
Angol-Szász a CIA? Ezt talán át kellene gondolnod még egyszer!
2011.01.22 06:50:56Guboo
tiborc2008
"Abban a pillanatban megszüntettem az iviv hozzáférésemet, amint a tetves féreg tégeci megvette."
Erről szerintem már lekéstél, mert évekkel ezelőtt megvette a "tégeci"!
2011.01.22 08:08:12J.Wolfram
"Angol-Szász a CIA?" én is úgy tudtam, hogy az USA angolszász. aztán ki tudja, rohanó világunkban...
------------
érdekes dolog, ez a titkosszolgálatok vs. közösségi oldalak összefüggés. az biztos, hogy ezeket az oldalakat figyelik, archiválják, hisz nem véletlen, hogy az olyan ismerősök, akik kormányzati pozíciót kaptak rögtön eltűntek róla.
az átlagembernek semmi baja nem lesz abból, ha figyelik, lehallgatják a telefonját, elolvassák a mailjeit.
aztán ha valaki mégis a hatalom látóterébe kerül (akár önhibáján kívül is), abban a pillanatban nyitott könyv az élete. ma már nincs szükség hosszas megfigyelésre, szemétanalízisre, szomszédok kihallgatására, lakás bepoloskázásra. szinten minden olyan kapcsolata a külvilággal, amiből a teljes profilja összerakható, a számítógépen keresztül zajlik.
és ezzel sajnos az alvilág is élni tud. pillanatok alatt feltérképezhető egy ember teljes szociális hálója, ízlése, szokásai: kikkel barátkozik, milyen zenét szeret, hova jár szórakozni, hogy néz ki. ehhez jönnek az adatai: hol született, hova járt iskolába, lakcíme, anyja neve...
2011.01.22 08:21:47Guboo
2011.01.22 06:47:24
Guboo
"""Kúró Rudi:
"A Facebook egy CIA projekt, az angolszász hatalmi gépezet egy kiválóan működő fogaskereke."
Angol-Szász a CIA? Ezt talán át kellene gondolnod még egyszer!"""
Átgondoltam és rájöttem, hogy jó nagy f@szságot írtam! A 3-al ezelőtti bejegyzést kéném törölni, még az emlékezetemből is!
2011.01.22 08:23:01Muity Mijo
Volt hozzászóló, aki lakónikus tömörséggel így jellemezte: használhatatlan!
Ez így túlzás, de ha objektív tényközlésre törekszem, akkor a valóság az, hogy igen nehezen használható (ez előbb sem volt rózsás), és bizony esetenként itt-ott valóban használhatatlan is.
Jómagam pár éve regisztráltam magam a nagy riválison is, de maradtam az iwiw-nél. Maradtam, de ha nem lenne egy olyan folyó fontos ügyem, mint a bunyevác nép nemzetiségi elismertetése, amihez több-kevesebb sikerrel tudom használni, ha nem is törölném a regisztrációmat, de mindenképpen igen ritkán lépnék be.
Amit ők az utóbbi időkben "fejlesztésnek" szántak, az csak egy szánalmas vergődés, mely miatt a velük kapcsolatos "rémhírterjesztést" semmiképpen nem tekinteném hoaxnak.
2011.01.22 08:29:19Muity Mijo
Guboo
Khmmmm! Mit késett le? "megszüntettem" - írta tiborc2008.
2011.01.22 08:43:25Trivador
Ezek miatt a szarságok miatt teljesen elkorcsosulnak az emberek, főleg a fiatalok. Aki nincs fent az már nem is ember. Semmi szóbeli kommunikáció, mert ugye lehet vele beszélni ezeken a vackokon, meg msn-en meg a többin. Reggel munkába menet látom amint a buszon egymás mellett ülve egy szót sem szólnak egymáshoz olyanok akik ismerik egymást, hanem inkább mp3-at hallgatnak. Amikor leszállnak a buszról akkor meg odaszólnak a másiknak, hogy majd beszélünk msn-en FB-on stb. Semmi emberi kapcsolat. Nem vagyok öreg mielőtt valaki ezt mondaná, de ezek lassan egy értelmes mondatot nem fognak tudni összerakni.
2011.01.22 08:59:18Void Bunkoid
@Piszén Pisze Kölyökmackó:
"- nem lehet normálisan beállítani az adatlapot (a tököm akarja, hogy ismeretlenek nézegessenek képeket rólam)"
ha nem akarod, hogy ismeretlenek nézegessenek, miért rakod ki magad a zinternetre?
@Bubek:
"rendszeresen felhívom az ismerőseimet és a személyes kapcsolattartást fogom preferálni....no meg az emailt"
van céges flottakedvezményed, esetleg te magad vagy René Obermann (vagy Harald Norvik, esetleg valamelyik a három fő vodás kutyaúristen közül), hogy mondjuk egy koncertre ócsópízből meg tudsz hívni akár 60 embert is telefonon?
az emailról meg hát....vicces valami, de gyakorlatilag az email a cédével közös sorsú "találmány". Habár marha régen feltalálták, és működőképes volt már akkor is, mire csakugyan szélesebb körben elterjedt volna, kiszorították újabb technológiák (a cédéket az mp3lejátszók, az emaileket az ilyen instant messaging/social network dolgok, amik tulképpen magukba foglalják az emailt is mint opciót).
szal elavult, na. mint ahogy ez a két kommentelő is :)
2011.01.22 09:37:25peppemaci
A régi iwiw engedte listázni az ismerősöket a csoportok szerkesztésénél; az új ezt már nem teszi. Pedig lényegesen egyszerűbb volt a listák összehasonlításával megnézni, hogy melyik ismerősünk hagyott el minket...
2011.01.22 09:57:23Lost9
Tegnap töröltem magam a facebook-ról. Kb. 5 percembe telt..
Az iwiw-en azóta próbálkozom, de folyamatosan lefagy. Szóval még törölni sem tudom magam. Hát ennyit arról, hogy miért is nem szeretem egyiket sem.
2011.01.22 10:18:26Kivlov
hogyne haldokolna. az új arculat egy fos.
ráadásul állandóan valami sz*r karbantartás van és tetű lassú az egész...
2011.01.22 10:22:50Emi2
Bubek, ott a pont!
Iwiw-et sikerült lezülleszteni, pedig egy jó felület volt, Facebook sose volt az!
2011.01.22 10:24:27Emi2
Trivador, nálad is a pont.
2011.01.22 10:25:57kultúrpesszimista
Petyhüdt Petymeg a dinamikus kritikus
"elépesztően szűklátókörű vagy. én az iwiwen találtam meg a párom sok évvel ezelőtt és azóta is boldogan élünk együtt."
Ne menj pszichológusnak, minimálisan sem érted, hogy miért írtam a fentieket. Empátiád zéró. A kapcsolatodhoz gratulálok és mivel nem vagyok rosszindulatú, így azt kívánom, tartson a sírig. (Azért halkan jegyzem, hogy nem az számít, hogy hány éve éltek együtt, hanem az, hogy az együtt töltött idő egy egész élet perspektívájából nézve 1) valóban boldogan telt-e, 2) a sírig tartott-e vagy mégis epizódnak bizonyult volt-e egy egész élet pespektívájából. Ha esetleg mégis léket kapna a kapcsolatotok később, egy nem túl fájdalmas órán jussak eszedbe. Nem gondolnám vészmadárkodásnak a fenntartásaim...)
"3d, hús/vér kapcsolatok? az 500 ismerősömből 480 másik városban él, sőt, vagy 100 másik kontinensen.
vicces vagy."
Egyáltalán nem róluk beszélek. Távoli ismerősök kommunikációjára tökéletes az iwiw, facebook vagy a skype, msn, ezt nem tagadom. Látod, ezzel árultad el azt, hogy meg sem értetted, amit írtam. Én azt mondom, hogy IGAZI barát, Élet-Társ megtalálására nem alkalmas ez a felület, márpedig sokan ezt hiszik. De hogy ez mennyire nem így van, azt csak az idő (és a statisztika) döntheti el. Ehhez nem telt még el érdemben sok idő. De lesznek tanulmányok, hidd el...
2011.01.22 10:28:08peppemaci
Folyamatosan várakozik a kereső a chat.iwiw.hu...-ra; mikozben be sincs kapcsolva a funkció, és nem is volt. Akkor meg minek terheli vele a rendszert?!
2011.01.22 10:49:45agent T
Helló, kérdésem van, de mielőtt válaszoltok, hadd ismertessem a paramétereket:
- Nem érdekelnek azok az emberek, akiket évek óta nem láttam, legyenek azok volt osztálytársaim, csajaim, akárkik.
- Akikkel tartom a kapcsolatot, azokkal meg tartom a kapcsolatot élőben, mert erre való a világ.
- Ha valakivel beszélni akarok, hát felhívom, mert 1. azonnali, 2. hallom a hangját is (metakommunikáció, majd nézd meg a wikin), 3. ha nem veszi fel, tudom, hogy nem ér rá.
- Nem akarok senkit és semmit lájkolni, nem akarok vadidegenek fényképeiben gyönyörködni, nem akarom megosztani az információt a világgal az üzenőfalon, hogy ma milyen színűt szartam.
- Van gmail, hotmail, yahoo és aol e-mail címem. Aki írni akar, majd ott ír, küld csatolmányt stb.
- Van Skype-m, MSN-em, ha drága a telefon pl a külfölddel.
Tehát a kérdés, és komoly válaszokat szeretnék, mert kíváncsi vagyok:
MIRE használjam az iwiwet és a facebookot?
2011.01.22 11:00:10kultúrpesszimista
Na, erről van szó. Agent T jól beszél. Lám, vannak még EMBEREK!
2011.01.22 11:03:09oziris
a facebook egy szar. tizenévesek találkahelye.
egyébként ha a youtube nem lenne, a facebook is kevesebbet érne. ahogy láttam az üzenetek 60%-a youtube megosztás.
2011.01.22 11:17:45L.K.R.
agent T: Elmondom mire tudod használni. Egy borgőzös éjszakán megismerkedsz egy csajjal, akinek csak a nevét tudod meg a telefonszámát. Másnap reggel, mikor már csak halévány emlék az egész megnézed a faszbúkon, hogy fönt van-e pl. az, hogy milyen színűt szart előző nap. Ha nem tetszik a színe, tudod hogy felejtős a csaj. Ha viszont nem csak a színe, de még a bűze is vágykeltő, akkor felhívod.
:-D
2011.01.22 11:26:04edgar2011
ha haldokoljon...szerintem ezeken a "közösségi" portálokon , nagy részt csak sérültek szerepelnek, akik itt kompenzálják az életük hiányosságait...
2011.01.22 11:33:04starfox
Tipikus magyar mentalitás mindenből a külföldi és gazdagabb malmára hajtani a vizet, a hazai pedig dögöljön meg. És pont ezeknek sír a szájuk hogy haldoklik a magyar gazdaság nekik meg nincs pénzük. Ezek a közösségi oldalak pedig lelki sérültek telephelyei, azok ülnek előtte napokat, élőben pedig nem is találkoznak ezekkel az ismerőseikkel.
2011.01.22 11:33:34agent T
L.K.R.: Szóval csekkoljam le a csajt neten, mert úgy be voltam állva, hogy nem emlékszem rá? :DDD
Kemény. Ott vannak a problémák, hogy
- Nős ember vagyok.
- Már a kőkemény ivászat kora is véget ért, pedig annak idején volt olyan, hogy bevertem egy liter vodkát, és a buli után még hazataláltam. :)
Komolyra fordítva: megismer az ember egy csajt, neve, telefonszáma megvan, meg biztos azok a benyomások is, amelyeket keltett.
Most akkor ezeket a benyomásokat le kell ellenőrizni, hogy a csaj lenyomata valami webkettes szaron kioltja vagy megerősíti-e őket inkább?
Tehát ha mondjuk tegnap elég szimpi volt, és a fészbúkon vagy az iwin ráadásul kék póló van rajta, és lájkolja a Metallicát, akkor felhívom, de ha azt látom, hogy a kedvenc sportja a kosárlabda és szereti a macskákat, akkor megy a telószáma a kukába, hiába minden tegnapi szimpátia?
Amikor még kutyaütő voltam, ez a következőképpen működött:
- Bejőtt a csaj: felhívom
- Nem jött be: nem hívom
oszt helló
Pffff de kemény.
Még szerencse, hogy tettél egy mosoly emotikont az üzeneted végére, mert ha komolyan gondolnád, az elég nagy gáz lenne.
2011.01.22 11:36:02starfox
Maga a közösségi oldal nem lenne rossz, ha valóban arra használnák amire ki lett találva. Csak ugye a tájparasztok és mezei qrvák is rájöttek a használatára ezért teret nyert a primitívség ezeken az oldalakon is.
2011.01.22 11:46:40agent T
Egyébként egyszer megpróbáltam valami értelmes dologra használni a webkettőt én is. Egy állásinterjúra készültem, és mivel a HR-es pinának, akihez mennem kellett, elég egyedi neve volt, rákerestem az iwin.
Kiszúrtam, hogy van valami kisköcsög állatja neki az egyik fotóján, nyúl, vagy mit tudom én.
Így aztán mikor megkérdezte, hogy szabadidőmben mi a hobbim, bemondtam nagy habokra, hogy szeretem járni a természetet, szeretem az állatokat.
Na valamiért ez mellé ment, úgy nézett rám mint egy ökörre, pedig nem spiráztam túl a szerepem.
Nem is kaptam meg a melót.
A HR-esek egyébként imádnak a közösségi szarokon nézelődni. Nekem is van iwi profilom, hogy azok, akik arra élveznek hogy jelölgetnek másokat, velem is megtehessék, nekem attól nem jobb, nem rosszabb.
De vigyázok arra, hogy a képeim disztingváltak legyenek, és hogy a "magamról" vagy milyen rovatban legyen valami bölcs idézet. Ilyen "minden lépéssel amelyet megteszel, rövidül az út a célig" típusú idióta szar, amilyet az amilyet az agyhalott barmok szeretnek közzétenni, és amitől egy ilyen huszonéves, műkörmös, tudatlan gyökér HR-es pina beájul a gyönyörűségtől.
2011.01.22 11:46:45Sics68
Az átalakított iwiw nekem kevésbé jön be mint a régi. Az alkalmazásokat mag az üzenőfalat pont leszarom, az ismerősök, üzenetek meg néha az apró érdekelt, most ezeket macerásabb előkeresni. Ráadásul még lassabb is lett. Szóval most már inkább a facebook.
Szerintem a fejlesztők próbáltak csinálni egy facebook-klónt, csak hát az eredetinél szarabb lett... közben meg elbarmolták azokat a funkciókat, amik miatt az iwiw jó volt.
Esetleg más célközönséget - célcsoportot céloztak a fejlesztésekkel, azokat a nálam fiatalabb felhasználókat, akik amúgy is inkább facebook-oznak... de hát azokat úgy se tudják onnét elvonzani... a fejlesztésekkel viszont a saját régi törzsközönségüket is sikerült elkergetniük.
2011.01.22 11:49:22agent T
Fentebb olvastam, hogy már a facebookon is lehet e-mailezni. végtelenül boldog vagyok. Majd regisztrálok* ott is egy e-mail címet, a gmail, a yahoo, a hotmail meg az aol mellé.
* regisztrál a faszom
2011.01.22 11:53:59agent T
"arphetamin
A sok okos "nincs iwiw és facebook regisztrációm"-at mommentelő sérülteket kérdezem:
HORGÁSZTÉMÁBAN IS HOZZÁSZÓLSZ ÚGY, HOGY SOSEM HORGÁSZTÁL, ÉS NEM IS ÉRDEKEL A HORGÁSZAT?
Nem? Akkor miért okoskodsz itt?"
Nem ismerek olyan horgászt, aki naphosszat bizonygatná, hogy aki nem horgászik, az elmaradott, csökevényesedett őskori maradvány, és hogy jobb dolog a világon nincsen, mint a folyóparton ülni.
Nem ismerek olyan horgászt, aki ha értesül arról, hogy nem érdekel a hülyesége, akkor úgy nézne rám, mint egy idiótára, hogy "ááá, tényleg töröltetted a Dunapart-profilod???"
Talán érted a párhuzamot, barátom.
2011.01.22 12:01:35ennn
elsőként két részre kell osztani a dolgot:
van aki netezik (kocka) és van aki nem.
most aki nem kocka, az ne is mondjon semmit. hogyan is tudna ha ki nem próbálta őket...
aki meg kocka az mondja többségében, hogy a facebook jobb. igen, az. a statisztikák is azt mutatják, bárhol a világon... jobban tetszik az embereknek, ennyi. kivétel japán!
2011.01.22 12:07:50agent T
Érdekes lenne kideríteni, hogy miként tesz ide fel kommenteket az, aki nem netezik.
Mitől jobb a facebook a statisztikák szerint bárhol a világon? Az iwiwtől? Nem tudtam, h pl Jordániában is mérik a ziwit.
Szóval mitől jobb a facebook?
2011.01.22 12:23:01Mécsvilág
Az iwiw kezdetektől fent vagyok, és kezdetben nagyon jó volt. Valóban lehetett részletesen keresni, üzenni. Nagyon nagy kárnak tartom, hogy lelopták a facebook-ot, színben, megoldásokban, mindenhogyan és borzalmasan lassú lett. pedig a munkám miatt nem egy 386-os gépem van :-))A facebook-on hiányolom a magyar emberekre szabott részletes keresőt, valamint valóban sokan korlátozzák az adatlapjukat. Ezzel együtt az iwiw rendkívül rossz pályát vett :-(
2011.01.22 13:21:55Keresett a Feri. Milyen Feri?
Na és Japánban miért nem "jön be" a Facebook?
Ez szerintem izgalmas kérdés lehet. Nem tudok a hátteréről semmit, esetleg ha valaki el tudná magyarázni.
2011.01.22 13:37:41kisqtya
AZ iwiw sztem jobb. Bár most az új felület sztem is igen xar, de még mindig jobb a gagyi felületű FB-nél.
Az FB-nél rühellem h fordítva vannak a nevek, hogy szinte semmit meg nem lehet tudni 1-1 emberről, csak a név van, nincs pontokba szedve a lakóhely, születési dátum stb, sokan korlátozzák a hozzáférést(akkor minek megy fel..), röviden tömören amire való lenne, arra egy rakás xar, valszeg a mellékfunkciók miatt(chat, üzenőfal, játékok..) mennek oda sokan.
2011.01.22 15:23:20motoszka
Ja az Iwiw addig volt jó, míg be nem hozták ők is ezt a korlátozgatós marhaságot. Ráadásul régen a keresője nagyon jó volt most szerintem egyszerűen szar, de legalább lassú. Egy nagy pozitívuma van, hogy lehet látni nagyjából ki mikor lépett be utoljára, illetve iphone-on pontosan is, de ott meg nem lehet keresni. Azt mondjuk én is észrevettem, hogy az iwiwen egyre kevesebb az ismerősöm, mert törlik magukat. Szerintem visszaraknák a régi felületet sokan szívesen visszamennének. Ja és ne felejtsük el, hogy még mindig működik ez az ósdi meghívós rendszer ez a leggyengébb pontja szerintem!
2011.01.22 15:34:58ladiszlaó
Nem csodálom az elhagyást.A legutóbbi változtatás egyszerüen borzalmas:nem mindig elérhető,lassu,
nem lehet üzenetet törölni,ez a jó helyen jársz
micsoda hülye ötlet.Szóval sikerült jól elrontani
bárkinek is volt az agyréme.
2011.01.22 15:37:39ladiszlaó
Ha valaki kérdez a problémáról mikor óhajtanak válaszolni?Egyenlőre úgy látom tojnak az egészre.
2011.01.22 15:39:25donlouis
Az iwiw mindig is olyan volt, mint pl a freemail: lassú, lemaradt, megbízhatatlan, idegesítő. Nem véletlen, hogy aki tud angolul, nem ezt használta már évekkel ezelőtt sem, a kritikus tömeg pedig úgy látom, tavaly billent el a facebook javára.
Ki csinál ma már freemail-es emailcímet magának? Na ugye.
2011.01.22 15:55:00ColT
A wiw eddig is Ajax alapú volt ha jól tudom... legalábbis sokszor Ajax Error-ral szált el...
Inkább az lehet a csökkenés oka, hogy 1., sokaknak nem tetszik az új felület, 2. ugyanolyan szarlassúfos maradt az adatbázis... Inkább azon kellett volna javítani, csak ugye a dizájnon könnyebb.
2011.01.22 16:42:04oncogito
Én is eljöttem az iwiwről.
Mert nincs moderáció, rengeteg visszaélés van a nickekkel és hiába írunk, jelzünk bárhova, nem történt semmi.
Egyébként nincs is feltüntetve kapcsolatteremtés. Csak egy email cím, ami teljesen süket.
Én ezért hagytam ott.
2011.01.22 16:52:08Hertelendi
Bevallom az új dizájn engem baromira elijesztett. Nincs időm, hogy mindent ujra megtanuljak rajta, inkább hagyom "veszni" a sok ismerőst. Ha meg akartam keresni rajta valakit név szerint egyszerüen nem találtam a helyet, ahova beirhatom a nevet. Ok, elfogadom, hogy már öreg vagyok, de az öregek is iwiwezhwtnwk, nem?:))
2011.01.22 16:53:18MMs drazsé
A szar lassúságával, kölevelekkel, meg az eleve hülye dizájnváltással (az előző dizájnt vissza is akartak hozni a "kérjük vissza a régi iwiw-et" klubbal) én már úgy voltam vele, hogy törlöm magam iwiwről, de ezzel a szar fos harmadik kinézettel végleg elérték, hogy leregisztráljam magam. Még átláthatatlanabb még szarabb lett, úgyhogy ezt jól elb**zták.
2011.01.22 17:36:53tity247
Szerintem azért csökkent mostanában az iwiw látogatottsága, mert több olyan politikai dolog történt (pl. magánnyugdíjak lenyúlása, sajtótörvény) amelyekhez a facebookon lehetett hozzászólni, ügyekhez csatlakozni.
Ami nekem az iwiwen tetszett, hogy ott találtam meg az évfolyamtársaimat, és azóta már 3 évfolyam találkozót is szerveztem.
A régi barátokat is megtaláltam, és azok ismerőseit is.
Ami ne tetszik az iwiwen, az az új profil, illetve az, hogy egyszer csak kéretlenül kezdtek jönni az engem minősítő (külsőm, humorom stb.) jelzések, amikre végképp nem vagyok kíváncsi. Pláne, hogy névtelenül tegyék azt meg bárkik. Emiatt majdnem kiléptem már az iwiwről.
Jó lenne, ha változtatnának ezen.
tity
2011.01.22 17:46:24Conny28
Sajnos legkevésbé az iWiW üzemeltetőit és fejlesztőit érdekli hogy ez az új felület kezelhetőség és gyorsaság szempontjából szar.
Szerintük jó amit összedobtak.
Nem tudom miért kell mást majmolni,az iWiW-et azért szerette mindenki mert jó volt.
Ezt most elkúrták.
2011.01.22 18:00:10arphetamin
agent T:
1: Nem vagyunk barátok.
2: Nem bizonygatja senki se, hogy mekkora jó a horgászat (facebook).
A gyökerek bizonygatják, hogy mekkora szar, pedig sose használták. Erre a reakció, hogy van, aki használja, és szereti. A divatból facebookot utálók az offenzívek.
2011.01.22 18:14:12macchiato
azokat a hozzászólásokat szoktam szeretni nagyon, amikor valaki kijelenti, hogy aki ezt, vagy azt használ, néz, ellentétes véleményt alkot, az mind: kompenzál, degenerált, dagadt, üres életű.Oszt ezt leírja, elégedetten hátradől és úgy érzi, ő mindenezeken felül áll...:-)Ő NEM kompenzálja mások lenézésével saját kis életét...á.
Régen időnként használtam az iwiwet, mióta megváltoztatták,már nem.
2011.01.22 18:25:28figyeldoda
Nálunk a tágabb családban szinte csak a 60 fölöttiek használják az iwiw-et. :D Mondjuk ez is csoda.
2011.01.22 18:31:24szenilla
El vagyok képedve, most látom csak, hogy elsuhant a világ mellettem. A hozzászólások nagy részét még csak nem is értem...:( fordítást lehetne esetleg mellékelni, mondjuk pl trógerblogger kommentje mellé - csak hogy egyet is említsek????
2011.01.22 18:42:41mongyő
ma lájkoltam - ez a legújabb magyar szó, more- a túró rudit, és ettől boldog vagyok
2011.01.22 18:43:11lusta
Rajta vagyok az iwiw-en is és az fb-n is, el nem tudom képzelni, hogy az fb miért olyan népszerű?? Átláthatatlan hírfolyamtömeg az egész (nyilván az szeretni az fb-t, aki teljesen online módon él). Nekem az iwiw jobban tetszik, bár én is másra használom (helyesebben csak használnám, ha ez része jól működne), mint amire kitalálták: én egyfajta fotófeltöltős oldalnak használom, és mint ilyen egy kicsit többet nyújt(hatna), mint egy sime feltöltős oldal.
2011.01.22 19:08:05kisqtya
tity247
Feltételezem ez a "mások szemében" alkalmazás, de ez nem csak akkor működik, ha te is felveszed? MErt nekem is jöttek ilyen üzik, de csak az állt benne, hogy telepítsme az alkalmazást és akkor megtudom ki mit gondol rólam blabla. Feltételezem a "gépház" küldte :)
2011.01.22 19:08:42kisqtya
Ja FB-n az sem látszik ki mikor lépett be utoljára..
2011.01.22 19:18:00tity247
kisqtya
Köszi az infót, utánanézek ennek a "mások szemében" alkalmazásnak.
2011.01.22 19:40:47kisqtya
Egymás szemében egész pontosan :) Asszem
2011.01.22 20:24:26Árpi
Hogy valóban csökkent-e az iwiw népszerűsége, azt nem tudom. Minden esetre azt azért nem árt tudni, hogy az iwiw a T (Magyar Telekom) tulajdona, ugye. Azé a Telekomé, amelyik nemrég olyan döntést hozott, hogy az ügyfélkapcsolatokat a saját meglévő fóruma helyett a Facebookra tereli!
2011.01.22 20:25:41kirst
Tisztelt Bubek! Szerintem én ezzel hajnalig elleszek. Elakadtam a pecás résznél:)))
2011.01.22 20:31:03highlife
a faszbók élőbb utóbb mindenkin végigmegy ezt jobb ha realizálja mindenki, szóval kár ugatni, mint kiskutya a holdat.
a 'Ziwiw pedig sajnos eleve halálra van ítélve de ennek demográfiai és szociológiai okai vannak szóval nem kell parázni, kivédhetetlenül befuccsol.
2011.01.22 21:09:30ellenszenvesfigura
@highlife:
mér, kötelező lesz regelni?
2011.01.22 21:51:19Bejja1
Sajnálom hogy igy tönkretették az iwiw-et.
Jó volt régi ismerősöket megkeresni, üzenetet váltani, találkozót szervezni.
Naponta többször benéztem.
Most max. heti egyszer, de akkor is felbosszantom magam.
Lassú és szar.
Értelme ?
2011.01.22 21:54:01- LA -
szánalmas az összes közösségi oldalas faszparaszt
2011.01.22 22:40:23Árpi
Akár a kommentelő faszparasztok. :o)
2011.01.22 23:21:40albino combino
Kezdem magam kényelmetlenül érezni mert nem vagyok fenn a fészbúkon. Csináltam egy kamu profilt ha a napiszaron vagy társain lennének fb-os linkek akkor meg tudjam nézni, de aztán vettem észre hogy meg se lehet nézni a profilokat ha nem vagyok ismerős. Ezek után rá se néztem többet.
2011.01.22 23:26:10Mongyonle
Ezek a közösségi fostalicskák addig vótak jók, amíg nem kellett azzal szembesülnöm hogy a 35-ik senki "ismerősöm" hanyadik szinten áll a retek tanyájával...
Brrrr.
elhagyom a zivivet.
A fészbúkon meg hibernáltam magam. Ez a jövő!
2011.01.22 23:58:08karatekutya
Majd amikor eléri a trendiség a ~16 éves lurkók szüleit is - akik vagány faszagyereknek próbálják láttatni magukat a neten - , akkor lesz nagy menekülés a Facebook-ról, mert a kedves szülők azonnalosban látni fogják, amint fiuk/lányuk részegen elszívott egy cigit a segglyukával és ezt a Józsi haverja lekapta vmi ócsó androidos telefonnal. Letiltani a szülőt meg ciki lesz, még a végén kérdéseket tesz fel.
2011.01.23 09:10:51Kivlov
zsiwiw...
2011.01.23 10:23:33Macropus Rufus
nyehehe:
kis pontosítás: 2002.04.14 Ekkor indúlt.
Én 2003-ban regeltem magam. 2005-ben újraszervezték és gy.k. onnan datálódik igazából az iwiw.
de azért valamit a Zukorhegy jobban csinál mint a magyarok...
2011.01.23 10:24:58Macropus Rufus
"- LA -
szánalmas az összes közösségi oldalas faszparaszt"
névnékűl, arctalanúl anyázok meg micsodák? :o
Gyáva tetvek? pl.
2011.01.23 10:54:06mégegydöme
[link]
2011.01.23 11:15:46kiskakas
Sokan éppen az egyszerű, mondhatni -számítógépes körökben primitv - kezelése miatt választották az IWIW-et, főleg az idősebb korosztályból! De a fiatalabb sem akar változtatni , ahol már megszokta, inkább máshová megy.
Arról nem is beszélve, hogy az IWIw használata nehéz lett, időigényes és sokat kell várakozni.
Remélem felébred a kómából és nem hal meg!
Kár lenne...!
2011.01.23 11:19:07kiskakas
MACROPUS RUFUS !
Ez a névtelen neved? Mi a valódi, ha már felvállaltad úri stílusod?
Ezek szerint Te, egy névnélküli bátor tetű vagy ?
2011.01.23 12:49:36tsabeeka
gratulálok, h részben a "leleplező" cikkben is sikerült benézni dolgokat. a helyzet ez:
[link]
szóval a fentebb szereplő "Valójában a Statcounter a közösségi oldalak látogatottságát annak alapján méri" kitétel is marhaság, hiszen a statcounter egyáltalán nem a látogatottságot méri ebben a grafikonban, amit elég világosan le is írnak, csak kicsit még lefelé kellett volna görgetni a faq-ban, merthogy erre a grafikonra nem a belinkelt pont vonatkozik...
2011.01.23 13:03:54rexter
egyszeruen hihetetlen h valaki 2011 ben meg belep a wiwbe, de komolyan.
2011.01.23 14:14:45Geolány
Tán nem kellett volna szétcseszni az oldal megjelenítését.... az új verzió úgy kaki ahogy van....
2011.01.23 14:16:16ellenszenvesfigura
ja, el ne felejtsem: mókás figurák ezek, akik a haldoklót rugdossák. tipikusan ezek voltak pár éve a legnagyobb iwiwbuzik.
igazi köcsög labancok vagytok.
2011.01.23 14:21:43highlife
amúgy a rovatnévről csak annyit, hogy ez NEM egy Hoax. de mindegy is.
2011.01.23 14:28:36sn0wflake
Írjátok páran, hogy milyen gázok ezek a közösségi oldalak. Na de az a leggázabb, hogy az idióta HR-esek meg tényleg ezeket csekkolják, hogy eldöntsék, behívnak-e állásinterjúra, vagy sem. :))) Akkor ez mi?? :) Bár annál egy fokkal jobb, mintha a horoszkópodat nézné meg, hogy illesz-e majd a csapatba. (Van pár ilyen konkrét esetről tudomásom :) Nem akarom az ellentéteket szítani a "gyengébbik" nemmel, mert semmi bajom velük, de ezen "szakszerű" kiválasztási eljárások alkalmazásában élen járnak. :))
2011.01.23 14:39:07Diablo XR
sn0wflake
Mi a gond azzal, hogy a HR az iwiwet nézi? Bizony több info szűrhető le belőle, mint egy beküldött egyoldalas önéletrajzból. Én elhiszem, ha a hozzád hasonlók azt szeretnék, ha minden egyes kis majmocskát behívnának beszélgetni, hátha másfél óra alatt ki tudják bontani a magukban rejlő géniuszt, de értsd meg, barátom, bármily fájdalmas is, erre (rád) egy munkáltatónak sincs ideje.
2011.01.23 14:55:59GoreX
Egyszerűen használhatatlanul lassú lett,
azelőtt napi rendszerességel néztem, most már csak heti egyszer(max).
A lassúságával csak az instabilitása vetekszik a váltás óta.
Szóval egy nagy .... lett.
2011.01.23 15:22:45kokoro
"a közösségi oldal forgalma most is nagyjából a december elejei, napi 1,1-1,2 millió látogató között mozog"
egy millió ember nézi naponta ?
valami kőkori modemről neteznek hogy naponta egy kép csurdogál le vagy mit lehet azon naponta nézni ?
pár éve megnéztem a már nem-ismerőseimet aztán elfelejtettem őket megint vagy 10 évre...
2011.01.23 17:17:18nemszp
Szerintem a facebook is egy rakás sz*r. Idegesítő, hogy minden ténykedésem 572 ember látja, meg ne kommentálják a fotókat amiket feltöltök. Össze vissza mindenféle youtube-os linkek kószálnak ide oda. Van akit ismerek de rohadtul nem érdekel a hozzászólása miért nézegessem és így tovább. Nem így van? :)
2011.01.23 17:43:07sn0wflake
Diablo XR
"Én elhiszem, ha a hozzád hasonlók azt szeretnék, ha minden egyes kis majmocskát behívnának beszélgetni"
Te inkább tényleg nézegesd az iwiwet az önéletrajzok mellé, hogy ne két sor után alkoss bugris véleményt valakiről, még ha nem is direktben oltottál le. :)
2011.01.23 20:03:48lacko6928
Hát tényleg elég szar és lassu lett vagy szüntessék meg végleg vagy csináljanak jobbat gyorsabbat megbíthatóat!!
2011.01.28 04:06:19tiborc2008
Beony, Muity Mijo-nál a pont, amint elolvastam neten a hírt, hogy té-nyomorulté az iviv, már töröltem is.
Ugyanis ezek fordított alkimisták.
Az aranyat is szarrá tudják változtatni.
2011.01.31 14:24:45pimpalini
diablo xr (szándékosan kisbetűvel)
Annál szánalmasabb beismerése a tudatlanságnak, hozzá nem értésnek nincs, mikor egy hr-es (szigorúan kisbetűvel) a neten néz utána valakinek, s a profilja (iwiw, fészbúk) alapján dönt arról, behívja-e vagy sem.
Mint tudjuk az ember nem egyenlő egy fotóval, néhány idézettel, iskolával. Egy profilból nem dönthető el mennyire jó szakember, mennyire jól dolgozik, milyen csapatember.
Aki mégis ez alapján dönt, nem több, mint egy tudatlan, ostoba, bumfordi kókler.
Az már egy külön téma, hogy manapság munkaerő közvetítésből élnek meg céget (!!!), a semmiből, s ezek alkalmazottai végtelenül elszállt, ostoba, fiatal - többségében - libák, akik semmit sem tudnak a világról, az emberekről, meg általában a munkaerőpiacról.
Remélem mindezt magadra veszed, mert értelmet nélkülöző, személyeskedésbe hajló hozzászólásodból üvölt, hogy te magad is ilyen vagy.
2011.02.01 21:00:32Ptah
le a kalappal az új iwiw előtt!!!
tulajváltás volt?
nagy meló lehetett, hogy egy sikeres közösségi portált így tönkre tegyenek.
naív kérdés: mennyit kaptak érte - és kiktől?
és melyik másik portál hasznára?
szeretném egy kicsikét megrugdosni a gerincét, de lehetetlen elképzelés - aki ( akik) ezt megtette (megtették), gerinctelen féreg (férgek).
2011.02.03 05:18:45sandrativadar
Az Iwiw-re eleve csak meghívóval lehet bejutni, tehát aki véletlenül arra is járna, nem tud regisztrálni. Meg aztán lassú és nehézkes lett a kezelése a dizájn-váltás óta.
A Facebook ennél jóval lazább, de tele is van spammel...
2011.02.17 15:28:28géhá
A CIA-nek semmi köze a fb-hoz, max annyi hogy használja. A fb az izraeli titkosszolgálat által fejlesztett motorból lett kialakítva, mint minden közösségi portál, aminek pont az a lényege, hogy önmagadtól adj meg információkat magadról, mert máshogy nem találnak meg az ismerőseid. A fb spam-ról meg annyit, hogy akinek nem tetszik az oldalon valami van egy "hide" gomb, ami rettentő hasznos tud lenni, ezen felül a firefox és chrom-hoz lehet ad-block alkalmazást illeszteni. Az én fb-om ki van gyomlálva mint a veteményes és kizárólag az engem érdeklő információ jelenik meg, így most f@sza minden :D
2011.08.08 11:41:58MsDragon
Talán ez volt a terv. Hogy az iwiw megdögöljön. A nagy hal megeszi a kis halat.
Amióta újítottak és semmit nem találok, nem is használom.
Nagy munka lenne visszaállítani a régi, jól megszokott iwiw-oldalt? Csak próbaképpen.
És utána készíteni egy felmérést. Csak próbaképpen.
2011.08.31 09:17:37kutyás01
jó volt az iwiw míg át nem alakult bölcsis-ovis fotóalbummá, amitől rosszul lettem, nemcsak azért, mert nem érdekel mások csemetéjének fejlődése napról napra, hanem azért is mert az a szegény gyerek nem maga kérte, hogy tegyék fel, és a fél világ a bamba kis babafejét nézze. a fésznek az értelmét még keresem...de az érdekes, hogy a kettőn teljesen más az ismeretségi kör. akikkel iwiwen még felvettük egymást, FB-n már nem.
2011.10.19 14:58:37wiesmann
Én már rég nem havi egyszer lépek csak be... kitörölni a továbbküldős baromságokat! 50 üzenetből 49 csak ilyen... A faszbúk se sokkal jobb de minden ismerősöm azt használja...