Csongor
2 °C
15 °C

7-es erősségű földrengés közeleg?

2011. 01. 31. 12:56

Az interneten terjedő lánclevél szerint 7-es magnitúdójú földrengést jósolnak a szakértők február 12-re Magyarországra. A levél természetesen hoax, hacsak nem az emberi hülyeség rengeti meg aznap a Földet.

A neten terjedő üzenetben a következő áll:

„Dr. Novák Gergely a Magyar Tudományos Akadémia, Földrengést- kutató Intézet főosztályvezetője, hónapok óta tartó rétegmozgásokat regisztrált. 97 százalékos valószínűséggel 2011.02.12.-én a Richter skála szerinti 7-es szintet elérő földrengés várható Magyarország Pilisi hegység déli vonulatától keletre lévő epicentrumból.”

Ezekkel az állításokkal több probléma is van. Először is, az MTA-n nincs Földrengést-kutató Intézet (sic!), valószínűleg a Geodéziai és Geofizikai Kutatóintézetre gondoltak a szerzők, ám ennek a honlapján sincs komolyabb földrengésről szó. Ráadásul nem dolgozik ott semmiféle Dr. Novák Gergely. A dátum helyes írásmódja egyébként „02.12-én".

Ráadásul a földrengések egyáltalán nem előrejelezhetők. Hiába szól rengeteg kutatás, tanulmány erről a témáról, a mai napig nem ismerjük eléggé a földrengést megelőző folyamatokat, így azoknak sem az időpontjára, sem az erősségére nem képes még megbízható előrejelzést adni a tudomány.

Persze, igazi hoaxhoz méltóan az összeesküvés-elmélet sem maradhat ki a levélből: „Ezt a fontos dolgot, egyszerűen azért nem közlik, hogy a biztosítók, ne menjenek csődbe!” - mondja meg a tuti az ismeretlen szerző. A levelet a egyébként a foldrenges.hu is cáfolja.

A mostani, 4,7-es rengés a gyenge kategóriába tartozik, de Magyarországon még ez az erősség is viszonylag ritka. A 7-es magnitúdójú földrengés már erősnek számít, és súlyos károkat okoz: a hidak és házak összeomlanak, a sínek eldeformálódnak. Gyakorisága elenyésző, évente körülbelül 18-szor fordul elő világszerte, Magyarországon azonban 6,3-as erősségű rengésnél még nem regisztráltak erősebbet, azt is az 1700-as években.

Hozzászólások (100)

  • kukacoskodó2011.01.31 15:32:01

    Ötdiplomás Tanár Úr!

    Milyen diplomákkal rendelkezik?

    Az 5-6 ezer diákot aki a keze alól kerül ki hogyan képzeljük el?
    Nem vagyok matematikailag túlképzett, de ennek ellenére próbálok osztani szorozni és valahogy nem sikerül végeredményre jussak.
    Hogyan lehetséges, hogy egyszemélyben ennyi diákot egy év alatt sikeresen kioktat bármiről is??

  • VándorLélek2011.01.31 15:32:16

    SZAR VAGY ÖTDIPLOMÁS :)

  • LumPool2011.01.31 15:33:20

    10es lesz, és a szlovákok intézték el,h kő kővőn ne maradjon és egészen szegedig mindent be tudjanak építeni :D

  • KakukkBerci2011.01.31 15:34:49

    Hagyjátok már a diplomáit, sehol semmi másról nem beszél...
    Érdemben ehhez sem tett hozzá semmit.

  • VUVUZELLANÉNI2011.01.31 15:34:52

    1. alapfoku internetes beszologato
    2. kozepfoku internetes beszologato
    3. trollinas kepzo
    4. interdiszplinaris troll
    5. mestertroll

  • bélabú2011.01.31 15:35:13

    Ez az Ötdiplomás nevű lúzer engem Peter Griffinre emlékeztet. :-) Bár P.G. legalább szerethető figura. :-)

  • Ötdiplomás2011.01.31 15:35:39

    Orvos, közgazdász, tanár, mérnök, manager.
    Ezek a végzettségeim, ha olyan kiváncsiak vagytok.
    Ilyen nagy létszámú csoportokat oktatok, és mind hálásak, hogy tőlem tanultak.
    Engemn pedig büszkeséggel tölt el, ha egyiket vagy másikat meglátom a későbbiekben sikeres emberként.
    De hogy is várhatnám el, hogy ezeket a földi örömöket megértéstek...

  • kukacoskodó2011.01.31 15:38:19

    Igen fontos tantárgyakat oktathatsz.

    Egy tantárgy mércéje, hogy milyen követelményrendszert támasztanak vele szemben!

    5-6ezer diák esetében fizikai képtelenségnek tartom, hogy vizsgázzanak.
    Így marad az aláírás vagy féléves jegy.
    És ez esetben nem beszélhetünk kiemelkedően fontos tárgyakról. Ami megalapozná bárkinek is a karrierjét.
    Tölteléknek mondjuk kellenek ezek is.

  • Dövan2011.01.31 15:40:32

    2011.01.31 15:35:39 Ötdiplomás

    Fogadjunk, hogy tudok olyat kérdezni, amire vagy te sem tudod a választ, vagy mindenki tudja!

    Mikor láttál pinát utoljára?

    a) még nem láttál
    b) már nem is emlékszel

  • Dike2011.01.31 15:40:36

    peppemaci: a legkisebb és a legnagyobb kisorsolt szám közötti különbség minimum négy lesz :)

  • VUVUZELLANÉNI2011.01.31 15:41:23

    - patikusbacsi, kerek egy fel viagrat!
    - na de miert csak egy felet, kedves otdiplomas?
    - hat mert csak baszogatni akarom a kommenteloket...

  • Ötdiplomás2011.01.31 15:45:43

    Kifejezetten fontos tárgyakat oktatok.
    És miért lenne képtelenség ennyi embert vizsgáztatni? Láttál te már belülről egyetemet?
    Mert én a katedra túloldaláról is.

  • Dubito2011.01.31 15:47:39

    Vegyük már észre, hogy ez az Ötdiplomás szivat! Nekem ez tetszett a legjobban: "rendszerszeméleltű irányzatokra épülő kutatásmódszertani és tudományelméleti metódusokat kidolgozni".

  • VUVUZELLANÉNI2011.01.31 15:48:03

    "Mert én a katedra túloldaláról is."

    .... amikor a padlot mostad fol, vagy amikor a tanari szemetest uritetted...

  • Fot L' Mondó2011.01.31 15:48:04

    Ötdiplomás! Ha ennyi diákod végez évente, biztos lehetsz benne, hogy a mostani "kedvenc kommentelőid" között is van olyan, aki a Te kezed alatt végzett. Megnyugtató lehet a tanítványaid számára, hogy róluk is így vélekedsz...

  • kukacoskodó2011.01.31 15:49:27

    Igen láttam egyetemet.
    Belülről is.
    Kirándulásaim során templomok helyett egyetemi aulákat szoktam megnézni.
    A három diplomámat is az egyetemi diákcentrumben vettem!

    Tényleg nevet is akarok változtatni!!
    Háromdiplomás névvel akarok tovább szerepelni!
    De a negyediknek nem kezdek neki.
    Nem akarlak én lepipálni.
    És 5 ezer diákot nem lehet levizsgáztatni!!
    Nálam ennyi elég is volt, hogy hová helyezzelek!!!!!!!

  • Fot L' Mondó2011.01.31 15:54:49

    kukacoskodó! Banyek, az én kettőmmel akkor már le vagyok maradva! Bár, a Te hármad meg az én kettőm... Vazzeg, zenekart alapíthatunk!!! :D (Gyengébbek kedvéért: 3+2)

    Most akkor mi is Ötdiplomások vagyunk?

  • spinat2011.01.31 15:54:56

    Az info teljesen korrekt, csak a dátummal tévedtek kicsit. Feb. 29-én vagy 30-n lesz. kiszámoltam

  • Yooha2011.01.31 15:58:01

    Basszus, ti nem unjátok, hogy számtalan témánál a hozzászólások 90%-a az, hogy Ötdiplomás leírja hogy van 5 diplomája, és hogy milyen okos ő, a többiek meg elküldik a francba? Most alig találok olyan hozzászólást itt, ami a földrengéssel foglalkozik!

  • kukacoskodó2011.01.31 16:05:16

    Yooha:

    Ez az ötdiplomás trollok lényegi tevékenysége.

    A bevásárlóközpontok spicli-kémje akinek az a feladata, hogy elterelje a lakosság figyelmét a valódi helyzetről.
    A lényeg, hogy a hirtelen jött földrengéses pánikban az emberek megrohamozzák az áruházláncokat és felvásárolják (az előtte gondosan előkészített lejárt szavatosságú, felhalmozódott) készleteket.
    De akkor még idevehetnénk a gyógyszergyártók érdekeltségét is akik meg az ezt követő betegséghullámra kifejlesztett új bogyóikat az emberek szervezetébe jutatthassák.
    És akkor még nem beszéltünk a temetkezési vállalatokról.

    Inkább Flot' Mondoval építek zenekart!!!!
    És temetésekre koncentrálunk. Megvan a kedvezményezetti kör!!!!!

  • Fot L' Mondó2011.01.31 16:05:45

    Yooha, mert az ennyivel előrejelzett földrengéssel foglalkozó cikk legalább akkora marhaság, mint amit Ötdiplomás fokozott agymenése során összehord.

  • Fot L' Mondó2011.01.31 16:07:03

    kukacoskodó! Ámen! XD

  • Dövan2011.01.31 16:07:15

    2011.01.31 15:58:01 Yooha

    Nem lehet megunni, merthogy nyilvánvalóan marhaság az egész. Már egy háromdiplomás ember sem életképes az egyetemen kívüli környezetben (100 rugóval a zsebében is éhenhal a meki előtt), az "5 diplomás ember" pedig paradoxon, mert nem ember.

  • kova292011.01.31 16:12:15

    @Ötdiplomás

    "Minél több oklevelet szerez valaki, annál nagyobb tudásra tesz szert."
    "A diplomák következményeinek köszönhető másodlagos eredmény a társadalmi elithez való tartozás érzése."


    Összefoglalva, gyűjtöd a papírt, mert még mindig senkinek érzed magad? erre kiváló példa az itteni mondandód tartalma is, csak a papírok számáról szól.

    "Orvos, közgazdász, tanár, mérnök, manager."

    A földrengésről ill. a hoax-ról sem orvosi, sem közgazdászi, sem tanári, sem mérnöki szakvéleményt ill. szakszerű kommentet nem olvastunk. A manageri diploma érvényesülését nem bántanám, duma az van :D

  • dipl-o-mata2011.01.31 16:14:36

    Ne bántsátok Ötdiplomást, régi őrült már Ő ebben a közösségben.Futott már Telediploma, Teleoklevél stb. neveken.A közelmúltig főiskolai docens volt, de a múlt héten hip-hop lett két doktorija is, azóta egyetemi professzor.Valószínűleg még érettségije sincs, ami egyébként nem lenne baj, sok tisztességes szakmához nem kell.Érdemi hozzászólást még soha nem olvastam tőle.

  • siorac752011.01.31 16:20:06

    "Orvos, közgazdász, tanár, mérnök, manager."

    Ezek közül az első 4 szakma minimum 5-5 év tanulás, az 20 év egyetem. Ahhoz hogy ez értékes tudás legyen, dolgozni is kell a szakmában (mutasson nekem valaki egy olyan frissen végzett közgazdászt aki ért a szakmához). Tehát Ön nagyon Öreg lehet professzor úr. A "manager diplomát" nem elemezném, ilyen nincs.

    Elnézést a kötekedésért, igazán nem szeretem ezt tenni...

  • VándorLélek2011.01.31 16:23:18

    5diplomásnak lejárt a munkaideje. :)

  • molbal2011.01.31 16:26:50

    Index: achievement unlocked [trollol]: trollolj le egy körlevelet

  • simon says:2011.01.31 16:37:16

    olvasgatva otdiplomas baratunk hozzaszolasait, 2 hatarozottan korvonalazodo tulajdonsaga sejlik at a kommentek tartalma es nyelvezete altal kozvetitett kepessegei tejfeher kodfuggonyen:

    1. mikropenisszel aldotta meg a sors
    2. iq teren erosen atlagos vagy az alatti szinten teljesithet

    de kerlek baratom maradj, mert udito jelenleted mosolyra osztonoz es mindig kell egy bohoc a csapatba, egy esetlen, egy butuska, egy alacsony onertekelesu, egy sajat jelentektelensege okan duhos, a vilaggal harcolo, meg nem ertett, tobbre vagyo am azt tehetseg hijan soha el nem ero alak. vesztesek nelkul nehezebb ertekelni a sikert.

    en hiszek neked, elhiszem minden diplomad, sot hiszek benned, kivanom, hogy vegre sikeres legyel, buszke es megertett tagja a tarsadalomnak, ne csak egy szerencsetlen, aki internetes kommentekben eli ki frusztraciojat, remelem helyrejon az eleted es boldog leszel vegre. (azert nezz utana, nehany szazezerert mar biztos van penisznagyobbitas, sokat dobna az onertekeleseden, nem kene mindig csak azokra a franya diplomakra tamaszkodni).

  • iwiwes2011.01.31 16:38:53

    @Ötdiplomás:

    Visszanéztem, kíváncsi voltam, hová fejlődött a dolog, mert még nem láttam ilyet :) Én ilyen vagyok, elszomorít, hogy ilyen könnyen hülyét csinál ez az őrült itt mindenkiből. Szétflood-olja az egész kommentelési teret. Már engem is idegesít, nyilván ez is volt a cél...

    "Orvos, közgazdász, tanár, mérnök, manager."

    Azért szólok hozzá, hogy mostantól aki olvas tőle valami baromságot, az engedje el a füle (szeme) mellett, és inkább a topikkal foglalkozzon.

    Szóval, menedzseri diploma nincs :) A 'menedzser' szó jelentése az, hogy egy szakember, főleg gazdasági területről, pénzt kap azért, hogy más tulajdonában lévő vállalatot szakmailag irányítson. Az én külföldi diplomámban is szerepel ez a szó: magyarul "marketing menedzsment". Magyarul ez közgazdász. Menedzser akkor leszek, ha kapok egy legalább középvezetői pozícióval járó állást.

    És orvos nem végez még egy közgazdasági és mérnöki egyetemet. Fordítva is igaz. Esetleg mérnökök szereznek mérnöktanári, mérnök-közgazdászi diplomát, esetleg közgazdászok közgazdász-tanári diplomát.

    Nem is tudom, mért foglalkozom ezzel... Az ilyet utcán seggberúgom, max. kap egy kis aprót piára :)

  • jewdi762011.01.31 16:49:01

    Nekem ez tetszett öddiplomástól:

    "Nem nézem le, de cserébe tiszteletet várok."

    Minden tiszteletem önnek hogy nem nézi le embertársait.
    Nagy ember, hiába no.

  • sárgasál2011.01.31 16:50:52

    Kedves Bakter! Már Kovács-bácsi a vén, büdös posztkommunista megmondta 2000-ben, a beregi árvizek idején, hogy a Jóisten sem szereti a FIDESZT. Igy nem sikerült eredetire és szellemesre a hozzáböffentésed a témához. Csak, hogy kioktassalak: A tudomány története nem más, mint az emberiség tévedéseinek a története. Másrészt, a legmagasabb rendű gondolat az intuíció. Ha az intuícióm szerint 2011. 02. 12-én 7-es erősségű földrengés lesz, akkor az úgy is lesz, és nem csak rád, hanem az idióta VUVUZELLANÉNIRE is rá fog szakadni a kis hajléka. Nehéz egy ateista, materialista, anyagba ragadt, egydimenziós nihillistának transzcendes dolgokról beszélni. Legyetek jók, bróbáljátok meg jóvátenni az utolsó óráitokban a sok gazemberséget, amit elkövetettetek!

  • gigabursch2011.01.31 16:55:56

    mnandy

    NA végre egy művelt ember!

    De csak banán alakú földön! :-)

  • NforceR2011.01.31 16:56:18

    Kedves Ötdiplomás!
    Ha mást nem tudsz az öt diplomáddal csak kérkedni, akkor az az öt diploma nem egyéb mint wc-papír. Nem a diploma teszi az embert, és nem is ettől lesz valaki "értelmiségi", ahogy ezt a te példád is mutatja....

  • Tita nick2011.01.31 16:57:58

    nékümnicsé piplomája, mégüs az egy a fotós: adígbaszáamiglöhöt,
    mig fődrengé viszi ela pöcsöd.

  • hms3622011.01.31 17:57:44

    Ötdiplomás vízvezetékszerelő! Neked vagy diplomád, vagy egyetemi munkahelyed nincs, vagy egyik se. Következésképpen tudományos munkásságod sincs (nevezd meg legalább egy publikált előadásodat). A tisztességes szakemberek bocsánatát kérem - te max vízvezetékszerelő lehetsz.

  • sárgasál2011.01.31 18:12:22

    Ne bántsátok a vízvezeték szerelőket. Nélkülük a kakiban és hugyiban totsognátok. Igenis a Marxista, Leninista, Sztalinista (ja, Őt nem bántom, Őt szeretem), Brezsnyevista, Kádárista egyetemen lehetett 5 db. jóminőségű diplomát, azaz nagyon-felsőfokú végzettséget szerezni. Még filozófus is lehetett az embör, ha nem is egy Heller Ági kvalitású szellemóriás. Szóval lesz földrengés, és kész!

  • Bürger2011.01.31 18:13:02

    Kedves Ötdiplomás, maga ugye csak tréfál az öttel és a professzorral? Mert ha ez igaz lenne, nem akasztaná ki mindenhová...
    De azért ne csodálja ha ilyen reakciókat vált ki, mert ez az Ön stílusa csak áprilisi tréfaként fogadható el - a gyengébb kategóriában, most viszont még csak február van - sajnos.
    Remélem nem sértettem meg hiúságát?

  • Con Storm2011.01.31 18:18:16

    1., Richter skála, csak 1935 óta él, így az ennél korábbi földrengések nincsennek e-szerint meghatározva!

    2., A techtonikai lemezeknek a deformálódási sebessége megmért!

    3., a kőzettani fúrások alapján nagyjábóllehet tudni, hol húzódnak a törésvonalak, vetődési vonalak, gyűrődési vonalak!

    4., Földrengési periódusokat nagyon régóta jegyzik, elemzik

    5., egy esemény bekövetkeztének esélye, folyamatosan nő, az utolsó esemény óta eltelt idővel!

    6., 50-60 évente szokott lenni 5-ös erősségűnél nagyobb földrengés hazánkban

    7., az eseménytelen idő intervallumának növekedésével nő a várt földrengés energiának a növekedése is!

    8., nagyjából várható, előrejelezhető, csupán az bekövetkezés időpontját nem lehet előrejelezni, csak a bekövetkezés esélyét és nagyságát+

  • Smacika2011.01.31 18:18:23

    A hétvégén az egyik facebook-os ismerősömnél (kicsit szégyenlem magam miatta) pár perccel a rengés után ez jelent meg állapotfrissítésben:

    "Egész Magyarország területéről érkeznek a hírek a földrengéssel kapcsolatban. Rendőrségi információk közül tudtuk meg, hogy Nyugat-Szlovákia területére egy 242 nm2 nagyságú meteor csapódott be. A friss források szerint további becsapódások várhatók Székesfehérvár, Tatabánya, Komárom területén."

    A hozzászólásokat nem szúrom be csak a sajátomat:

    Eszed mint a mák, csak az a baj, hogy méretre, nem mennyiségre...

  • Kétérettségis2011.01.31 18:35:31

    Egyetértek Ötdiplomással. Akinek csak egy papírja van, az szar ember.

  • Vizinyenyec2011.01.31 18:54:46

    ez elég gáz. beszéljetek meg 1 időpontot és boxoljátok le. Rohadt unalmas azt olvasgatni, hogy itt baszogatjátok egymást. a cikkhez persze senki nem tud hozzászólni. Ha meg valakik még is beszélnének róla, a Ti hülye veszekedéseteket kell olvasnia, mire talál nagy nehezen valami értelmes hozzászólást!

  • mongyő2011.01.31 19:04:08

    Hüggjék!-ordította Török Szultán- Hát nem veszítek észre, hogy 5dipos MAGA A HOAX!


    [link]

  • Gabika512011.01.31 19:10:30

    A dátum helyes írásmódja egyébként: " II. 12-én", mert magyarok vagyunk, ugye?

  • mongyő2011.01.31 19:31:24

    Rémhír terjesztése miatt feljelentették az olaszországi földrengést előre jelző tudóst

    [link]

  • Member2011.01.31 19:45:45

    Don't feed the troll. Ötdiplomás annyira konyhanyelven beszél, hogy egyszerűen nem lehet több egydiplomásnál.

  • Veszelka2011.01.31 20:01:25

    és hol vagy tanszékvezető, ötdiplomás? te szerencsétlen...

  • flimo132011.01.31 20:51:30

    Ugyan, ötdiplomás szerintem nyugodtan lehet ötdiplomás, pár poszttal ezelőtt elejtette, hogy bölcsész, azt meg úgy vágják az ember után, az értékesebbjéhez is csak segg kell.

  • r16udsz2011.01.31 21:02:17

    [link]

  • vorosgy2011.01.31 21:40:50

    @Gabika51:

    Azok római számok, nem magyar számok.

  • nmate2011.01.31 21:43:33

    Nekem 12 diplomám van... azt a hatot amiért tanultam, lefénymásoltam... na, és?

  • VUVUZELLANÉNI2011.01.31 21:43:56

    Jelentős hazai földrengések

    A Kárpát-medencében katasztrófális méretû földrengések nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem fordulnak elõ. Az epicentrum környékén komoly károkat okozó földrengések azonban a történelem során többször elõfordultak és a jövõben sem zárhatók ki. A legismertebb földrengés forrásterületek: Komárom (1763, 1783, 1806, 1851), Mór (1810), Jászberény (1868), Kecskemét (1908,1911), Eger (1925), Dunaharaszti (1956) és Berhida (1985).

  • VUVUZELLANÉNI2011.01.31 21:49:03

    szoval kedves con storm ez itt toled:
    "6., 50-60 évente szokott lenni 5-ös erősségűnél nagyobb földrengés hazánkban" azert nemi magyarazatot igenyel, mert csak osszesen ketto olyan foldrengesrol maradt feljegyzes, amely velhetoleg erosebb volt 6-osnal, (1763. június 28. Komárom M=6.3, Imax=IX es 456. szeptember 7. Savaria - a mai Szombathely; M=6.1, Imax=IX)
    a tobbi 5-os erossegu volt, vagy gyengebb. Tehat netto fassagot allitottal.

  • VUVUZELLANÉNI2011.01.31 21:52:04

    egyebirant meg a felreertest kerulendo elfele, az 5-osnel erosebb szamomra a hatos, hetes, stb... az 5,X meg nem az. bar ezen lehet vitatkozni ugyebar :)

  • nexialista2011.01.31 21:52:49

    kaptam egy mailt, miszerint nem 7-es, hanem 8.5-es lesz a földrengés, szóval "akik amúgyis meghalnának azon a napon, jót röhöghetnek a markukba"

  • VUVUZELLANÉNI2011.01.31 22:16:06

    :))))) zsiiiir
    akkko rakok rugot a hazam ala :) oszt had' szooojjjon! :)

  • Veszelka2011.01.31 22:21:02

    Con Storm:
    Elolvastad amit leírtál? Pedig nem ártott volna legalább egyszer átfutni, mert nem sietünk sehová, lett volna idő bőven, aztán tessék, ez lett nagy kapkodásból.
    Egyedül sikerült nyolc pontba szedni a mondandódat, vagy esetleg ötdiplomással összedugtátok előtte a fejeteket? Csak azért kérdezem, mert nagyon "tudományos" lett!!! Nyugodtan írhatod tektonikának...:)

  • nagybela22011.01.31 22:34:14

    ilyen az élet iskolája.
    (diplomát hol osztják? :)

  • wallstreet2011.01.31 22:39:38

    Ötdiplomás!
    Egyet nem fogsz fel. Azért néz téged mindenki kapásból sötétnek mert már a nick neveddel is vagánykodni szeretnél. Én ismerek igazi 5 diplomás embereket de még csak nem is sejthető milyen tudás birtokában vannak, egyszerűen szerények. Olyan ez mint az újgazdag meg az arisztokrata. Mindkettőnek van pénze de csak az egyiknek esze. Te olyan keverék lehetsz, lexikális tudásod van de mégis bunkó vagy mert vagánykodol az állítólagos tudásodra... ha van egyáltalán. Lehet tudod mennyi 2 x 2 de az életről halvány sejtelmed sincs.

  • VUVUZELLANÉNI2011.01.31 22:41:57

    ne bantsatok szegeny trollt :)

  • Veszelka2011.01.31 22:50:15

    nyugi wallstreet, nincs neki 1 darab sem, nemhogy 5. Ahogyan ír, abból azonnal kiderült. szerencsétlen, aki "...cserébe elvárja, h tiszteljék...". Kezelni is pénzkidobás lenne. Lipótmezőn...(bár, már nem üzemel, pedig igény, az lenne:)
    jó éjt mindenkinek

  • zembertelen2011.01.31 22:59:48

    Úgy látom nektek a 4,7-es is erős volt.
    Kissé összerázta az agyatokat.( majd a 7-es visszabillenti)

  • korxi2011.01.31 23:08:38

    Hehe, ötdiplomás jól nyomja:))
    Ti meg uszultok, végül is teljesen igaza van:)
    Azt írja: "tudóskutató professzor" de nektek még ez sem esik le:)

  • Hétdilpomás2011.01.31 23:30:55

    Drága Ötdiplomás! Ne is foglalkozz velük! Csak az irigység szól belőlük! De én Veled vagyok! Rám számíthatsz!
    Egyébként... csak úgy... köztünk szólva... mivel Neked csak öt van...
    Szóval... mit szólnál, ha Ötcsinek szólítanálak?
    Te biztos megérted. ;-)

  • Metal_Storm2011.01.31 23:32:27

    5 diplomás csak egyet kérdezek tőled, a többi csak megállapítom.

    A kérdés:
    Mi az oktatói Neptun kódod?

    A megállapítás:
    -5000 diák max 250 fős csoportokban vizsgáztathatók. Az azt jelenti, hogy 20 vizsgaalkalom. Mint tudjuk, minden felsőoktatási intézményben minimum 3 vizsga időpont kiírása kötelező, ez azt jelenti, hogy 60 vizsga. Ami a max. 6 hetes vizsgaidőszakot figyelembe véve naponta 2 vizsgáztatás. Ennyi embert szóban nem lehet levizsgáztatni, tehát marad az írásbeliztetés. Tegyük fel, hogy van beugró, és annak az ellenőrzésével max. 5 percet dolgoznak csak javítás címén. Segítsenek 4-en a javításban, így 5000 perc alatt ki is vannak javítva. Ami csak magában 10 munkanapnyi idő. De legyen, a kutató megamoff nem csinál mást, és segítenek neki még 4-en. (A tanszék leállt) Egy valamire való vizsga minimum 1 óra. Tehát ezzel is elment 5 munkanap. Jön a jegybeírás. 1 jegy beírásával elmolyol az ember kb. 20 mp-ig, mert tudja hol keresse. A jegybeírás majdnem 4 munkanap. Ekkor csak azt feltételeztük, hogy mindenkinek sikerült. De egy rendes felsőoktatási intézményben ilyen nincs. Ahol én tanultam, volt olyan tárgy (VE/PA menedzsment), amin kb 20%-a ment át, és nem azért, mert hülyék voltunk. DE itt csak 33% bukjon meg. Akkor a már felhasznált 19 munkanap mellé még 10 munkanap került. Elfogyott a vizsgaidőszak, és nem evett, ivott senki semmit.

    Kutatóprofesszor valóban szokott oktatni. Maximum 2 tárgyat, heti 8 órában, 200 hallgatóval.

    5000 hallgató ha azt feltételezzük, hogy 500 fős nagy előadókban hallgatnak, akkor az heti 10 alkalom, ami 20 óra. A tanárunk már el is füstölte a fél munkahetét. A kutatásra a maradék 20 óra maradt.

    Tehát összefoglalva, 5 diplomás te egy pej paripa pipilője vagy...

  • nyekkenet2011.01.31 23:42:40

    annyi kérdésem lenne, hogy honnan tudták az 1700as években, hogy milyen erős egy földrengés?

  • brlv242011.01.31 23:48:47

    @Metal_Storm: :D:D

  • chrome covered clone2011.02.01 00:35:51

    a körleveleseknél csak azok idegesítőbbek, akik etetik a trollokat....

  • Ylim2011.02.01 01:02:04

    Ötdiplomás csak újrafogalmazta Descartes mondását: "Trollkodom, tehát vagyok".


    Con Storm:
    1. A leírások alapján egész jól meg lehet határozni utólag is a Richter skála szerinti erősséget
    2. teKtonikai
    3. Magyarországon nem tudnak olyan mélyre lefúrni. Viszont természetes és mesterséges (értsd: robbantás) rezgések alapján valóban feltérképezték hazánk alatt a tektonikai struktúrát.
    4. Földrengési periódusok nincsenek.
    5. Ez csak a tektonikailag aktívnak számító területeken (lemezszegélyek) igaz. Máshol véletlenszerűbbek a rengések, így azok valószínűsége az idővel nem nő.
    6. Ez akár igaz is lehet. :)
    7. Mint az 5. pontban.
    8. A statisztika nem számít előrejelzésnek. Max. arra adhat választ, hogy egy adott területen a többihez képest a földrengések gyakoribbak vagy erősebbek-e.


    nyekkenet:
    Egy jól dokumentált földrengés Richter skála szerinti magnitudója utólag meghatározató.
    Az 1700-as években nem az volt a lényeg, hogy pontosan kiszámítsák egy földrengés során felszabadult energia mennyiségét. Szimplán csak újjáépítették, ami összeomlott, eltemették, akire valami ráomlott és imádkoztak, hogy egy jó darabig ne rengjen a föld.

  • belaaaa2011.02.01 02:27:07

    A földrengés mechanikáját jól ismerjük. Viszont olyan emberi léptékkel nagy dolgokról beszélünk, hozzá pedig nem homogén anyagokról, hogy esélyünk sincs olyan laboratóriumi anyagvizsgálatokra, amik kellő biztonsággal adatokat szolgáltatnak arra, hogy mi mikor fog történni. Azt viszont már tudjuk, hogy milyen energiájú földrengések és nagyjából jól lehatárolható területeken történhetnek. Ezenkívül rendkívül drága geodéziai eszközökkel a mélyben történő, felszínt is befolyásoló a földrengést megelőző alakváltozások mért görbéjéből lehet következtetni egy közeledő nagyobb földrengésre... Szerintem az USA-ban ezen már dolgoznak rendesen.

  • gitáros2011.02.01 02:41:05

    ez az ötpapíros fasz télleg egész álló nap osztja az észt? eszem megáll... :)

  • don-kanyar2011.02.01 02:47:42

    Lehet, hogy "Ötdiplomás" maga a hoax?

  • bandigyerek2011.02.01 04:31:57

    csak etetitek ezt az "ötdiplomás" troll seggfejet,miközben röhög rajtatok.Írásképét,szóhasználatát,semmit sem tartalmazó okoskodását tekintve, egy olvasott 17 éves középiskolásra tippelek a személyét illetően, de semmiképp egy jólképzett 35-40 év körüli,magas problémamegoldó képességű emberre.ámbár volt/van az iwiwen egy,politikaifórumokon fröcsögő 50 körüli seggfej,na lehet,hogy ő az.

  • [megmondoember]2011.02.01 05:09:30

    Ez a levél egy zseniális hoax is lehetne a biztosítók részéről a szerződéskötések megnyomására. Egy ilyen hírre mindenki rohanna azonnal biztosítást kötni mindenére amin nincs, ill. megemelni a biztosítási összeget mindenre amin ugyan van, de nem annyi, mint amennyit az ténylegesen ér.

  • waszabi2011.02.01 06:51:31

    Hát igen, ezt jól megcáfoltad tényleg:)
    Miért van az az érzésem, hogy nálunk a sajtó még mindig hazudik a közhangulat javítása érdekében ?
    Mint az időjárás jelentő. Megfigyeltem, hogy ha nem javul az időjárás, akkor mellébeszélnek. Mondjuk pár napsütéses nap után be fog felhősödni, akkor azzal csúsztatnak, hogy "holnap is folytatódik a meleg idő". AZt nem mondja,hoyg nem fog sütni a nap, de hogy miért nem meri az igazat mondani,rá nem tudok jönni. Kinek jó a hazudozás ? Nekünk olvasóknak biztos nem.
    Az bizonyos, hogy egy földrengés szempontból viszonylag kevéssé kitett helyen kevesebb megfigyelési lehetőség van, ennek örülhetünk is, de azért így leírni, hogy nem is lehet, hát azért ez olyan szocreál propaganda. Talán a los angeles-i Dr. Novákokat kéne megkérdezni, lehet, mondanának érdekes dolgokat a témában, az hitelesebb lenne. Vagy az olaszokat, izlandiakat.

  • waszabi2011.02.01 07:01:36

    Én ugyan nem vagyok troll, legalább is a tükörben az előbb még nem láttam erre utaló jeleket, de azért jó lenne a biliből kihuzni a kezét akárhány diplomásunknak is. Sajnos felmerül az árnyéka egy olyan korszaknak, amikor az emberi létezés színvonala némileg visszaesik, és bizony ilyenkor még is csak az számít, amit meg tudsz enni, meg fel tudsz venni. A nagyvárosi lét bizony elszakítja a valóságtól az ott élőket, s hiába mondod kedves Ötdiplomás, hogy tiszteled a kétkezieket, szavaidból mégsem ezt tűnik ki. Csak formálisan tiszteled. Hogy mennyit ér munkád, azt majd a diákjaid élete igazolja, hogy mennyit profitálnak a tanultakból, mit tesznek le az asztalra, s ez nem darabra megy. Jó embernek maradni, akármennyit is tanult valaki, különben alkalmatlan lesz e nevet hordani, nekem ez a tapsztalatom. Lehet sok oylannal dolgoztam együtt, akik a kezed alatt tanultak - s sokan elbuktak az életben. A sznobság ennyit ér kb - nem őszinte dolog.

  • waszabi2011.02.01 07:05:49

    Bocsi, de a biztosítók pár éve nem annyira érdekeltek a vagyonbiztosításokban, mert ráfizetéses lett a természeti károk miatt. Ugyan nem evszteségesek, de épp csak nullszaldó felett vannak. Nem olyan nyerő ág már, mint mondjuk 10 éve. Nálunk jellemzően az árvizek, belvizek miatt. De pszt, ne szóljatok senkinek, nehogy ebből is hoax legyen.

  • zsolesz1232011.02.01 07:25:37

    ötdiplomás ? ilyen nicknevet csak egy surmó ...

  • sprenczl2011.02.01 07:36:15

    Igen. Sok hülye vagyon itt a zindexen.

  • VUVUZELLANÉNI2011.02.01 07:54:19

    Ylim, na aztan te is megszakertetted... honnan lenne mar 50 evenkent 5-osnel erosebb foldrenges hazankban???? jajjj.... gerjesszunk man egy kis beszarast.

  • VUVUZELLANÉNI2011.02.01 07:59:22

    waszabi, pontosan... Eljon meg az alabbi ideje:

    - hello, mit arulsz?
    - szalonnat. es te?
    - van itt Ady, egy kis Goethe, es az oreg halaszos konyv, tudod, a hemingway-es...
    - eheto valamelyik?
    - nem.
    - jol eg?
    - francot, nem tartjak jol a hot.
    - akkor nem cserelek...

  • gsprblnt2011.02.01 10:25:46

    Ötdiplomás te egy lúzer vagy...pont.

  • inkabbne2011.02.01 10:34:26

    Ötdiplomás inkább Hatökör

  • Csak lazán2011.02.01 11:35:05

    Elnézést kérek, de úgy a 10. bejegyzéstől nem bírtam tovább olvasni, de véleményem az 5 diplomás ökörhöz van:
    1. Nem hangoztatjuk, hogy mennyi van, senkinek semmi köze hozzá.
    2. Mint mérnök a mérnökkel a matematika nyelvén:

    1 év=12 hónap=365 nap= 8760 óra
    ebből 2 hónapot nem tanítasz nyári szünet (60 nap)=> 7320 óra (305 nap)
    7320 órának az 1/3-a alvással telik nálunk földi halandónál, marad 4880 óra (ennyit vagy ÉBREN)

    A gyerkőc-mennyiség (én a minimummal számolok, mert jó fej vagyok): 5000,00 db.

    Ez azt jelenti, hogy gyerekenként 0,976 órát, 58,56 percet foglalkozol velük:
    -tanítás
    -magyarázat, ha valami nem ért
    -vizsgáztatás (írásban gyorsabb, szóban lassabb)
    -írt vizsga javítása
    -index aláírása.

    Mi a furcsa? Mit nem csináltál (listám nem teljes csak kivonat):
    -tisztálkodtál (pfúúúj)
    -raktál kistörpét a fehér ketrecbe
    -ettél,ittál
    -mentél dolgozni (otthon van a katedra az ágyban?!- hmmm)
    -vásároltál
    -a társad igényeit kielégítetted... stb

    Konklúzió: 5 diplomának nekiálltál csak nem fejezted be, az évnyitóról kiraktak...

    Az 5 diploma megszerzését is le lehet vezetni a matek nyelvén, az egy másik komment lenne...

  • crayon2011.02.01 13:31:31

    hol is van az a "Pilisi hegység" ???
    Csak Pilis hegység van a térképen...

  • VUVUZELLANÉNI2011.02.01 13:56:44

    crayin, a meret a lenyeg, mer' ugye
    "kispilisi faluvegen folyik el a kanalais..."
    aztan a a folyashoz lejtes kell, a lejteshez hegy is kell... szooova'.... :)

  • panPeter2011.02.01 19:17:14

    Ötdiplomáshoz...
    Normális lelkületű embert már az első diploma eljuttatja arra a szintre, hogy nem kérkedik vele..

  • tamarajagelloférje2011.02.01 21:47:16

    Most írok akkor egyet: büszkék vagyunk rád, hogy 5 diploma mellett még az alapfokú Internet ismereteket is sikerült elsajátítanod.

  • kotika2011.02.02 19:10:33

    Ötdipis: a helesírásból látom nem szereztél diplomát, meg a diplomák mellett némi műveltséget sem ártott volna. Például jól író magyar írókat olvasni, vagy legalább a helyesírás ellenőrző program bekapcsolását elsajátítani.Ha az 5.000 tanítványod ilyen szintű, mint te, még szarabb az egyébként is általános alapműveltségi hiányosságokkal küzdő értelmiség helyzete.Nézz meg egy most kiadott könyvet, de elég a te leveleidet is végigolvasni, hány hiba van bennük. Ölég elborzasztó. Ja az ölég az szögedi.Ld. Móra, Tömörkény,ha hallottál róluk.

  • TamasGM2011.02.03 18:46:12

    Nem gúnyolódnám a lánclevél-író helyesírásán, amikor egyáltalán azt írja valaki, hogy "02. 12-én" (magyarul helyesen: II. 12-én), meg azt írja - pfuj - , hogy "eldeformálja", helyesen: deformálja. (Eltorzítja, tehát el-eltorzítja. Vö. 'eldeportálták', 'ledegradálták': a műveletlen, magyartalan beszéd klasszikus példái.) Mielőtt bírálunk, olvassunk, próbáljunk értelmes emberekkel beszélgetni, ne hallgassunk poprádiót.

  • TamasGM2011.02.03 18:51:26

    Crayon: a "Pilisi hegység" a helyes. utóbbi időben elterjedt a 'Boden tó' forma a helyes "Bodeni tó" helyett; az előbbi anglicizmus. Az orvosegyetemet is így akarták átkeresztelni: 'Semmelweis Egyetem Budapest' (SEB)(!), magyarul helyesen: "Budapesti S. Egyetem". (Nem beszélve az olyasmikről, ha már efféléről beszélünk, mint a 'jordán király':'jordán' köznév nem létezik, csak a "Jordán" (folyó) tulajdonnév, magyarul helyesen: a "jordániai király". Folytathatnám reggelig, szevasztok. TGM

  • memyselfandI2011.02.05 03:42:09

    megmondóember javaslata, hogy biztosítsuk túl az értékeinket, felesleges. A biztosító lakásbiztosításnál csak a saját programja által kiszámolt érték erejéig fizet, függetlenül attól, mekkora érték után akarunk díjat fizetni. Ez a túlbiztosítás. Kár esetén a túlfizetést visszautalják. Lehet külön értéktárgyakra biztosítást kötni - ha éppen nem elég, amit a biztosító ingóságra megállapít a nm. alapján -, viszont akkor annak mellékelni kell a fényképét, a vásárlást igazoló számlát, ami alapján a biztosító fizetni tud. Persze itt is avult értéket fizetnek. Bemondásra nem fognak egy vasat sem adni. Szóval túlbiztosítani csak pénzkidobás, az alulbiztosítás viszont veszélyes, mert a tényleges kárnak csak annyi százalékát fizetik ki, amennyi díjat fizetett ahhoz képest, mint amennyit kellett volna. Aztán ha összedől a ház, lehet pislogni.

  • Trafficmaster2011.02.06 03:21:16

    A nagy számú egyetemi oklevél iránti beteges vonzódást már az ókori görögök is leírták. Ez volt az Ötdipus-komplexus.

  • Fox72011.02.07 11:52:45

    Ötdiplomás:
    A mérnöki diploma milyen mérnököt takar? Építész, építő, gépész, vegyész, agrár? Milyen? Vagy ez, hogy mérnöki diploma nálad azt jelenti, hogy minden mérnöki szakmához van képesítésed?

    Amúgy meg az egészről nekem is egy FamGuy jelenet jut eszembe:
    Brian: - Biztos, hogy öt diploma (eredetiben könyv) volt az Peter? Nem inkább egy...semmi?
    Peter: - ...De igen...

  • ga-ap2011.02.11 00:09:42

    hogy pusztulna meg az a faszkalap, aki ezt kitalálta... hányinger, legalja, ez a véleményem!

  • parókásgőtehal2011.02.11 14:12:07

    Szerintem Ötdiplomás taníthatta Alekoszt is! Az okostojás furfangos mondataiból legalábbis arra gyanakszom! :)

    Igaziból csak egyet nem értek Ötdiplomással kapcsolatban: mi a búbánatért ereszkedik le ide a pórnép közé, ahova csak a tanulatlan senkik írogatnak mindig, és amúgy is csak teleoffoljuk?

  • hardened steel2011.02.11 22:00:34

    Írnám, hogy tisztelt, de nem tisztelem, sőt továbbmegyek, az ilyen oktatót alkalmasnak sem tartom arra, hogy (még ha igaz is az az 5 diploma)tudását átadja a hallgatóságnak. Én, bár csak főiskolára jártam (ami a mai bolognai rendszerben nem kevesebb és nem több, mint az egyetemi)az oktatóim, olyan professzorok voltak akik méltán rendelkeznek ezzel a címmel. Soha egyiket sem hallottam kérkedni a végzettségével. Ellenben a kutatómunkájukkal olyan tekintélyre tettek szert amely valóban irigylésre méltó. Ön véleményem szerint maximum vágyik arra a TEKINTÉLYRE. Mire ez a dicsekvés? Belekeseredett talán ennek a sok diplomának a megszerzésére, s közben elfelejtett élni? Erről igazán nem tehet senki, és csatlakozva egy előttem szólóhoz: az, akinek "csak" szakmája van, és nem felsőfokú végzettsége nem ér annyit mint Ön? Ha bemegy a boltba egy ugyanolyan ember, mint bármelyik másik, aki belép az utcáról. Nincs a homlokára írva a végzettsége. Ezáltal semmivel nem ér többet az Ön munkássága egy pék, egy villanyszerelő, egy lakatos, vagy egy buszsofőr. De ezek mind csak üres szavak, mert Ön az állítólagos 5 diplomájával nem segíti a péket és társait a munkájukban, így az ő hasznukra kvázi nincsen. Édesanyámnak 3 diplomája van, boldog házasságban él, ellátja a feladatait a munkahelyén, és mikor hazajön, folytatja, háziasszonyként. És soha nem kérte ki magának, hogy a végzettsége miatt neki több tisztelet, vagy megbecsülés járna. Teszi a dolgát. Önnek ez mire jó? Hiszen látja, láthatja, hogy senki szemében nem ér többet a diplomák miatt, mert az ember az elismerést nem a megszerzett papírok számával szerez.

  • boginyuszi2011.02.15 15:39:37

    Nem akarok hulyeseget mondani, de ez az ot diploma hogy jon ide a foldrengeshez? Ha az illetonek feltunesi viszketegsege van, akkor rendben, de akkor sem ide kellett volna irni (Az ekezetekert meg bocsanatot kerek, mert jelenleg most olyan gepnel vagyok, ahol nincs magyar billentyuzet).

  • gothmog2011.03.30 11:04:41

    Naésakkormost? Na? Naa? Ugye, hogy volt földrengés, naugye.
    Igaz, nem Magyarországon hanem Japánban, nem hetes hanem kilences, és nem feb. 12-én, hanem márc. 11-én. A többi viszont stimmel!!!4!négy!!
    Mostakkor ki a hülye?
    :D

  • MsDragon2011.08.08 11:23:57

    Vajon véletlen-e hogy Ötdiplomás ebben a sorrendben írta le végzettségeit?
    „Orvos, közgazdász, tanár, mérnök, manager”
    Vagy először orvosnak tanult, de annak alkalmatlan volt - örüljünk neki.
    Utána közgazdásznak - itt jön be a közhely, aki nem tudja, tanítja.
    A mérnök diplománál tényleg kifelejtette, hogy rugómérnök vagy építész mondjuk.
    A végén kapott egy menedzseri állást. És itt megállt, mert rátalált a neki megfelelő pályára.
    A sok tanulástól vajon jutott-e ideje családalapításra? És élvezni az életet? Talán még nem késő. Kedves Ötdiplomás, kövesd a fehér nyulat.

Balatoni nyár

Gondoljon már most a nyárra, és foglaljon szállást! 4700 Ft / fő / éjtől

Egyiptomi nyaralás

Tengerpart, lazítás, szórakoztató programok, 62900 Ft / fő / 5 éjtől