Médiahack volt a napokban a sajtót bejárt repülő ember – ezt maga az elkövető, Floris Kaayk vallotta be a holland televízió műsorában.
Kaayk Jarno Smeets néven tűnt fel néhány napja a Wireden egy videóban. Azt állította, hogy egy videojáték-kontroller, egy okostelefon és a saját maga építette szárnyak segítségével önerőből tudott repülni hatvan másodpercig. A videón a szárnyalás is látható.
A Wired-cikk megjelenése után több újság és blog átvette a hírt, de a szakértő olvasók szkeptikusak voltak. Először Jamie Hyneman a Mythbusterstől fogalmazta meg kételyeit, a Gizmodo pedig siklórepülősöket idézett, akik szerint nem valódi a videó, a szerkezet nem képes repülni. Egy Air Force pilóta úgy fogalmazott, szerinte a szárnyterhelés nem megfelelő.
A kételkedés hatására a Wired is megszólaltatott egy professzort a kérdésben, Rhett Allain a Délkelet-Louisianai Egyetem fizikaprofesszora részletesen elemezte a videót, de Allain nem foglalt állást, hogy hamis-e a videó, ezt az olvasóra bízta. Végül – ahogy kezdett kiderülni, hogy az állítólagos Jarno Smeetst senki nem ismeri – a Wired is elismerte, inkább az a valószínű, hogy a videó hamisítvány.
Az egyébként animátor és filmkészítő Kaayk gondosan kitervelte az átverést, nyolc hónapig készült rá. Weboldalt készített Smeets nevében, ahol részletesen dokumentálta a projektjét, és szép történeteket talált ki arról, hogy mi inspirálta (hol az albatroszt, hol nagyapja repülő bicikliről készítet rajzát említette). Kaayk a tévében úgy fogalmazott, hogy az átveréssel az „online történetmesélést” gyakorolni, illetve kíváncsi volt a média reakciójára is.
Hozzászólások
2012.03.24 09:51:21jet set
Ügyes!
2012.03.24 09:55:34butcher__
El nem tudom képzelni milyen világképe lehet annak aki ezt 1 másodpercig is elhiszi, annyira egyértelműen látszik hogy kamu hogy arra nincsenek szavak
2012.03.24 10:01:21Nick Leeson
Már elnézést de itt mindenki aerodinamikai szakember?
Az oké, hogy elvileg mindenki tudja, hogy saját erőből az ember nem tud repülni.
Meg olyat is tanultam középiskolában, hogy 1F-nál nagyobb kondenzátort nem lehet készíteni, de azóta már többszöröse is létezik. Szóval ez akár a repülésre is lehetne igaz...
2012.03.24 10:04:00grufftipunk
Én még most is elhiszem!
2012.03.24 10:06:20Fj0d0r
tényleg hihetetlen, hogy vannak akik ilyeneket elhisznek a 21. században.
2012.03.24 10:08:15Peetee
De mei volt a trükk? Valami kötéllel húzták fel?
2012.03.24 10:11:25hoppá rézimi
Ha csak a körülményeket nézzük
Egyedül fut egy üres placcon, majd 0:34-nél, a felemelkedés után kicsivel, 2-3 méter távolságból mutatja egy kamera.
A végén nyilatkozik, és semmiféle érzelemet nem mutat, pedig elvileg most repült.
2012.03.24 10:12:34bőrmók
Hát, kurva sokat gyúrhatott előtte
az animáció meg nem sokkal jobb ennél:
[link]
2012.03.24 10:16:35CuCu
Aki ezt elhitte azt felkuldenem 5-6nm nyi felulettel a ket kezen hogy probaljon mar meg legyezni azzal a slungal :D
2012.03.24 10:20:48Ronald
.
- Ezt a rohadt Indavideót (most) NEM LEHET leállítani.
- Máskor meg NEM INDUL
Meddig égeti magát az Index ezzel a szarral?
Minek kell ezt erőltetni - hisz az egyik legszarabb videomegosztó a világon... ezt már ezren átkozták a kommentekben - arrafelé nem ismeretes a szégyenérzet?
- Miért nem lehet azt a pár videót felrakni a Youtube-ra... az legalább működik és még ingyért is van.
.
2012.03.24 10:25:27VRbagoly
Azért kell már első pillantásra látni, hogy kamu, mert azért az elég közismert, hogy csapkodószárnyas repülőgépet építeni mennyire nehéz (míg a merevszárnyas repülőgépek már olyan 100 éve szelik a leget, csapkodószárnyas gépek esetén maximum az elméleti lehetőségüket demonstráló néhány működő prototípus lett megalkotva, és azok is csupán a legutóbbi években .. ) Egyetlen ember erejével hajtott csapkodószárnyas masinát meg tényleg kb. lehetetlen alkotni, ha bárki megcsinálná, annak rögtön járna a fizikai+orvosi Nobel.
2012.03.24 10:29:27Popeye76
Azért a sok okosnak, aki sose hitte és főleg azoknak, akik szerint az ember nem képes saját erőből repülni, annyi megjegyzést ideszúrnék, hogy ez nem saját erős repülő szerkezet, hanem vmi - igaz rejtélyes szerkezetű és főleg rejtélyes energiaforrású - mechanikus szerkezet (gép) mozgatja a szárnyakat a történet szerint.
A hiszi - nem hiszi vitában nem foglalnék állást, csak annyi megjegyzésem van, hogy aki nem repül foglalkozás vagy hobbiszerűen az nehezen tudja meghatározni mekkora és milyen erők kellenek egy ember felemeléséhez. A szárny méretei például (nekem) egészen hihetőek, az én bajom inkább az volt, hogy hova rejtett egy akkora energiaforrást, ami az egész cuccot működteti, akár csak 1-2 perc erejéig is.
+ szerintem az animáció is kissé mozis, de azért kapásból kijelenteni, hogy ez tutira nem történhetett meg szerintem elég nagy arcra, vagy alapvető és mindenre kiterjedő szkepticizmusra vall.
2012.03.24 10:31:08taecleau
a szitakötőről is tudjuk, hogy nem képes repülni, de a szitakötő ezt nem tudja.
2012.03.24 10:33:21Popeye76
Még annyit fűznék hozzá, hogy az "ilyen nincs, és én ezt az első másodpercben megmondtam" típusú kommentek mindig (ezesetben is) akkor jönnek elő, amikor valaki már megírta/mondta, hogy az adott eset bizonyíthatóan nem történt meg.
2012.03.24 10:36:31flugi_
csak én gyanítom azt, hogy az eredeti hoax szerint sem emberi erővel hajtotta a szerkezetet, hanem a kontroller meg az android vezérelt valamit?
2012.03.24 10:40:29HgGina
@CuCu: ha ennyire szakember vagy, akkor a nanométert ne nagyon forszírozd felületként!
2012.03.24 10:42:04HgGina
@taecleau: erre pedig van két hiteles tanú is, a poszméh és a dongó is.
2012.03.24 10:45:27D-eguky
Kaayk Jarno Smeets most hazudik! Repült!
2012.03.24 10:46:02Fj0d0r
Popeye76: ha valaki odafigyelt a részletekre és látott már hasonló hoax videót annak első megtekintésre is egyértelmű, hogy ez nem valós.
A véleményemet meg kifejtettem volna már a korábbi cikknél is csak ott nem lehetett kommentelni.
2012.03.24 10:46:50kovi1970
Azért még azt leírhattátok volna, hogy hogyan csinálta...
2012.03.24 10:47:54klacus
Popeye76. Így van.
Én megmondtam. :-)
2012.03.24 10:47:55papilloma
de akkor mi a túró volt a levegőben, ha egyáltalán ott volt?
2012.03.24 10:50:43Fj0d0r
papilloma: semmi. tudod számítógép, digitális efektek 21. század...
2012.03.24 10:51:03szita szita péntek
A megvalósítást jónak látom, abból nem lóg ki (nagyon) a lóláb, bár hitelesebb lett volna, ha a földet érésnél taknyol egy nagyot.
Ugyanakkor aki elmúlt már nyolc éves, annak illene felismerni azt, ha ennyire nyilvánvalóan lehetetlent akarnak vele elhitetni... Az a tény, hogy ezt sokan "megették" igazolja, hogy miért olyan a politika, amilyen. Ha ilyen hülyék a tömegek - márpedig azok, akkor úgy is kell bánni velük a sikerhez.
2012.03.24 10:53:58Bérgyilkos Bohóc
Ez a sok nagyokos itten miért nem publikálta kétségeit amikor hír új volt?
Mondjuk nyilván, ha eleve úgy vizsgálunk egy hírt, hogy mellette ott van, hogy ez bizony kamu, akkor már könnyű magabiztosan kételkedni.
2012.03.24 10:56:52szem_y
haha Grat neki! ügyes :)
2012.03.24 10:58:03Peterpapo
Ha jól tudom, akkor a darázs repülése is lehetetlen fizikailag. Tudósok szerint!
2012.03.24 10:59:02locsocs
@papilloma: Aranyos vagy
2012.03.24 11:02:15Peterpapo
Vagy a méhecskéé? :)
2012.03.24 11:05:43Rugodić Pićan
De hát mindenki láthatta a videón, hogy repült a fickó! Repült baszd meg, és kész!
2012.03.24 11:08:19Silverf@x
Ha Edison is az interneten mutatta volna be a villanykörtét, azt se hitte volna el senki.
2012.03.24 11:09:53twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX
Ugyesen felepitett hoax.
2012.03.24 11:18:02Tier Nan G
igen,
Kedvenc, amikor a BBC lehozta, hogy repülő pingvineket találtak.
Mindezt április 1-es dátummal.:)
a mozgószárny fizikai és aerodinamikai modellezése kicsit bonyolultabb feladat, mintsem 1 ember meg tudná csinálni.
A madárszárny mozgása rendkívül bonyolult 3 dimenziós. MI csak azt látjuk, hogy fel-le csapkod, pedig nem teljesen.:)
2012.03.24 11:20:51(ri)porter
Sztem is most hazudik. repült, és kész!
2012.03.24 11:21:56Rugodić Pićan
Már miért lenne átverés? Egyszerűen kiszámolta, hogy a testsúlyához képest mekkora sebességgel kell nekifutnia, mekkora legyen a karjára erősített szárny felülete, és azt percenként hányszor kell lengetnie, hogy a levegőben maradjon. Nem túl bonyolult. Ezt egy hülye is ki tudja számolni. Csak annyit kell tudni, hogy a felhajtóerő kiszámításának alapja..... De ez maradjon az én titkom!!!!
2012.03.24 11:23:23szita szita péntek
@Bérgyilkos Bohóc - Hát, ha én vagyok az egyik nagyokos, akkor azért, mert én most láttam először. :)
Egyébként meg nem kell hozzá nagy ész, csak kicsi. Biztos ettél már csirkét, láttad, hogy a testtömegéhez képest mekkora mellizmai vannak, illetve azt, hogy milyen nagy felületű csont (porc?) kell ahhoz, hogy az megtapadjon, erőt tudjon kifejteni. No, a csirke az alig-alig tud repülni, hát hasonlítsd össze az ember anatómiájával.
Vagy egy másik: Az izom ereje nem függ annak hosszától, csak az átmérőjétől. Tehát ha "növelünk" egy élőlényt, akkor a tömege köb szerűen, míg az ereje csak négyzetesen növekszik. Nem véletlen, hogy saját testtömegükhöz képest a legnagyobb erőkifejtésre a pici állatok képesek. Éppen ezért a repüléshez is rendelhető egy maximum tömeg - ha jól emlékszem, akkor a legnehezebb röpképes madár valahol 15-20 kg körül van. Márpedig annak az egész szervezete, az izomzata, vázszerkezete, keringése a repülésre van kihegyezve - nem így az embernek.
Ezek nem valami ritka és különleges infók - az ilyesmit azért illik tudni.
2012.03.24 11:26:48szita szita péntek
Lehet dupla lesz, de nem jelent meg a kommentem...
@Bérgyilkos Bohóc - Hát, ha én vagyok az egyik nagyokos, akkor azért, mert én most láttam először. :)
Egyébként meg nem kell hozzá nagy ész, csak kicsi. Biztos ettél már csirkét, láttad, hogy a testtömegéhez képest mekkora mellizmai vannak, illetve azt, hogy milyen nagy felületű csont (porc?) kell ahhoz, hogy az megtapadjon, erőt tudjon kifejteni. No, a csirke az alig-alig tud repülni, hát hasonlítsd össze az ember anatómiájával.
Vagy egy másik: Az izom ereje nem függ annak hosszától, csak az átmérőjétől. Tehát ha "növelünk" egy élőlényt, akkor a tömege köb szerűen, míg az ereje csak négyzetesen növekszik. Nem véletlen, hogy saját testtömegükhöz képest a legnagyobb erőkifejtésre a pici állatok képesek. Éppen ezért a repüléshez is rendelhető egy maximum tömeg - ha jól emlékszem, akkor a legnehezebb röpképes madár valahol 15-20 kg körül van. Márpedig annak az egész szervezete, az izomzata, vázszerkezete, keringése a repülésre van kihegyezve - nem így az embernek.
Ezek nem valami ritka és különleges infók - az ilyesmit azért illik tudni.
2012.03.24 11:28:04szundika
Mi az a hoax?
2012.03.24 11:29:50Tomi from Space
A hoax (angol eredetű[1] vándorszó, jelentése: „beugratás”, „megtévesztés”, „átverés”, „álhír” vagy „kacsa”) leggyakrabban az e-mailben terjedő álhírek, kacsa-lánclevelek különféle változatait jelöli, bár az átverés gyakran kiegészül honlapokkal, illetve nemritkán az írott sajtó vagy a tévé is hajlamos átvenni.
A hoax általában nem irányul más vagyonának vagy vagyoni értékkel bíró dolgának illegális megszerzésére (mint például a csalás), célja inkább a célszemély(ek) megtréfálása. Nevezhetjük ártatlan tréfának is, de az elkövetőnek tudnia kell, hogy számos esetben nagyon vékony a határvonal a tréfa és a büntetendő cselekedet között.
Fontos (de nem okvetlen szükséges) jellemzője a hoaxnak a virális jelleg, tehát azon képessége, hogy terjed és szaporodik (lásd memetika), bár a számítógépes vírusok „automatikus” terjedésével ellentétben ez az emberi segítséget is igénybe veszi („Küldd tovább 10 példányban!”).
Nemzetközileg az internettel együtt terjedt el, minthogy a hálózat ideális terepe a kisebb-nagyobb átveréseknek.
A népszerűbb hoaxok jelentős forgalmat generálhatnak, és ezzel komoly pluszköltségeket okozhatnak a szolgáltatóknak.
A hoax írójának célja lehet, hogy a "szélnek eresztett" levél fejlécében rövid idő alatt rengeteg e-mail cím gyűlik össze, amelyek a levél többszörös továbbítása után hozzá is visszajutnak - így valós, működő címekhez juthat, melyeket értékesíthet a spammereknek.
2012.03.24 11:31:16Rugodić Pićan
A hoax egy kábel fajta.
2012.03.24 11:31:24jimo
Az persze senkinek sem tűnt fel, hogy a vállán lévő heveder totálisan más fajta, felszálláskor és leszálláskor ??
Vagy repülés közben átöltözött??
2012.03.24 11:31:30PiggyBlanka
"I don't see evidence that it was faked."
Ezt mondta Jamie Mythbuster Hynaman.
Tehát semmi kétsége.
Első mondat a hivatkozott cikkben.
Ehhez képest az index nem szerint kétségeket fogalmazott meg...
2012.03.24 11:37:43labi
@Nick Leeson: "Már elnézést de itt mindenki aerodinamikai szakember?"
Nem, de azért vannak olyanok, akik néha átkapcsolnak a valóvilágról az okoscsatornákra is. És bár az sem szakemberképző már bőven több mint elég ahhoz, hogy egy ilyen videónál az ember felvonja a szemöldökét.
Én például a csillagok háborúját sem hiszem el.
2012.03.24 11:38:27Silverf@x
@szita szita péntek:
régen azért voltak nagyobb repülő állatok, mint 15-20 kg, például ez: (70-250 kg)
[link]
ezek szerint bazi erős lehetett
2012.03.24 11:44:44Thomas Rattler
Szerintem simán repült a csávó, csak a gonosz háttérhatalomnak szúrta a szemét hogy az emberek csak úgy röpködnének, úgyhogy letiltották a projektet! :-)
2012.03.24 11:45:47labi
@Peterpapo: "Ha jól tudom, akkor a darázs repülése is lehetetlen fizikailag. Tudósok szerint!"
Jah, ha jól tudnád. Meg a darázs, meg a dongó, meg a szitakötő, meg a méh, meg amivel éppen mesélik.
De hogy milyen tudosok mikor és hol állapítottam meg ilyet és hol publikálták, azt senki sem tudja és nem véletlenül.
Ez is egy olyan dolog amit valaki hasracsapva kitalált, a sok marha meg terjeszti...
2012.03.24 11:55:41Rosszindulatú Vászka
Csak szólnák, hogy az csak trükk, hogy ez trükk.
A NASA lecsapott a cuccra és így terelnek, pont ahogy szokták, a srác meg már rég az 51-es körzetben dolgozik a második verzión. Próbálják elsikálni a bizonyítékokat, a zindeksz meg jók beszopta.
2012.03.24 11:57:12szita szita péntek
@Silverf@x - Igen, de anno az oxigén szint három-négyszerese volt a mostaninak. Kevesebb energiával lélegzett és mégis többet kapott..
2012.03.24 11:57:14Bérgyilkos Bohóc
szita szita péntek:
Én igazából a dolog pszichológiájáról beszélek. Akkor is elgondolkodnál-e arról, hogy kamu (ne adj isten, ugyanennyire kételkednél-e), ha a Discoveryn látnád a videót, mint újdonság? Ugyanezzel a magabiztossággal szemlélnéd-e, mint most, hogy rajta van a FAKE billog?
2012.03.24 12:01:35Neoprimitív
@Silverfox: azért ebben is leírják, hogy a mai vélemények szerint inkább röpképtelen volt, vagy legfeljebb vitorlázni tudott.
2012.03.24 12:02:26Kukacmaster
A sok okos olvassa a "brit tudósokat" és utána szajkózza a hülyeségeit. Fizika törvényeit nem szokták sem állatok sem emberek felülírni csak úgy. Maximum az értelmezéssel szoktak itt problémák lenni.
2012.03.24 12:11:02tundrazuzmo
Az a baj, hogy senki nem tanult biológiát. Elsőre lehet tudni, hogy ember nem emelkedik fel ekkora szárnyakkal, mert a tömeg/szárnyméret/elérhető felhajtóerő aránya nem megfelelő.
Azaz: a madarak csontváza üreges, jó könnyűek, ehhez képest brutális szárnyverdesésre képesek. Egy embernek kb. egy Jumbo Jet fesztávolsága kellene, hogy akkora tömeget szárnyverdeséssel megemeljen. Akkora szárnyat pedig emberi izomzat nem képes mozgatni. És a Babetta kismotor sem, amit esetleg magára kötne valaki…
És akkor hogyan repül mégis a sárkányrepülő? Úgy hogy nem szárnyverdeséssel éri el a repüléshez szükséges felhajtóerőt, hanem a sebesség növelésével.
2012.03.24 12:13:30z20090710
Komolyan, mennyivel elképzelhetetlenebb ez, mint az, hogy van egy mindent látó, mindent tudó, mindenható felsőbbrendű lény, aki azt élvezi, hogy az emberek irtják egymást.... Szerintem a repülő ember hihetőbb, mégis az előzőben hisznek többen! A 21. században...
2012.03.24 12:14:23Drachoo
"Nick Leeson
Már elnézést de itt mindenki aerodinamikai szakember?"
Nem, de tanultunk fizikát általános iskolában.
2012.03.24 12:15:31lehuto
Én akkor sem hiszem el, hogy nem repült; engem nem fogtok átb.szni!
2012.03.24 12:16:11pudliho
Középkorból ideteleportált ember írta: "Azért még azt leírhattátok volna, hogy hogyan csinálta"
Leírták: "Az egyébként animátor és filmkészítő Kaayk..."
2012.03.24 12:16:33kamasuka
Ember a Holdon? Hogy mik vannak!
2012.03.24 12:26:30s
Az ember igenis tud repülni. Pl. kiugrik a WTC legfelső emeletéről és néhány másodpercig kurvára gyorsan repül. Aztán meg pofára esik.
2012.03.24 12:26:34don brada
Jellemző sztori a modern kori médiára...
Bármivel át lehet vágni, mert mindenből szenzációt akar...
---------
Mosógépszerelés MA:[link]
2012.03.24 12:42:27Silverf@x
Az oxigénszint talán annyival nem volt magasabb, de nem is feltételezte senki, hogy ez az ember a saját tüdejét használta energiaszerzésre. Bár a szárnyak 19. századiak, de az elv még lehetne is jó. Az emberi mozgás csak irányítja a megfelelő szerkezetű szárnyakat (mint ahogy a modern playstation játékok, számomra ez is fantasztikus), csak egy nagyon kicsi helyen elférő energiaforrás kell és kb ez az, ahol talán még a katonai fejlesztések sem jutottak túl messzire. A kezünkkel csak a szárny csapkodási sebességét kell megadni, a szárnyak mozgatása a gép feladata, ami kb egy miniatomerőművel működik. Szerintem akkor már inkább sugárhajtású hátizsákot érdemesebb csinálni.
2012.03.24 12:51:00rockjano
Tegyük hozzá hogy elméletileg nem saját izomerőből repült volna hanem akkukkal felszerelve spéci nagyon modern motorokkal stb...
Majd Jamie-ék kipróbálják a Mythbusterben előbb-utóbb úgyis :-)
alig várom...
2012.03.24 12:51:37dukeekud
Drachoo:"
"Nick Leeson
Már elnézést de itt mindenki aerodinamikai szakember?"
Nem, de tanultunk fizikát általános iskolában.""
Ja nem kell aerodinamikusnak lenni, eleg ha valaki legalabb az altalanos iskola hatodik osztalyaig eljutott.
A helyzetienergia kiszamitasaval 2 masodperc alatt nyilvanvalo, hogy kamu.
Kb 90 kg tomeget elmelt, kb 30 meter magasagba. Ekkor 27000 watt munkat vegzet. A video szerint 20 masodperc alatt emelkedett fol, vagyis az atlag teljesitmenye 1350 watt. Ez tobb mint egy nagysagrenddel nagyobb teljesitmeny, mint amire egy edzett ferfi kepes.
De ha a tomeget, magasagot megfelezuk, es az idot duplajara noveljuk, akkor meg mindig 170 watt teljesitmenyre volna szukseg, ami kozel duplaja annak, mint amit egy felnott ferfi a kezeivel kepes kifejteni.
2012.03.24 12:55:14rockjano
Ugyanaz a ruha van rajta az elején és a végén..nagyon profi figyeltek a részletekre...
Zöldhátteres egyébként ügyesen megvágva a felemelkedés idején.
Az oldalsó felvételt vehették volna messszebbről....ügyes munka akár igaz is lehetne.
A gond az hogy az ember súlyával ez még nem megy, de nem eleve kizárt egyébként
Csapkodó repülő modellek már vannak
2012.03.24 12:56:58rockjano
[link]
[link]
csak ez ultra light
2012.03.24 13:27:14Nebameg
Engem nem fog átverni, repült és kész!
2012.03.24 13:32:02Emiksz
Volt egy arc, aki önerőből átrepülte a Csatornát. Alacsonyan, pár méter magasan a tenger felett, tahát a vitorlázást segítő légköri áramlatok nem segítették. Ő egy ultrakönnyű merevszárnyas gépbe ült be és lábpedállal hajtotta a propellert. Ja, és profi kerékpáros volt előtte.
Szóval lehet repülni, de a kézzel legyezek sztori azért élettani nonszensz.
2012.03.24 13:34:31karit
"Miért nem lehet azt a pár videót felrakni a Youtube-ra... az legalább működik és még ingyért is van."
Mert arra nem lehet indexes reklámokat kirakni.
2012.03.24 13:39:49Sheriff az égből
latszik mikor felrepul, h video montazs, tudod mint mikor a sarkany repked a filmben a var felett.
utana meg mar nemlatszik semmi.
a vagasok is idegesitoek, nem veletlen, pont mint az olajfalonal.
2012.03.24 13:46:21Mitya Ivanov
első blikkre elhittem, ez van
nálam ott bukott meg a dolog, hogy "felrepülés után egész magasra emelkedik", majd mégis kb 100 m-rel arrébb száll le, mint ahol felszállt.
2012.03.24 13:47:05ati27
"labi"
Magyarul:HOAX :D
2012.03.24 13:58:53ati27
Jobban megnézve, a földi videóknál még nem virágoznak a fák-bokrok, ami pedig a levegőben készült, ott pedig már mindenféle színű virágok vannak..
2012.03.24 14:04:35Alf
a madarak nagyon könnyűre vannak megcsinálva, egy ugyanakkora egér kb 2x olyan nehéz, mint egy madár.
2012.03.24 14:16:51-=[Henrik]=-
A végén a lihegős interjú is elég fasza.
-Csak futottam, az egyik pillanatban a földet látod eltűnni magad alól, és a következő pillanatban meg már érzed azt a teljes szabadságot, amit a repülés okoz. Csak azt érzed, hogy repülsz, egy k*rvajó érzés. Bazz. Kajakra a legjobb érzés, amit valaha éreztem.
Kicsit közhelyes, de azért belefér :D
2012.03.24 14:46:28szita szita péntek
@Bérgyilkos Bohóc: "Akkor is elgondolkodnál-e arról, hogy kamu (ne adj isten, ugyanennyire kételkednél-e), ha a Discoveryn látnád a videót, mint újdonság?" - Most persze döngethetném a mellkasom, hogy igen (egyébként szerintem igen), de havonta egyszer-kétszer igen is összefutok olyannal az ismeret terjesztő csatornákon, ahol is felkapom a fejem és azt mondom, hogy hazudnak, vagy csúsztatnak... A múltkor pld. azt taglalták, hogy a napunk előbb-utóbb fehér óriássá fog válni az emberiségnek menekülnie kell és megoldás lehet a Mars kolonizációja... Tegnap meg az eljövendő űrlift pojekt-tel kapcsolatban azt taglalták, hogy ha elszakad a kábel, az többször körbe éri majd a földet (nem) és marha nagy károkat fog okozni a lehullása a földre... Aha, ahogy azt móricka elképzeli. Azt a kijelentésüket is tamáskodva fogadtam, hogy egy űrruhán keletkező 4mm-es lyukat még túl lehet élni. Tegnap a rádió mondta be, hgy hazánkban marha sok az allergiás, a lakosság 10%-a, azaz 200.000 ember. Nem is tudtam, hogy ilyen kevesen vagyunk. A napokban olvastam ezt:
[link]
Aham, remek. Akár hogy fejlődött a technika, a hélium csak nem lett könnyebb. (Ha két tonnát akarunk emelni és a lufi meg a daru kábel meg az egész hóbelevanc súlya szintén csak két tonna, akkor is egy 4000m3-es lufi kéne, és ez még mindig nem emelne meg a standard konténert.)
Csak azt akarom ezzel mondani, hogy nagyon sok forrásból jön infó hozzánk és óhatatlan, hogy ezek egy része hülyeség. Muszáj szelektálni - sajnos ma már az, hogy a "tévé is aszonta, nehogy már okosabb legyé mint a tévé" nem áll meg - nem kéne megállnia. Azzal, hogy a tartalom "gyártás" tömegessé vált óhatatlanul felhígult annak a minősége.
2012.03.24 16:33:01Bérgyilkos Bohóc
@szita szita péntek: na jó, csak van egy lényeges különbség. Az általad említett példákban BESZÉLTEK azokról a dolgokról. Itt viszont nem arról beszéltek, hogy lehetséges-e a repülő ember, hanem a saját szemeddel LÁTHATTAD, ahogy repül. A szöveges híreket én is alapból osztom kettővel, még ha valami tudományos értekezés is, de a szemet sokkal könnyebb becsapni. Egy ilyen videó hatására tuti, hogy jóval kevesebb lesz a kételkedő, mintha csak pusztán beszéltek volna róla.
Ha megfigyeled a cikkben említett szakértők(!) is csak óvatos véleményt mondtak, illetve a professzor, sem mert határozott állást foglalni, hiszen "látta" a repülő embert.
2012.03.24 16:52:38Bobby Newmark
Bérgyilkos Bohóc: Azért a tévében bohóckodó rozmárékat szakértőnek nevezni is egy érdekes hozzáállás...
2012.03.24 17:45:14◄ ►
Ez kb. akkora volt, mikor a piskótát lefotózta valaki és azt mondta, hogy az a Mars(?) felszíne és még a régi vízfolyások is látszanak a képen, trollolo
2012.03.24 17:46:38nmate
Én nem csodálkozom, sokan elhiszik a FIDESZ meséit is... úgyhogy nem lep meg!
2012.03.24 18:30:40Desmond77
Nekem is vannak ismerőseim, akik mindig tudták a frankót.
Mindig csak utólag. ("Én tuttam..." kezdetű mondatok)
2012.03.24 18:36:30Mitzimackó
azér ne feledjük, hogy 1896-ban William Thomson (Lord Kelvin) sem akart foglalkozni a levegőnél nehezebb szerkezetek repülésével, mert nagyjából lehetetlennek tartotta (pedig elég okos kísérletező volt,[link] ), oszt 1903-ban Orville Wright mégis felszállt([link] )...
2012.03.24 18:39:08Mitzimackó
@szita szita péntek: a Nap vörös óriássá fog válni, majd fehér törpévé kollapszál.
2012.03.24 19:17:01Thresher
@Mitzimackó: a Nap vörös óriássá fog válni, majd fehér törpévé kollapszál.
Igen, de ez milliárd évek múlva következik be, az emberiségért aggódni emiatt kicsit értelmetlen, mert akkor nem lesz emberiség: vagy kihal korábban az ember, vagy tovább fejlődik, és akkor már nem beszélhetünk emberről. Arról nem is beszélve, hogy sanszos hogy a következő -nem milliárd, nem százmillió, nem egymillió hanem- ezer évben minimum a Plútó mögött fogunk "lakni"
2012.03.24 22:10:56Mikrobi
Akkor nem csak nekem indul újra néhány napja, ha a pause-ra klikkelek. MIért nem lehet normálisan megcsinálni?!
Thresher: nem kollapszál, hanem kollabál
2012.03.24 22:38:16Bobby Newmark
Nem tudom, mire bizonyíték vagy érv az, hogy tudósok a saját szakterületükön kívül eső dolgokról hülyeségeket beszélnek. Lord Kelvin kurvára nem értett az aerodinamikához, azon egyszerű oknál fogva, hogy az a tudományág akkor még nem létezett.
A darazsas-dongós-méhecskés téma meg úgy történt, hogy repülőgépmérnökök egymás közt VICCBÓL kiszámolták, hogy ha egy dongó merev szárnyú repülőgép lenne, akkor nem tudna repülni. Ez így igaz is. Közben azért tökéletesen tisztában voltak vele, hogy a dongó NEM egy merev szárnyú repülőgép.
Csak ugye a hülyéket nem izgatják a részletek, így ~70-80 év után már csak annyi maradt a sztoriból, hogy "a hülye tudósok szerint a dongó nem is tud repülni!".
Nem, egyáltalán nem a mérnökök hülyék.
2012.03.24 22:53:09nmy
Látom 10 millió aeronautika szakértő országa vagyunk.
2012.03.24 23:26:44paprika jancsi
"Akkor is elgondolkodnál-e arról, hogy kamu (ne adj isten, ugyanennyire kételkednél-e), ha a Discoveryn látnád a videót, mint újdonság?"
Az evolúció meséjét hányan beveszik? Ha egy királylány megcsókol egy békát és az azonnal királyfivá változik, arra azt mondjuk, hogy mese. De ha egy levesből hosszú idő alatt ember lesz, az tudomány...
2012.03.25 00:23:47Közbiztonság Szilárd
Nick Leeson:
De, képes, már van is rá példa, repülték át emberi erővel hajtott géppel a La Manche csatornát Calais és Dover között.
De hogy egy ekkora szárnyfelület fenntartson egy emberi testtömeget, nos, az azért gyanús lehetett volna.
Mondjuk 1 (pláne több) farádos kondiról még nem hallottam. Te hol?
Ronald:
Mi a lófasz az az ingy, amiért van?
Merthogy ingyen, ahogy a magyar mondja, az rendben van. Na de ingyért? Hol te tanul magyar?
VRbagoly:
A lényeg itt nem a csapkodószárny meg a merevszárny között van, hanem azon, hogy a felhatjóerőt valaminek meg kell termelni. Valójában a merevszárnynál sem a szárny termeli (még ha közvetenül igen is), hanem az a valami, ami képes a merevszárnyat akkor sebességgel húzni (vagy tolni, hátsó hajtóműves gépek), hogy azon (elegendő) felhajtóerő termelődjön.
Popeye76?:
Cimbi, egy nagyjából 15-20 kilós szirti sasnak (ami még képes önerőből repülni) van ekkora szárnya.
Ez a csávó meg legalább 75 kg, + még a kóceráj, amit magára aggat.
A "kapásból kijelenteni, hogy ez tutira nem történhetett meg" Nem nagy arcra vall, hanem arra, hogy van, aki tanult fizikát, azon belül is aerodinamikát. Kurva nehéz tárgy, repülős fősulikon/egyetemeken is ritka, aki elsőre nem bukik belőle.
taecleau:
Ez hülyeség, ilyet soha senki nem állított. A poszméh, az eléggé határeset, na de a szitakötő, két pár akkora szárnyfelülettel egy karcsú sárkányhoz? A legideálisabb (de, van ilyen szó, ahogy legelső/legutolsó is van) formák egyike, nem véletlen, hogy egy csomó helikopter az mintázza.
HgGina:
Legyél a csajom! :-)
(Az első hozzászólásod miatt.)
2012.03.25 01:04:54Közbiztonság Szilárd
Peterpapo:
A darázsé? Már miért lenne az? Közel ideális forma és szárnyfelület/tömeg arány.
(Azt azért nem kéne figyelmen kívül hagyni, hogy a testméret csökkenésével a testtömeg kb. köbösen csökken. Tehát egy 5x akkora méretű darázs tényleg nem tudna repülni, mert a testtömeg 125-szörös lenne, a szárnyfelülete meg csak 25-szörös, mert az négyzetesen nő a testmérettel. De nyugi, a természet lehet, hogy gonosz és geci, de tutira nem hülye.
Rugodić Pićan:
Te, nem is mesélem el neked, hogy a Csillagok háborújában mik meg nem történnek...
Pedig arra már a székely bácsi is azt mondta, hogy ezt már tényleg nem hiszi el.
Silverf@x:
De ha egy fizikai levezetést is mellékel, akkor azért sokan.
Tier Nan G:
Na igen, és ott is elég pár toll (ún. evezőtollak) végét levágni, és máris működésképtelen a teljes szisztyéma.
szundika:
Eredetileg a hókusz-pókusz latin hocus szavának egy szlenges angol írásmódja. Szemfényvesztés.
Tomi from Space:
Na ja, mint az albán vírus.
"Mi, albánok, nem tudunk programozni, ezért kérjük, küldd el ezt a levelet 10 ismerősödnek, majd töröld a C: meghajtó tartalmát." :-)
Silverf@x
"régen azért voltak nagyobb repülő állatok, mint 15-20 kg, például ez: (70-250 kg)"
Valószínűleg kurvára elszámoltak valamit az őslénytankutatók. Ekkora tömeggel még siklani sem sokat tudna, nemhogy repülni.
(Szárnya ugye a struccnak is van. Repülni mégsem tud.)
2012.03.25 01:06:48Közbiztonság Szilárd
szita szita péntek
"Igen, de anno az oxigén szint három-négyszerese volt a mostaninak"
Meg is döglött volna nyomban.
Ha az oxigén parciális nyomását a földi szint fölé növeled 25%-kal, onnantól már méreg minden földi élőlény számára.
"Azt a kijelentésüket is tamáskodva fogadtam, hogy egy űrruhán keletkező 4mm-es lyukat még túl lehet élni."
Már miért ne lehetne? Legalábbis elég hosszú ideig ahhoz, hogy bejusson egy zárt helyre (mondjuk űrálllomás) az illető.
Bérgyilkos Bohóc:
Igen, akkor is. Persze én tanultam repüléselméletet, ez lehet a baj.
tundrazuzmo:
Á, simán elég lenne egy B737-esé (repülős szlengben malac). :-)
(A sárkánynak azért nem olyan kicsi ám a felülete.)
Silverf@x:
Nem lehetne.
Azt kéne felfogni, hogy a madarak nem fel-le verdesnek a szárnyukkal, hanem egy nagyon bonyolult térbeli mozgást írnak le vele minden egyes szárnycsapásnál, a szárnyvég egy ellipszist ír le, de ennyire nem egyszerű, mert a tollak kiterjesztése is többször változik egy-egy szárnycsapás során. Annyira bonyolult, hogy nem véletlenül nem próbálják gépekkel utánozni még a számítógépek korában sem, pedig amúgy sokkal gazdaságosabb, mint a merevszárny + egyenes vektorú tolóerőt szolgáltató gép kombinációja.
Ráadásul egy pici eltérés a két szárny erővektora közt (nem egyenlő erővel csap a két szárnyával) máris borítaná az aerodinamikai egyensúlyt, és dugóhúzóba zuhanna a figura.
A madaraknak is beletelt pár millió évbe (ás pár millió/milliárd elpusztult egyedbe), mire ide jutottak, nem hinném, hogy Átlag Józsi ezt 2 perc alatt megtanulná.
2012.03.25 01:10:42Közbiztonság Szilárd
Bobby Newmark:
"repülőgépmérnökök egymás közt VICCBÓL kiszámolták, hogy ha egy dongó merev szárnyú repülőgép lenne, akkor nem tudna repülni"
Ezt erősen kétlem, lévén, hogy akkor valami hajtóerő is kéne a merev szárny mellé (merevszárnyú egyébként egybe).
nmy:
Nem, inkább a 10 millió félrebeszélőé.
Az aeronautika ugyanis teljesen mással foglalkozó tudomány. :-)
paprika jancsi:
Na igen, a hozzád hasonló hülyékre is biztos szükség van. Nem tudom, miért, de biztos.
2012.03.25 01:19:31Bobby Newmark
Közbiztonság Szilárd: Vitorlázni sem tudna.
Ha ezt kétled, akkor a fentebb szereplő butított verziókhoz mit szólsz?
De hogy egy kicsit akkor pontosítsunk:
[link]
[link]
Nem került három másodpercembe találni róla írást, egyébként. Neked sem tartott volna tovább.
2012.03.25 04:11:40DeToXXX
unalmasak már ezek az amatőrvideónak álcázott fake cgi-k
2012.03.25 10:10:09ITslaveWorkers
Azért készített és tálalta így, hogy ráébressze azokat akik képesek az agyukkal ráébredni, hogy egy ilyen kis szarral is átbasszák az agyát.
Az egészséges szkepticizmus majdhogynem a kihalás határát súrolja az embereknél, annyira átkúrják az agyunkat észre se veszed, mert elhiszel mindent ha a megbízható öltönyös líder mondja, bár érzed hogy nincs minden rendben vele, de mégis, mert ő a "doktor".
2012.03.25 11:08:40négykarika
@Közbiztonság Szilárd
"Mondjuk 1 (pláne több) farádos kondiról még nem hallottam. Te hol?"
Kísérleti villanyautókban rendszeresen használnak akár több száz farados kondikat. Ultracap, supercap néven lehet rákeresni.
[link]
2012.04.01 10:43:12gothmog
@négykarika:
Azért azt tegyük hozzá, hogy ezek nem fóliakondik. Többnyire elkók, abból se átlagos fajtájúak, és igencsak elcsodálkoznánk a dörrenésen meg a szétrepülő szilánkokon, ha egy (mondjuk fólia-) kondihoz hasonlóan megpróbálnánk őket rövidzárral kisütni.
2012.06.11 22:29:14Kara kán
Annyit ne okoskodjatok!
Anyag, energiasűrűség, számtech kérdése az egész, de nincs nagy értelme, mert ha a kezeddel csapkodsz, akkor nem tudod kezelni a billentyűzetet, ami az internetezéshez, pláne fórumozáshoz szükséges. Bár, igazából, beszédfelismeréssel ez is megoldható.
No kekec!
2012.06.12 00:12:29Androsz
.
2012.06.12 00:13:09Androsz
Ámulattal és büszkeséggel látom, mennyi zseni van nálunk. Akik ELSŐ LÁTÁSRA tudták VOLNA, hogy a videó hamis. Wattokkal, négyzetméterekkel, izomtömegek-számításokkal szinte már az előtt leleplezték a csalót, hogy földet ért. Reménykedem, hogy ők mind kutató- és tervezőmérnökként dolgoznak, ilyen emberekre van szükségünk. Persze rögtön akad, aki a politikát is szóba hozza, mintha össze lehetne hasonlítani egy ember repüléséről készült videót egy általunk elzárt adatokat ismerők által velünk közölt gazdasági adatok ellenőrizhetőségéről, ez nem érdekes.
Csak mondom, hogy emberek repülnek már egy ideje. Puszta izomerővel is. Trükkösen, de mégiscsak. És persze meghajtás nélkül is, ezt mindenki tudja. Nem volt annyira régen, hogy óriási tekintélyű fizikus jelentette ki magabiztosan, mellesleg nyilván számos többi fizikus egyetértésével, hogy a levegőnél nehezebb (értsd: nagyobb átlagsűrűségű) tárgy képtelen a repülésre. (Lásd még:[link]) Aztán később, mások mégiscsak kiötölték, hogyan legyen rá képes. Ez a mutatvány nem egyetlen egyszer süthető el. Új, meglepő dolgok kiagyalására, nagyon remélem, számíthatunk ezután is. Ezt a "rögtön láttam, hogy nem lehetséges" tudósok figyelmébe is ajánlom.
Nagyon kapásra jön ehhez a kis történethez Raymond F. Jones remek novellája, a Zajszint. Letölthető, ajánlom mindenki figyelmébe.
2012.06.12 02:58:48Chuck Νorris
Az ember igenis tud repülni.
miután körbepörgörugtam
2012.11.30 12:36:58dBLOOD
Nem csapkodja elég gyorsan a szárnyat, lassú az indulási sebesség... Az is idióta aki ilyeneket elhisz, nem csak az aki kitalálja őket...