Bűncselekménnyé nyilvánítják a kemoterápiát?

2015.06.30. 11:28
21 hozzászólás

Hamarosan bűncselekmény lesz a kemó alkalmazása! – robbant a hír a magyar online alternatív medicina világában néhány napja, és azóta is brutálisan terjed. A cikk (amit a méltán a magyar net egyik legsötétebb áltudományos mocsarának tartott Mindenegyben közölt) már 20 ezer feletti facebookos megosztásnál és lájknál tart, az ezoterikus-természetgyógyász tömeg ünnepel, a kemoterápia betiltását, és a gyógyszeripar bukását vizionálja.

Az egészből persze egy szó sem igaz, viszont a sztori háttere jól mutatja, hogyan működik az álhírgyár.

A hír alapjául egy 2011-es amerikai tanulmány szolgál, ami a Nature tudományos szaklapban jelent meg. A kutatók azt írják le ebben, hogy bizonyos típusú kemoterápiás kezelések esetében olyan fehérjék termelődnek a szervezetben, amelyek többek között a tumor növekedését idézik elő, vagyis a kemoterápia hatását gyengítik. Ez a szervezet természetes védekező mechanizmusa, aminek a megismerése nagyon fontos dolog a rákkutatók számára. A tanulmány nem állítja, hogy ez hatástalanná, vagy károssá tenné a kemoterápiát – azt mondja, megtaláltak egy okot, ami miatt egyes esetekben a vártnál gyengébb lehet a hatása.

Hogy ez az állítás köszönő viszonyban sincs a hangzatos szalagcímmel? Az nem baj. Innentől már elég beleírni a cikkbe bekezdésenként kétszer, hogy a kemoterápia alapvetően megöl, és még a daganatokat is hizlalja, hogy azzal még egyszer megöljön, és ezt megmagyarázni azzal, hogy a gonosz gyógyszergyáraknak valójában ebben van a nagy biznisz. Végezetül be kell dobni két véletlenszerű dolgot, ami az orvostudománnyal szemben igenis gyógyítja a rákot; ezt a szerepet most éppen a D-vitamin és a kurkuma játssza, szóval mindenki menjen ki a szabadba napozni, és közben rágjon kurkumagyökeret, valószínűleg örökké fog élni. És a végső ecsetvonás a mesterművön: adjunk a cikknek olyan címet, ami ugyan még a direkt durván félreértelmezett alaphírből sem következik, de reményt ad a célközönségnek a népirtó illuminátusok/chemtrail/háttérhatalom/gyógyszerlobbi/gyíkemberek miatti rettegés nehéz óráiban.

Ezzel meg is van a napi betevő lájkunk, lehet a kasszához fáradni, de reklám után visszajövünk, és addigra már változik a tudomány állása: a rákot éppen az fogja gyógyítani, ha egyszerűen azt mondjuk neki, NEM. Na erre mit lép vajon a mocskosszemét gyógyszerlobbi?